Ma eljött életem réges-rég nem várt napja. Nem tudom, más életében mit jelent ez a jubileum, én nem tudok neki örülni. Sőt, pocsékul érzem magam. Emlékeszem, gyermekkoromban milyen felfoghatatlannak tűnt a 2000. esztendő. Most ettől az ötven évtől kell elborzadnom. Más ugyan egy öregedő férfit lát bennem, de én ugyanaz a gyermek vagyok, aki lázad és harcol a világ ellen.
A lelkemen nincsenek ráncok, most is olyan gyermeki, mint egykor volt. Az a kétségbeesett kisgyermek, aki hiába kutat anyja után, senki nem mondja meg hová lett. Akinek arca sírástól torzul, ha meghallja Cserháti Zsuzsa kisfiam című dalát. Aki reszket minden csepp szeretetért és most is zokog, mert senki nem látja.
Lelkemben az a fiatal férfiú vagyok, aki saját lábára állt, de hiába kérne apjától tanácsot, mert ő is követte édesanyját.
Összeszedem magam, ez a mai nap, az 50. év csak egy pillanata egy életnek. Egy emberi sorsról készült film egyetlen kockája. Egy fotó, amit kifüggeszthetek a falra, bárki megnézheti, de abból a pillanatfelvételből nem derül ki, mi volt előtte, mi lesz után. A szem számára csak a test válik láthatóvá. A lélekről csak az emlékezetben találhatunk nyomokat. A fotó megsárgul, az emlékezetből a feledés törli ki a képeket. Ilyen múlandó egy emberélet, egy emberi sors. Amikor megszületünk, sorsunk egyik felét örökül kapjuk a szüleinktől. A másik felével szabadon rendelkezhetünk. Van, aki jól, van aki rosszul sáfárkodik vele. De a magam által irányított sorsom sem biztos, hogy csak pozitív, vagy csak negatív irányban halad. Az élet már csak ilyen. De soha nem szabad kiengednem kezemből a gyeplőt. A depresszió sem szabad, hogy végérvényesen kitépje onnan. Mert attól kezdve a sorsom az őrület, a halál felé veszi útját.
Én most visszavettem a vezetést.
Vigyázzatok rám, én is figyelek rátok! Úgy gondolom, ennek a huszonhat napnak a krónikája még nem Egy őrült naplója. Jelképesen pontot teszek a végére, palackba zárom és átvetem azon a képzeletbeli falon.
Olvassátok és okuljatok belőle!
2 megjegyzés:
Szia, örülök, hogy rámtaláltál :) Én nem írok ilyen szépen, mint te, biztosan nem pont az én blogom lesz, amit majd olvasol, de azért mégis örülök, hogy hozzám is feliratkoztál és nagyon örülök a megtiszteltetésnek. Majd nézz be néha!;)
Írtad, hogy még ugyanaz a gyerek vagy... Én, ha megengeded, azt mondom, maradj gyerek továbbra is, bizonyos értelemben. És írj még! Mindjárt nézem a másik blogodat is.
Szeretettel: Judit
...És köszönöm, hogy olvashatom és okulhatok belőle. Csodálom az erődet, a kitartásodat, a halált megvető bátorságodat! Remélem, hamar hallunk felőled újra!
Megjegyzés küldése