Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2008. február 29., péntek

Emberi kapcsolatok

Hiába voltam és vagyok csendes, visszahúzódó , amolyan magányos farkas, az ember úgy lett kitalálva, hogy életét különböző közösségekben élje.

Ma, amikor személyes kapcsolataim ápolásának lehetőségei szűkre szabottak, mert nyugdíjasként semmilyen munkahelyi közösséghez nem tartozom, a közlekedési korlátaim miatt kapcsolatok ápolása szinte lehetetlen, nagyon sokat jelentenek húgaim és családtagjaik, akikkel tudom a napi személyes kontaktust tartani és mindenben segítségemre vannak.

Örültem, amikor egy keresztény közösség tagja lehettem, már ennek fenntartása is nehézségekbe ütközik.

A számítógép, a mobiltelefonok világa, az internet sok dologban segíteni tud, hogy ne érezzem magam a világból kirekesztettnek.

A világháló közösségi oldala lehetővé tette, hogy rég elszakadt ismerőseimre, barátaimra, munkatársaimra találjak és kapcsolatba kerülhessek velük.

Mindig nagyot dobban a szívem, amikor egy újabb kapcsolatra akadok.

Legutóbb a hadseregből ismert egykori katonaorvos kolleginával tudtam kapcsolatba lépni, aki jelenleg Izraelben él.

Lelki támogatást kapok tőle, kiderült, ő is” kutyabolond”

Öröm számomra, ha valakitől e- mailt kapok, igyekszem azonnal reagálni.

Ma, február 29.- én arra gondolok, talán rosszkedvem telétől végérvényesen búcsúzhatok.

Bizakodva, reményekkel teli nézek a következő időszak elé.

2008. február 28., csütörtök

Csend

A tél utolsó napjaiban a csend volt a jellemző, mind a környezetemre, min bensőmre.

Nem „ halotti csend, amitől igyekszünk menekülni, háttérzajokkal űzzük el magunktól, hogy elviseljük.

Bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, bármit, ami megtöri az elviselhetetlennek érzett, riasztó csendet.

Egy idő után, amikor az ember felismeri a csend fontosságát, átértelmezi jelentőségét, rájön, hogy szüksége van a csendre, ilyenkor rendezheti gondolatait, felkészülhet egy fontosnak tartott feladatra, eseményre.

Ha igénye van rá, magához közel engedheti, befogadhatja Istent.

Beszélhetnek egymással, mint ahogyan én teszem egy idő óta.

Értékelhető ez a csend vihar előttinek is, sokan átéltük már és kicsit félünk tőle, mert tudjuk, hogy rombolás követi.

Én most nem így élem meg ezeket a napokat.

Odakinn dübörögni kezd a tavasz, szinte hallani a rügyek pattanását, a szó szerinti értelemben vett maghasadást, látni, amint a kora tavaszi virágok a földből kezdenek előbújni, szóval, itt a kikelet.

A csendet már elviselem, de a semmit tevést nehezen tűröm.

Odakinn szorgoskodtam a virágoskertben, rózsákat telepítettem, szarkaláb magvakat ültettem cserépbe és a fürdőszobám meleg, napos ablakába helyeztem, hogy májusban kiültessem.

Szeretem a szarkalábat, a szemem alatt is gyülekeznek.

Ennek a kedves virágnak a világoskék, rózsaszín szirmai mindig melegséggel töltöttek.

Otthon is ültettem a virágoskertbe, már virágzott, de én már nem gyönyörködhetek bennük.

Éppen kinn szorgoskodtam, amikor Pisti barátom jött felém kerékpárral.

Szóba elegyedtünk, főként halakról, horgászatról beszélgettünk.

Felidéződtek horgász élményeim.

Együtt sokat horgásztunk valaha, halászni is magával vitt néhányszor.

Sok szép élményt gyűjtöttem neki köszönhetően.

Kevés barátom volt és van.

Őt igaz barátomnak tekintem.

Roma származású, felesége szőke, fehér bőrű magyar asszony.

Tiszteletreméltóan nevelik gyermekeiket.

Sohasem váltott ki ellenérzést származása.

Sőt, igazából segített elfogadnom a roma embereket , szokásaikkal, hagyományaikkal.

A nevelőotthonban is jelentős volt a roma gyerekek aránya, tehát nem volt közömbös dolog.

Én elfogadtam őket, ők befogadtak engem.

A településen is szép számmal vannak roma emberek, akik már messziről nagyot köszönnek, vidáman fogadnak és viszont.

Ezért háborított fel annak idején a Magyar Gárda megalakítása.

Azonnal tollat ragadtam és megírtam a következő verset:

vissza a gyökerekhez

Fekete ruhába öltözött bohócok!
Elloptátok kedvenc színemet, a feketét,
hogy abból szabassatok magatoknak magyaros zekét,
abban parádézzatok, felzaklatva minden jóérzésű polgárt, békés, nyugodt életet áhító lelket, mert nyugtot nem lelhet az,


kit fekete mókamesterek ugratnak, szégyent idéző színjátékkal.
Szép kis demokrácia!
Ahol hangot kaphat a "söpredék" nácija!
Rothadó gyökerek, melyek pusztulást okoznak,
akkor elégedettek, ha tanúi a rossznak.
nem vágyom vissza a gyökerekhez,

inkább ruháim cserélem fehérekre.

A versemet feltettem a DOKK irodalmi portálra, kis idő elteltével megjelent a szerkesztőség bírálata, amelyben bűn rossznak ítélték munkámat.

Elfogadtam a kritikát, de egy kicsit elkeserített.

Be kellett látnom, hogy indulatból, haragból, dühből semmi jó nem származhat.

Ez volt számomra a legnagyobb tanulság.

Pistivel történt beszélgetésem indított el arra, hogy kiüljek a Tisza partra, mint akkor, amikor még egy vízparti szolgálati lakásban laktunk.

A víz 10 méterre volt udvarunktól és én szabadidőm jelentős részét ott lenn töltöttem.

Jó visszagondolni rá.

Most a reggeli órákban lementem mostani lakásom alá a vízpartra, ráültem Jani szomszédom partra tett , felfordított ladikjára és élveztem a nap kellemes melegét.

A száraz nád zörgése mellettem, jelezte, hogy egy ragadozóhal, csuka vagy süllő, reggelizni szeretne.

A sekély vízbe pillantottam és észrevettem az apróhalak/ snecik/ ezüstös pikkelyéről visszaverődő szikrázó fényt.

A túlsó part száraz nádasaiból itt- ott vadkacsák röppentek fel nagy zajjal, valószínű, harcsa jár arra.

Jégmadarak suhantak el a víztükör felett. Kék tollazatuk igazán szemet gyönyörködtető volt.

Miután feljöttem a szobámba, a számítógép elé ültem és levelet írtam, megnéztem a beérkező postámat.

Csak a gép ventillátorának zúgása törte meg a csendet..

Székely Lacitól kaptam egy levelet, amelyben az alábbi verset küldte el:

Csapszéky Csöpi:

Új-kuruc kesergő

Minden magyar a kultúráról papol

> > ezer éve. Révedt szemünk valahol

> > dicső régmúltba tévedt.

> > Fejünk hol kapott léket?!

> > Távol vagyunk már a művelt Nyugattól!

Ő Aranka húgom évfolyamtársa volt a főiskolán, abból az időből származik ismeretségünk, többször találkoztunk, tudja, hogy írogatok.

Válaszoltam a levélre és Papi kutyámmal elindultam megszokott sétánkra.

Este jóleső érzéssel feküdtem le, pedig egész napomat a csend jellemezte.

2008. február 26., kedd

Gyógyító természet

Depresszióhoz vezető rizikófaktoraim száma eggyel gyarapodott.

Tánya doktornőnél történő akupunktúrás kezelésemet egyoldalúan felfüggesztettem.

A kezelés eredményes volt, éreztem jótékony hatását, de mivel Angéla ismeretségi köréhez tartozott, abbahagytam.

Nyíregyházára csak húgom segítségével tudtam, autóval bejutni, nem akartam sem elfoglaltságában, sem anyagiakban újabb terheket rakni Rá.

Én magam is lehetetlen anyagi helyzetben voltam, a kezelés költségeit sem tudtam vállalni.

Olyan terápiát választottam hát, ami pénzbe nem kerül és rengeteg van belőle.

Szükségem volt a feszültség oldásra, a fizikai erősödésre, így egyre többet sétáltam a parkban, a Tisza parton.

Papi kutyám különösen élvezte módszeremet.

A parkban szinte teremtett lélek nem volt, sajátunknak érezhettük ezt a szinte Európában egyedülálló kertet.

Apportíroztunk, kutyám vígan rohant kedvenc játékszere után.

Én még futni nem tudtam, de az ő felszabadult öröme rám ragadt.

Az erdő illata, a ragyogó napsütés egyre több energiát adott.

Virágoskertem építése is örömömre szolgált.

Földet hordtam vödörrel és talicskával, estére kellemesen elpilledtem.

Nem hiányoztak a gyógyszerek.

Reménykedtem, hogy a korán érkezett tavasz végleg itt marad.

Keresztutam még nem ért véget.

Talán húsvétra én is megszabadulhatok terheim javától és jöhet a feltámadás.

2008. február 25., hétfő

Virágot ültetek

Ma még nem tudhatom, meddig kell itt laknom.

A gyönyörű tavaszias idő, a kikelet bennem is megindított valamit.

A megújulás szelleme töltött el.

Rendbetettem a ház előtti virágoskertet és tavaszi virágokat kezdtem el gyűjtögetni.

Hóvirágot telepítettem, amivel a közelgő nőnapon jelképesen köszönthetem a Nőket általában és családom nőtagjait valóságosan is.

Hiszen mindig nagy szeretettel vártam ezt a napot, sosem feledkeztem el felköszönteni Őket ezen- a mára érdemtelenülmegfakult gyönyörű tavaszi napon.

Annyit köszönhetek nekik.

Mondom ezt, még akkor is, ha ma éppen egyiküktől elválni készülök.

Nem érzek ellentmondást, mert akkor nem tisztelném Őt, ha mellette maradva boldogtalanságra kényszeríteném.

A virágokkal, melyeket most ültetek, talán hagyok magam után néhány kedves, szívet melengető nyomot az Andrássy- kastély parkjában.

Ha majd visszalátogatok, magamnak is örömet szerzek, addig mások gyönyörködjenek bennük.

2008. február 23., szombat

Magányos ima szobám rejtekén

Uram, a napom Neked szentelem.

Nem megyek templomba, mert Angéla közelsége felzaklatna.

Ebben a csendes, félhomályos szobában csak Veled leszek, Rád figyelek.

-Kérlek, adj nekem erőt, hogy életem végre rendezhessem!

Tanításaid szerint fogok cselekedni.

Te jó vagy és igazságos.

Légy velem és tégy kedved szerint.

Önmagam egy korábban írt versemmel erősítem, hitem irántad erős és töretlen.

Az utolsó szalmaszál dala

Ha már lemondtál magadról,
Irtózol minden szánalomtól,
Nem hiszel biztató szavaknak:
Adj még egy esélyt önmagadnak!

Ha úgy érzed, a világ rád szakad,
Fülsértőnek tűnnek hozzád intézett szavak,
Félelmeid körbezárnak, mint betonfalak:
Adj még egy esélyt önmagadnak!

Ha már irtózol az emberektől,
Eleged van marcangoló emlékekből,
Jövődet sárba tiporják, megtagadnak:
Adj még egy esélyt önmagadnak!

Mert TE vagy a VILÁG, mely addig létezik,
Míg maradt még ember, ki rád emlékezik,
Hiányod számukra betöltetlen űr marad:
Adj még egy esélyt, őrizd meg magad!

amen.

A halál, mi elválaszt s összeköt

fekete könnycseppekként

gyászba öltözött varjak

ereszkedtek alá, lábuk földet ért,

a temető biztonságot ígért, nyugalmat.

a világ összes fájdalma,keserve

gyűlt ma össze véreim

velünk néhány illanó percre

élcelődni életünk múló évein.

arcotokban arcom látom tükröződni, néhány mély barázdát,

melyet közös sorsunk szántott,

emberivé téve minden ráncát.

sosem harag, düh, gyűlölet

rajzolta portrénk vonásait.

együvé tartozás, jóság, szeretet,

mosoly varázsa, megfoghatatlan hit,

nem szerzés- tenni akarás

mozgatta erős karjainkat

fáradhatatlanul,

amint nagyapám tanította atyáinkat, anyáinkat.

az öreg útkaparó kubikus

tizenegy éhes gyermekét etette.

az élet tanította, nem pedagógus,

családot teremtett, dolgát tette.

a világ változik.

apákat fiúk követnek,

ki megtette dolgát távozik,

kik temettek, eltemettetnek.

sorsunk közös és különbözik.

holnap te dobod a síromba a rögöt,

de a biztos pont egyezik:

a halál, mi elválaszt s összeköt.

Himnusz egy szerelemről

Angélával napok óta nem találkoztam, legfeljebb telefonon váltottunk néhány közömbös szót.

Tegnap az e- mailjeimet áttekintve akadtam rá levelére, amelyhez a Himnusz- szobor harangjátékát csatolta.

Elindítottam.

Végignézve, meghallgatva, én is megértettem, Ő is tudja, kapcsolatunknak igazából itt van vége.

Hagyom, hogy ez a pillanat őrződjön meg emlékezetemben, ez a méltó befejezése kapcsolatunknak, közös életünknek, mert ami ez után következik, már csak annak megcsúfolása lehet.

Én azt nem szeretném.

A Himnusz szellemisége, az összetartozás, a megmaradás vágya ugyan már szertefoszlott, de az emlékmű középpontjában álló Isten alak kifejez valamilyen lelki közösséget, amit nem szabad elfelejtenünk.

Életem során számtalanszor hallottam a himnusz zenéjét, szövegét, mindig valami nagy dolog végéhez, vagy kezdetéhez kapcsolódott.

Legyen ez így most is!

Vég és kezdet.

Látszólag ellentétes fogalmak, mégis elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz.

A búcsú mindig szomorú, ilyenkor otthagyunk magunkból valamit és elindulunk az ismeretlen felé. Nem szeretjük a szomorúságot, mégis életünk velejárója.

A boldogság, vidámság vágyainkban mindig ott él,beteljesülése sok mindentől függ, legfőképpen tőlünk.

Szerencsés dolog, ha rendelkezünk megfelelő képességgel, bölcsességgel a boldogságot a nélkül megtalálni, hogy belső harmóniánk felborulna, valamilyen pótszert használva, hamis ideálokat követve próbálkoznánk.

Remélem, ez mindkettőnknek, mindhármunknak sikerülni fog.

Ezt kívánom, Így legyen!

Ehhez nagyon fontos dolog az önismeret, vagy divatos szóval élve, az identitás tudat.

Ötvenkét évesen talán megkockáztathatom kijelenteni, ismerem magam, tudom a helyem a világban.

Egy szomorú versem jut eszembe, amelyet nagybátyám temetése után írtam a családomnak.

Megosztom mindenkivel, mert fontosnak tartom.

2008. február 22., péntek

Gáz van

Sétálni indultam Papival, gyönyörű tavaszias nap volt.

Mindenütt csend, csak a madarak vidám éneke szállt a légben.

Na és az én gondolataim csapongtak, mint egy szárnya szegett madár.

Sétám során jóleső nosztalgiával néztem az intézményben még fellelhető kéznyomaimat.

Például azokat a z általunk telepített tőzikéket, amiket egykor a Tisza árteréről hoztunk és ültettünk az egyik szolgálati lakás zsebkendőnyi virágoskertjébe.

A csalóka idő már kezdi előcsalogatni az avar alól.

Szerettem itt élni, életem bárhogyan is alakult..

Az én életem volt.

Úgy gondolok rá, mint a szülő ügyetlenebbik gyermekére.

Akármilyen esetlen is, az enyém.

-Szia Józsi!

- kiáltottak rám ketten is a porta előtt.

Béni bácsi és Zoli a portás beszélgettek nagy hévvel vitatva a világ folyását és az éppen aktuális falusi pletykákat.

-Hogy vannak a galambjaid?

- kérdezte Béni bácsi, aki hozzám hasonlóan galambászkodott, korábban is sokat beszélgettünk ezekről a kedves jószágokról.

- Nem tudom, régen láttam őket. Válaszoltam szomorúan és nosztalgia hangulatom azon nyomban elszállt a galambjaimmal.

Mintha az a jelképes sziréna szólalt volna meg.

Visszatértem a búvóhelyemre, megszólalt a telefon:

-Szia.-szólalt meg Angéla a túlsó oldalon és a gyomrom apró gömböccé zsugorodott.

- Hozd már ki légy szíves a gázártámogatásra vonatkozó határozatot a portára, majd valamikor bemegyek érte.

Az év elején közösen töltöttük ki és aláírtam a kérelmet.

Néhány napja kaptam kézhez a pozitív elbírálást.

Én ugyan nem tudtam igénybe venni a kedvezményt, de miért legyen nekik rossz?

Nyeltem egyet, de fogtam az okmányt és kivittem a portára.

Arra sem méltatott, hogy személyesen jöjjön érte.

A gázszolgáltatónál akarta átíratni a nevére, csak ezért telefonált.

Néhány napja a házassági anyakönyvi kivonatot kerestem, hogy a válás elindításához előkészítsem.

Felforgattam a dokumentumokat tartalmazó ládikámat, de nem találtam.

Valószínű, hogy az előtt vette ki belőle, mikor utamra bocsátott.

Tehát Ő már akkor véglegesen eldöntötte, hogy magamra hagy.

Tudom, mire gondolhatott, akkor.

Gyermekvárosi kolléganőnk férje nem sokkal előttem szenvedett el agyvérzést, de neki nem volt olyan szerencséje, mint nekem.

Túlélte, de tőlem súlyosabb következmények maradtak vissza.

A feleség, Jucika nagy türelemmel, szeretettel gondozta, függetlenül a teher súlyától.

Én pedig ott voltam Angélának bepólyázva, gyámoltalanul.

Ő nem vállalta a terhet, amit másoknál látott.

Nem hibáztatom, nem tudhatta, hogy mi vár rám, ahogyan én sem.

De a módszert, ahogyan megszabadult tőlem, azt soha nem tudnám elfeledni. Már soha többé nem tudnék megbízni benne.

Csak magam hibáztathatom, amiért érzelmeimnek engedtem, hogy félre vigyenek.

Már nem hallgatok rájuk, de az akarat sokszor gyengébb, mint ez a megmagyarázhatatlan erő.

2008. február 21., csütörtök

Télivízió

Előző versem hűen adja vissza jelenlegi hangulatomat.

Elindultam egy úton, határozottan, még akkor is, ha a végét nem látom tisztán, számtalan félelem lebeg a szemem előtt, előre kiszámíthatatlan akadályok.

Egész életünk egy ilyen, félelmekkel szegélyezett út, amely általában nem töretlenül felfelé ível, van,hogy előrejutunk, de időnként vissza is kell lépnünk.

Ma elesettnek, koldusnak érzem magam.

Nem az anyagi létbizonytalanság miatt elsősorban, ma szeretetet, mások odafigyelését kell koldulnom.

Végtelenül magányosnak és kiszolgáltatottnak érzem magam.

Ünnep számomra, ha valaki rám néz, rám telefonál,vagy üzenetet kapok tőle.

Még az öreg koldust is párja követi, ebben a mocskos világban csak így lehet túlélni a nehézségeket

Majd szétvet a vágy, valami szép után, egy társ után.

Bárhogyan is próbálok nem gondolni bajaimra, mindig jön egy képzeletbeli sziréna, ami felráz merengésemből.

Lelki sérüléseim még nem gyógyultak be, újak is keletkeztek.

Állandóan ott érzem a pallost a fejem felett.

Nem halálfélelem ez, inkább a depresszió állandó jelenlétének tudata, hogy bármikor eleshetek.

Eddig mindig sikerült talpra állnom, csapzottan, véresen, piszkosan, valaki mindig megfogta a kezem.

Legutóbb a hit és testvéreim álltak mellém, miután magamra maradtam.

Ők is segítségre szorulnak, nem bővelkednek anyagiakban, a szeretet az, ami bőven adatott nekik és megosztják velem, mint ahogyan Jézus szeretete is reményt ad, hogy sorsom jobbra fordulhat.

2008. február 20., szerda

Megyek az orrom után

Lépek előre kettőt, egyet hátra,
Képet formáznak felhők, az eget látva
Beleborzongok a látványba,
Lidércek, szörnyek, árnyak
Riasztanak, körbezárnak,
Megyek hét határnak.

Magam elé bámulok, oldalra nézek,
Előttem koldus topog, toprongyos lélek,
Párja követi, mindketten vének,
Mocskosak, kiszolgáltatottak,
Ma még nem ettek, loptak
Napot. Mi lesz holnap?

Valami szépet kellene találnom,
Szemeim nyugtatni napsütötte tájon,
Ember embert ne utáljon
Csak azért, mert elesett,
Jövőtlen, elkeseredett
És nem él mód felett.

Behunyom szemem, kissé jobban érzem magam.
Az utca zaját hallom, vijjogó mentő rohan,
Az elképzelt világ máris odavan.
Zuhanok, orra esem,
Feltápászkodom véresen,
A koldus fogja kezem

Lelki felkészülés

Az imént érkeztem vissza ebéd utáni sétámról Papival, amelyet az Andrássy- kastély parkjában tettünk.

Az egykor gyermekzsivajtól, lázas munka hangjaitól hangos gyermekváros, most inkább egy kísértetváros képét mutatta.

Emberrel nem találkoztunk, legfeljebb csapatokba verődött kutyafalkákat kellett kerülgetnünk.

Jól esett a csend és a gyönyörű tavaszias napsütés nem csak a testünket, lelkünket is átmelegítette.

Lélekben kell készülnöm második válásom jogi herce- hurcájára, sajnos, már megtapasztaltam, milyen világvége hangulatnak nézek elébe.

Tudom, hogy Angélát is nagyon meg fogja viselni, azon leszek, minél kevesebb fájdalommal járjon, mindannyiónknak lehetősége legyen egy boldogabb jövőt kialakítani.

Ezért is jó, hogy visszaidéztem a Dalai Láma boldogságról szóló gondolatait.

A boldogsághoz való jog

Ezekben a nehéz napokban, amikor második válásom fájdalmas időszakát élem, ismét a Dalai Láma gondolatait hívom segítségül.

Ő olyan egyértelmű, kézzelfogható életfelfogást, értékeket fogalmaz meg, hogy amikor valaki elolvassa, azt mondhatja:

semmi újat nem mondott.

Annyira nyilvánvaló, hogy a hétköznapokban észre sem vesszük, elmegyünk mellette.

Mint apánk szavai, tettei, amire addig oda sem figyelünk, amíg közöttünk van.

Amikor elveszítjük, akkor próbáljuk felidézni:

-Mit is mondott apa?

-M is tett ilyenkor?

Vagy visszaemlékezünk rá, vagy képtelenek vagyunk , mert amikor kellett volna, nem törődtünk vele.

Annyira egyértelmű számunkra, hogy jogunk van a boldogságra, jogunk van szenvedések nélkül élni.

Csak nem gondoljuk tovább, amit a Dalai Láma továbbvisz:

A többi embernek is joga van a boldogsághoz, joguk van szenvedések nélkül élni.

Legfeljebb, jó esetben az jut eszünkbe,hogy: élni és élni hagyni.

Ez is csak keveseknek vésődött a magatartásmintáiba.

Az elmúlt néhány évben eltévelyedve ebben a zűrzavaros, idegen világban, afféle amatőr boldogságkutató lettem.

Az ösztöneimre hallgattam, de az idézett könyv sok mindenben megerősített.

Az előzőeken túl, például abban,hogy milyen rombolásra képes a negatív tudatállapot.

Az egoizmus, a harag, a gyűlölet, az agresszió, amit én egész életemben elutasítottam és amikor már elegem lett belőle, falusi magányomba vonultam.

Újra- és újra porig romboló depresszióval, először tehetetlenül szemléltem magam, majd nyugodtabb időszakaimban igyekeztem egyre tudatosabban felvenni a harcot ellene.

Sajnos, a mai napig is évente legalább egyszer odáig jutok, hogy elkezdem magam gyűlölni, önmagamra irányuló haragomban egyedüli megoldásként az ön pusztítást választani.

Érdekes volt szembesülni a nagy bölcs értetlenségével, mivel az ő kultúrájában ez teljesen ismeretlen dolog.

Én magam sem tartom természetesnek, ezért próbálok mindenbe belekapaszkodni, csak hogy elkerüljem a véget, amihez a múlt évben oly közel kerültem.

A magam számára megszívlelendő gondolatként raktároztam el elmémben azt a hozzáállást, amit a Dalai Láma vall a világ elembertelenedésével kapcsolatban:

Szenvedek tőle, de én magam meg nem változtathatom.

Saját világomat, mikroklímámat olyanná tehetem, amiben szívesen, boldogan élhetek.

Ha a világ úgy rohadt, ahogy van, ha az emberek között egyre inkább terjed a gyűlölet, a mindenkin átgázoló egoizmus, ha agresszióval van tele az emberek lelke, a média, nekem nem kell úgy élnem.

Lehet, hogy egyesek azt mondják rólam:

„Na ez sem teljesen normális.”

Jogom van az én értékeim szerint élni.

Tudom, hogy nagyon sokan szenvednek hozzám hasonló lelki problémákkal.

Minden fórumot, lehetőséget megragadok, hogy megosszam velük saját tapasztalataimat, gondolataimat.

Legutóbb például Albert Györgyi Blogjára bukkantam az interneten, első dolgom volt,hogy bejegyeztem hozzászólásomat, bízva abban, hogy Ő, vagy valamelyik sorstársam kapcsolatot keres velem.

A Dalai Láma nem csak saját- elnyomatásban élő népének szemében szent.

A nyugati civilizációban is szimbólummá lett.

Személyes kisugárzása, varázsa, együttérzéstől,emberi jóságtól, szeretettől átitatott gondolatai, még a legelvetemültebb embereket is térdre kényszerítik.

2008. február 19., kedd

PC dependencia

Amióta eljöttem otthonról és valószínű,hogy már vissza sem megyek, időm javarészét a számítógépem előtt töltöm.

Én, aki ahhoz voltam szokva,hogy állandóan teszek- veszek, teljesen le voltam taglózva, amikor rám záródott a lepukkant gyermekvárosi szolgálati lakás ajtaja.

Iskoláimban az informatika ismerete, a számítógép kezelés éppen hogy egy piaci kofa szintjét érte el.

De , mint életemben annyi mást, ezt is nagy igyekezettel, autodidakta módon próbáltam megszerezni.

Szerencsére volt annyi spórolt pénzem,hogy vehettem magamnak egy használt gépet.

Nem szorgoskodhatok a műhelyemben, nem gondozhatom az én kis állatkertemet, virágos és zöldség-gyümölcskertet, de a számítógép monitorja előtt ülve tanulhatok, írhatok kapcsolatokat kereshetek és ápolhatok olyan emberekkel, akik valamiért fontosak számomra.

Mindig furcsállottam a fiatalokat, hogyan lehet, szinte a nap 24 órájában ülni a gép előtt?

Most én is ezt teszem.

Nem gondolom,hogy az életemet így szeretném kitölteni, de vitathatatlan,hogy segít ép ésszel elviselni jelen állapotomat.

Egy boldogságkutató gondolatai

Egy idő óta nem esik jól tükörbe néznem.

Nem, mintha elégedetlen lennék külsőmmel, inkább az arcomon megkötött fájdalmas vonások riasztanak.

A boldogság, öröm, a jókedv rövid időszakokra rám talál, de amilyen gyorsan jött, ugyanolyan hirtelen odébbáll.

Én pedig itt maradok riadtan, mint az út szélén autóból kitett kutya, akivel a gazdája nem törődik, sorsára bízza.

A múlt év másik meghatározó könyvélménye Howard C. Cutler: A boldogság művészete című, a Dalai Láma gondolatait összefoglaló könyv.

Eredetileg Nóra unokahúgomat ajándékoztam meg vele ballagása alkalmából, aki ugyanolyan törékeny, visszahúzódó, érzékeny lélek, mint magam vagyok.

Régóta szerettem volna tudni,hogy a keleti kultúra hasznosítható-e a számomra,hogy rá találjak egy maradandóan boldog életre.

Nagy várakozással láttam hozzá az olvasáshoz.

Két nap elegendő volt,hogy átrágjam magam rajta.

Lebilincselő olvasmány volt, került minden tudományos, a hétköznapi ember számára érthetetlen okfejtést.

Az olvasást követő időben elmém úgy viselkedett, mint egy kérődző állat.

Amit napközben gyorsan felfalt, pihenés közben alaposan átrágott,hogy emészthető legyen.

Én is energiát, lelki muníciót vártam tőle nehezebb napokra.

Nem kellett újra- és újra belelapoznom a könyvbe, elegendő volt a könyv borítójáról szelíden visszatekintő ember szemébe néznem.

Életem során, az emberekkel való mélyebb kapcsolat kialakításában, a kommunikációban mindig nagyon fontos szerepet tulajdonítottam a szemkontaktusnak.

Ha valaki nem néz a szemembe, amikor beszélünk, találkozunk, már eleve bizalmatlanná tesz iránta.

Nézz a szemembe

Nézz a szemembe! pillantásunk összeér,
Mint barátsággal egymás felé nyújtott tenyér.
Tenyeremben érzem tested minden rezdülését,
Szíved ritmusát,
Ered lüktetését,
Melegséget, ami barátságot sejtet,
Magában hordoz minden sejted,
Vagy nyirkos, hideg hűvösséget közvetít kezemnek,
Amit akaratod előlem el nem rejthet.
Szorításod jelzi határozottságodat.
Az okozott fájdalom durvaságot mutat
A puha, lágy érintés gyengédségről árulkodik,
A simogatás mozgásba hozza tested, lelked energiáit.

Nézz a szemembe és megtudod, kivel állsz szemben

Ha a pillantásból jóság, barátság, szeretet jut eszedbe,
Őszinteség,
Szemed ne hunyd be!
Tekinteted ne fordítsd másfelé!
Hagyd, hogy energiám legyen lelkedé!

Légy nyitott, bátor mások szemébe nézni!
Többet mesél az rólunk, mint egy önéletrajz,
Vagy a szomszéd néni.

2008. február 18., hétfő

In memoriam Maci

Ma szerencsésen elrendeztem Papi kutyám jövőjét.

Ennek kapcsán gondolkodtam el azon,hogy egész életemben kutyák vettek körül.

Minden életszakaszhoz hozzátartozott legalább egy négylábú jó barát, akikre szívesen, olykor szomorúan gondolok vissza.

Így van ez Macival, a kaukázusi juhász kutyámmal is,akit kölyökkorától neveltem a „hatalmas birtok megbízható őrévé.

Egy novemberi hűvös reggelen etetni mentem a két nagy kutyámat.

Maci már felnőtt férfivé cseperedett,derékig érő magasságával, 80 kilójával már inkább egy grizzly medvére hasonlított.

Jellemében is elütött Micikétől, a közép ázsiai szukától.

Rendre kellett utasítanom, de ami eddig még sosem fordult elő, rám támadt.

Egy éppen kezem ügyébe került karóval sikerült távol tartanom magamtól és kihátráltam a kifutóból.

Nem ijedtem meg, inkább a felismerés hasított belém.

Tudtam,hogy „ egyemberes kutya, csak a gazdáját fogadja el.

De, hát én voltam a gazdája!

Rá kellett jönnöm,hogy valamiért önállósította magát.

Azon a nyáron telepítettem őket át egy tágas kifutóba.

Korábban a kertből csak távolról látták az idegeneket.

Az utcafronthoz közel már testközelbe kerültek velük.

Valószínű,hogy valaki rendszeresen ingerelte,látva,hogy erős kerítés védi őt.

A másnap reggeli etetésnél megismétlődött a támadása.

Végtelen szomorúság fogott el.

Csak két rossz lehetőség volt.

Az egyik a fizikai erőszak, de már csak akkor ismerte volna el vereségét, ha elpusztítom.

Nem volt szívem bántani, nem is biztos,hogy én győzhetek.

Fecskendővel sem lehetett volna megközelíteni, maradt hát az „ acélinjekció.

Telefonáltam vadász barátomnak, aki hamarosan megérkezett felfegyverkezve.

Úgy éreztem magam, mintha gyermekem kivégzését kellett volna végignéznem.

Maci rettenthetetlenül nézett farkasszemet a puskacsővel.

Hatalmas csattanás visszhangzott a zárt udvaron, majd a hatalmas test a földre rogyott.

János, a vadász hozzászokott a látványhoz,én hiába voltam hosszú időn át hivatásos katona, az élet kioltására sohasem voltam felkészülve.

A hatalmas, élettelen testet látva belülről sírtam.

A kertben készítettem számára nyughelyet, még utoljára megsimogattam selymes bundáját, fejét és napokig búskomorságba estem.

Emlékét máig őrzöm szívemben, mintha belőlem egy darabot földeltem volna el akkor.

Ezért sem mindegy, hogy mi lesz a sorsa mostani hű társamnak!

Vad világban

- vad világban jónak maradni

- akartam.

- mi vad volt bennem,

- neked adtam,

- legyen aki segíthet rajtam.

biztattalak:harapj, vicsoríts

a rosszra!

ha valaki bánt, vonyíts,

dühöngj morogva!

légy rettenthetetlen, mintha én lettem

volna.

becéztelek, kényeztettelek

néha,

sosem éheztettelek szeretetre,

jóra,

ártó szándékú emberek kerültek

azóta.

egyek voltunk a vadvilágban,

jó és rossz

örökkön- örökké tartó harcában

szelíd és gonosz,

mit sorsunk elválaszthatatlanságra

oszt.

mikor átvetted hatalmad felettem,

egykori fogadalmam

félretettem,

hűvös fejjel elpusztítottalak

sértetten.

sebezhetővé lettem egy

vad világban,

szeretetre éhesen

farkascsordában

egyedül maradva, védtelen

áhítva élhető világra.

2008. február 16., szombat

Tűz

Őselemek című versciklusom negyedik darabja visz közelebb személyiségem jobb megismeréséhez.

Tűz

mikor az ember rám talált,

nem tudhatta, életet adok, vagy halált.

egy szikrát belőlem szívébe rejtett,

ami apáról fiúra szálló örökség lett.

egyesekben épp hogy pislákolok,

amint a gyertyaláng lobog,

másokban úgy izzik az öröklött parázs,

életük csoda, tündöklés, varázs.

ha test és lélek engedi, fellángolok.

kik körülvesznek boldogok,

mert a meleg, mit lángommal keltek,

akár jégsziklából varázsol érző lelket.

ha lángom szenvedély táplálja,

tűzvészként szabadul rá a világra.

nincs erő, mi a pusztításnak gátat szabna,

utánam csak fullasztó füst, hamu maradna.

Érzelmeim úgy változnak, ahogyan a szunnyadó parázsból pislákoló gyertyaláng, fellobbanó tűz, majd tűzvész keletkezik.

Értelem vezérelte gondolkodó lény, aki önmagának, másoknak is utat mutathat, ha test és lélek harmóniája engedi. Boldoggá teheti a körülötte élőket, de szenvedélyei,ha elszabadulnak, mindent képesek elpusztítani.

A minap közel voltam ehhez az állapothoz, az önismeret és a folytonos küzdelem tapasztalatai visszatartottak a jóvátehetetlen pusztítástól.

-

Levegő

- Bántóan hideg levegő csapta meg az arcomat,amikor kiléptem a ház elé.

- Levegő című versem jutott eszembe,amely az őselemek harmadik darabja.

- Levegő

- ha akarom,csendben vagyok,

- cirógatom elgyötört arcodat,

- hűvös leheletemmel enyhet adok,

- kisimítom az összegyűlt ráncokat.

hajódat hajthatom új világ felé,

meglásd: oly parányi vagy,

repíthetlek szárnyaimon felhők fölé,

érezd úgy magad,mint a madarak

ha dühös vagyok, kedvemre tombolhatok,

jobban jársz,ha előlem kitérsz!

le nem igázhatnak emberi gondolatok,

amíg magam adom neked,addig élsz.

Temperamentumom hűen tükrözi e három versszak.

Aki ismer, ilyennek láthat.

A hétköznapokban csendes, visszahúzódó, filozofikus lény, figyelmes, segítő, együtt érző másokkal.

Ugyanakkor öntörvényű, nem enged az elveiből, ha erre próbálják rákényszeríteni,indulatai viharfelhőként gyülekeznek tombolásra készen.

De a kitörő vihar sohasem mások, inkább önmaga ellen irányul.

2008. február 15., péntek

Földindulás

- A tél számomra mindig a halált idézi.

- Úgy érzem magam ebben az évszakban,mint anyai nagyapám érezhette magát,amikor a II. Világháborúban a magyar csapatokkal a Don vidékén menetelt hóban,fagyban, embertelenségben.

- A holnap fogalma megfoghatatlan lehetett számára,sohasem tért haza, nem hallottunk felőle.

- Ez, az őselemek pályázatra írt versem, létezésemnek azt az oldalát igyekszik megfogalmazni, amiben a föld lényeges elemei megragadhatók.

- Magam is új életre kelek,amikor a napsütés lassan átjárja az anyaföldet, elolvasztja a télből itt ragadt szennyes havat, lassan átmelegszik és a természet erői megállíthatatlanul kezdik meg munkájukat.

- Mindaddig,amíg az ember jóvátehetetlenül tönkre nem teszi, meg nem fosztja erejétől.

- Hiszen, szűklátókörűségében elfelejti,hogy egészséges ember egészséges természet nélkül pusztulásra van ítélve.

- Az elmúlt napokban én is a pusztulás szélén álltam.

- Tanulva az eddig leírtakból, sikerült összeszedni minden erőmet.

- Elég volt kipillantanom az ablakon, látni az olvadó havat, a madarak vidám csivitelését hallani.

- Új utakat keresek,hogy az emberek tisztelhessenek,mint az éledező, sarjadó vetéstől zöldülő Anyaföldet.

Föld

- . Ma föld vagyok,
Akire langymeleg tavaszi napsütés
Ráragyog,
Holtamból feléleszt az enyhe szél,
Már jól vagyok,
Sejtjeim osztják mikroorganizmusok,
Szinte robbanok,
Hóvirágok döfik át bőrömet és
Krókuszok,
Ereimben még zavaros hólé csordogál,
Sár vagyok, de
Amint testem melegség járja át,
Felszáradok,
Madaraknak élelmet adok, embereknek munkát,
Már szép vagyok,
Te csodálsz engem és tisztelsz,
Már FÖLD vagyok.

2008. február 11., hétfő

Testamentum

- A mai napon, szellemi képességeim teljes birtokában az alábbi végakaratomat nyilvánítom ki.

- Minden anyagi és szellemi értékem húgomat, Illésné Áncsán Arankát illeti, aki felelősen, szeretettel gondoskodott rólam, amikor mások elfordultak tőlem.

- Angélától, feleségemtől visszakérem a nevem, mivel úgyis ellenérzéseket vált ki benne.

2008. február 10., vasárnap

Töréspont

- Lassan közeledett az a nap, amikor távozhattam, a kórházból. délután Angéla látogatott meg, kedvenc süteményeimből hozott, amiért hálás voltam.

- Kórházi szekrényem tetején, a NŐK LAPJA legutóbbi száma volt, na, nem, mintha hűséges olvasója lennék a lapnak, csak a címlapfotón Aranka volt látható, Oláh Ibolyával.

- Angéla a süteményt, az újság mellé helyezte.

- Ránéztem, és megpillantottam szemében,

- azt, a már-már gyűlöletnek érzékelhető ellenszenvet, amitől egész házasságunk alatt szenvedtem

- Ekkor értettem meg, hogy bármilyen fájdalmas is számomra, bekell lássam, hogy mi sohasem élhetünk harmonikus párkapcsolatban egymással, mert a testvéri szeretet, össze nem hasonlít ható,

- Ezt az emlékképet vettem elő ma, amikor fájdalmasdöntéshozatalra készülök.

- Ne hirtelen jött érzelem motiváljon, hanem megalapozott, erős elhatározás.

- Akkor, a múlt év őszén, a kórházban megéreztem, ma tudom, hogy nem tehetek mást.

- Elfordulok, rosszat nem kívánok tenni ellenük.

- Éppen a vasárnapi szent mise igéi hallhatóak a televízióból.

- Hangosan mondom én is, hogy meghallják:

- Bocsássátok meg vétkeim, mint ahogy én is megbocsátom mindazt, amit ellenem vétettetek.

- fel nem cserélhető, bármilyen erős szerelemmel.

- .

Óda a kutyámhoz

- kutyám, a Papi
nem hétköznapi
gyűrött pofija
előkelő profilja,
mint kivénhedt, bölcs emberfia,
hogyha vidáman rámnevet,
elűzi rosszkedvemet.
önkéntes száműzetésemben
benne társra leltem.
közös fedél alatt lakunk,
együtt töltjük minden napunk.
megosztjuk ételünk,
életünk úgy összefonódott, mint két-
perifériára sodródott csavargóé.
nincsen gazda, nincsen góré,
egyenlőség jutott, nem jólét.
simogatás lett a kenyerünk,
gondoskodás hozzá vizünk.
sült csirke illattól nagyokat nyelünk,
régmúlt időkre gondolunk még néha,
ma már kevéssel beérjük,
sorsunk senkitől számon nem kérjük.
Papi, meg én , egyek vagyunk.
utódokat a világra nem hagyunk.
ha jön majd a tél, meg nem fagyunk,
egymást melengetjük,
távol a világtól, Istenhez közel,
egymást bántani nem hagyjuk,
bármily idő is jön el.

- Ma egy szellemi időutazásra indultam,ami kicsit egy szellemvasút élményét adta.

- Tudtam, mit szeretnék, mit nem.

- A hozzá vezető út feltételei sok helyen hiányoztak, félelmeim, mint riogató szellemek jöttek elő.

- A változtatás igénye szükségessé teszi,hogy a környezetem is megváltozzon.

- El kell költöznöm Tiszadobról!

- Papi kutyám, mint aki megérzi, milyen gondolatok foglalkoztatnak,ölembe tette fejét és szomorúan nézett rám.

- Csakugyan:

- Mi lesz vele?

- Magammal nem vihetem!

- Kövér könnycsepp gördült ki a szememből.

- A kérdés mindaddig nem hagyott nyugodni, amíg gondolatban meg nem találtam a legmegfelelőbbnek tűnő megoldást.

2008. február 9., szombat

Keljfeljancsi

- Helló világ!
Újra itt vagyok,
igaz, szemem, még nem örömtől, csak láztól ragyog.
a halálnak sem kellettem,
visszarángattatok,
gyanús pillantásotok észre sem veszem,ne sajnáljatok!
magatok mellett helyet adjatok,
mert valahol nekem is lennem kell,
ha már vagyok!
vigyázzatok rám angyalok,
még figyeljetek!
Élet és Halál között nincsenek határok,
mióta újjászülettem,
a halál folyóján mezítláb járok, melyet hordalékként színültig hordtak
be nem váltott ígéretek, fejemre szórt átkok,
gyűlölködő emberek, szebbjövőről szőtt álmok.
dolgom még bevégezetlen,
erősödő hittel újra talpra állok,
hiába nyomjátok makacs fejem,!

- Ma ezt a hozzáállást tartom a magam számára követendőnek

- Ha még itt vagyok és talpon szeretnék maradni ebben a világban,úgy kell tennem,mint gyermekkorom közkedvelt játékszerének.

Fohász

- mint kiszáradt virágmag
áhítja Isten éltető vizét,
napsugár melegét,
hogy titkát egy napon a világnak felfedje,
ki szépségét látja
élni legyen kedve.
Uram! segíts, hogy újra kinyíljak
tudom vannak még, kik virágomra várnak.
mosolyom kutatják emlékeikben,
mert valaha szívükbe zártak

Tiéd az életem, de Őt add vissza nekem!
úgy szeretlek, ahogy őt szeretem,
amit iránta érzek, sírig tartó szerelem.
Újra szeretnék boldog és vidám lenni,
mert szomorúan nem lehet szeretni.
újra lehessek kibomlott virág,
ég felé törő virágzó aranyág!
ragyogni lenne kedvem,
örömet szerezni azoknak,
kik hozzám oly közel állnak.

- Máig ez volt az én mindennapi imádságom.

- Ma félreteszem, megőrzöm emlékeimben.

- Amikor a falu katolikus közösségébe befogadtak, Levente Atyától kaptam egy imádságos könyvet, Angéla karácsonyra egy szép Bibliával ajándékozott meg.

- Az én igazi imámat magamnak fogalmaztam meg, időről- időre elővettem,de valamiért nem talált meghallgatásra. Biztosan meg van az oka.

- Mindenesetre be kell látnom,hogy már egy ideje nincs házastársam, talán reményem sincs arra,hogy ebben valami is változzon.

- A mostani állapot számomra rossz, nem vagyok mazochista, önsanyargató, tehát változtatni akarok és változtatni fogok rajta.

- Már nem akarok futni egy olyan kapcsolat után,ami csak számomra fontos, mert a házasságot egy férfi és egy nő számára teremtették,még akkor is ha erről már megoszlanak a vélemények.

- Egyedül nem lehetek házas.

- Egyedül sem akarok lenni hátralévő életemben.

- Nem siránkozom,nem keresem mások felelősségét,hogy mit tett, vagy nem tett, ha fájdalmas is, döntenem, változtatnom kell.

- Ahogyan ma élni kényszerülök, az méltatlan ahhoz az erőfeszítéshez, amit életemben tettem magamért és még két emberért,akiket szerettem. Ennyire voltam képes, Ők ennyire voltak képesek.

Saját lelkiismeretével, istenével mindenkinek magának kell elszámolnia, ha itt lesz az idő.

2008. február 8., péntek

Bagolyköpetek

Egy bölcselkedésben megőszült bagoly,
ki már megette verebe javát,
a világ csúfságaiból már sokat megélt, mit megemészteni már ő sem bírt,
köpeteiből köteteket írt
azoknak, kiknek most nyílik szeme,
olvasd, nevess,
tanulj belőle, te bölcsebb lehetsz,
ki saját kárán tanul, ökör lesz belőle.
jól, csak a szívével lát az ember, de ha

- csukott szemmel jársz- kelsz,
könnyen pofára eshetsz!
gondjaid megoldását, az időre bízhatod:
majd csak kiforrja magát,
de egy idő után megérezheted,
az ecet szagát.

tested táplálja, ha jót eszel,
lelked,
ha másokkal jót teszel.
Bátorság!
amitől félsz, előbb- utóbb úgy is bekövetkezik.
ha túlságosan előre nézel,
az első utadba kerülő kőben orra esel.
a nő lehet hűvös, akkor is szeretnivaló,
hisz nem minden férfi vágyik melegségre,
vagyunk még páran, kik nőre gondolunk, esetleg feleségre.
az ökológiai katasztrófa nem lenne élet- halál kérdés,
ha a szívekig eljutna a globális felmelegedés.

-

Hazatérés

- értelmem égboltja felett tornyosuló viharfelhőimen
lágy fuvallat nyit szakadást,
megnyílik az égi palást,
fénysugár szárít könnyeket,
színez két, homályos, kék szemet,
láthatóvá tesz emberöltőnyi éveket,
mit zavarossá tett a tökéletlen emlékezet.

hiába Isten alkotta szerkezet,
el tudtam rontani,

csalódásom, keserűségem ebből eredezett.
-Jöjj Istenem, szépre, jóra tanítani,Te jó vagy, és türelmes!


-Én voltam, ki vétkezett.
figyelek rád, mint aki elfogadja a segítő kezet

homlokom megérintette valaki,
s a testben melegség áradt, szeretet.
-Nem kutatom, tudom, hogy ki
adott helyet ,
esélyt újra családban élni,
hinni, remélni.

-Ma egyek vagyunk Veled.

-Ha már nem látsz is, fogom kezed.
szeretetem
az igaz úton vezet

- Ma egy kicsit keserűbb a hangom,mint az elmúlt napokban,mert érzékeny kérdésről szeretnék írni.

- A verset Egerben, a Cursillon vetettem papírra október végén.

- A keresztény közösségre való rátalálásom nem megtérésként,hanem hazatérésként fogtam fel.

- Jól éreztem magam,mintha mindig abban éltem volna.

- Végre valami, ami hosszú idő után ,újra otthonom lehet.

- Amióta bérelt szolgálati lakásomban éltem,úgy éreztem magam,mint egy hajléktalan.

- Soha nem mondtam,hogy haza megyek,inkább úgy fogalmaztam,visszamegyek.

- A vágy,hogy hazatérhessek,első pillanattól kezdve ott élt bennem.

- Angélával többször beszéltem róla,Ő legfeljebb látogatásomat látta megoldhatónak,már amikor ráér.

- Visszatérésemmel kapcsolatosan feltételeket állított,amit kész voltam elfogadni,igaz volt közötte olyan,ami számomra idegen volt.

- Keserűségem hátterében az áll,hogy még a napokban is úgy nyilatkozott, hogy nem lát olyan változást,ami megalapozná visszafogadásomat.

- Ha ez a visszafogadás a házasságunkra értendő, szomorúan,de tudomásul veszem,mert,ha egy házassági kötelék már csak feltételek teljesítése mellett fogadható el,akkor elgondolkodtató,van-e értelme erőltetni?

- De visszaengedni az otthonomba,amiért annyit dolgoztam,az egészen más kérdés.

- Nem rajta kérem számon,hogy egyedül maradtam,hogy nem tudok dolgozni,tudom a felelősségem.