Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2008. január 31., csütörtök

Mindhalálig rock

amíg a szívem dobog,

dübörögnek mennydörgő dobok,

bensőmben zakatolnak

túlhajszolt, vad ritmusok.

helyettem üvölt artikulálatlanul,

vagy suttog hallhatatlanul

az a kivénhedt öreg rocker,

gitárral játszik,nem fegyverekkel

a világgal hadban áll,nem felejt,

mint én,aki aljasságot sejt,

ha valaki Kánaánt ígér,

de sóhajom füléig el sem ér.

a fém hangja csikorog,vonyít,

helyettem zokog, ordít,

vagy ördögi improvizációban

oldja görcsét,nem szóban,

dallamokkal fest hangulatot,

extázist,vagy tomboló indulatot,

ki nem mondható fájdalmat,

elfojthatatlan lelki forradalmat.

bár már rég hajamba tépett a szél,egykor szemem fénylett

a napfényben ma csak hunyorgok,

nem fürdök tejben, dicsőségben.

de,ha a gitár hangja felsír,

lelkembe villám hasít,

a zene üteme szívmasszázsként újraéleszti e vén test lüktetését.

Rock mindhalálig

amíg a szívem dobog,

dübörögnek mennydörgő dobok,

bensőmben zakatolnak

túlhajszolt, vad ritmusok.

helyettem üvölt artikulálatlanul,

vagy suttog hallhatatlanul

az a kivénhedt öreg rocker,

gitárral játszik,nem fegyverekkel

a világgal hadban áll,nem felejt,

mint én,aki aljasságot sejt,

ha valaki Kánaánt ígér,

de sóhajom füléig el sem ér.

a fém hangja csikorog,vonyít,

helyettem zokog, ordít,

vagy ördögi improvizációban

oldja görcsét,nem szóban,

dallamokkal fest hangulatot,extázist vagy tomboló indulatot

ki nem mondható fájdalmat,

elfojthatatlan lelki forradalmat.

bár már rég hajamba tépett a szél,egykor szemem fénylett

ma csak hunyorgok a napsütésben,

nem fürdök dicsőségben.

de,ha a gitár hangja felsír,

lelkembe villám hasít,

a zene üteme szívmasszázsként újraéleszti e vén test lüktetését.



a fém hangja csikorog,vonyít,

helyettem zokog, ordít,

vagy ördögi improvizációban

oldja görcsét,nem szóban,

dallamokkal fest hangulatot,

ki nem mondható fájdalmat,

elfojthatatlan lelki forradalmat.

bár már rég hajamba tépett a szél,egykor szemem fénylett

ma csak hunyorgok a napsütésben,

nem fürdök dicsőségben.

de,ha a gitár hangja felsír,

lelkembe villám hasít,

a zene üteme szívmasszázsként újraéleszti e vén test lüktetését.

a fém hangja csikorog,vonyít,

helyettem zokog, ordít,

vagy ördögi improvizációban

oldja görcsét,nem szóban,

dallamokkal fest hangulatot,

ki nem mondható fájdalmat,

elfojthatatlan lelki forradalmat.

bár már rég hajamba tépett a szél,egykor szemem fénylett

ma csak hunyorgok a napsütésben,

nem fürdök dicsőségben.

de,ha a gitár hangja felsír,

lelkembe villám hasít,

a zene üteme szívmasszázsként újraéleszti e vén test lüktetését

Állatasszisztált terápia

Ezt a versemet vittem magammal Nyíregyházára, a megyei kórház konferenciájára,melyet a Lelki Egészség Világnapja alkalmából szerveztek.

ANGÉLA hívta fel rá a figyelmemet,közösen vettünk részt rajta.

Az előadóterem zsúfolásig megtelt.

Javarészt fehérköpenyes kórházi dolgozók, az egészségügyi főiskola diákjai töltötték meg a széksorokat.

Én talpig feketében,hosszú hajamat fekete hajpánttal összefogva, bizonyára nem illettem ebbe a képbe.

Nem mintha zavart volna,megszoktam már,hogy tizenévesektől aggastyánokig megfordulnak utánam az emberek az utcán.

Tulajdonképpen a legutolsónak beharangozott előadás kedvéért mentem el a rendezvényre.

Az állatasszisztált terápia szerepe,lehetőségei a gyógyításban című előadás,sajnos technikai okok miatt elmaradt..

Csalódott lettem.

Valójában én magam sokat mesélhettem volna személyes tapasztalataimról,talán még újat is tudtam volna mondani,a mai napig használom ezt a módszert.

Pontosabban :

Szeretem az állatokat, minden élőlényt,az életet általában,ha ez magatartásomban nem is volt mindig érzékelhető.

Legtöbbet magam ellen vétettem,mert életemre nem mint adományra tekintettem,hanem kizárólagos tulajdonomra, melyet akár tönkre is tehetek.

Mások élete, az más volt,azokat tiszteletben kell tartani,gondoskodni kell róla,mint ahogyan én is szeretetre,gondoskodásra vágyom.

Ma már Isten létének tudata sokat jelent számomra,de Ő sokszor megfoghatatlan.

A kutyám pedig itt szuszog mellettem,hozzám dörgölőzik,bánatosan néz a szemembe és én őrá.

Előadások után program szerint konzultációk, véleménycsere következett volna az előadókkal.

Csak Angéla és én maradtunk.

Úgy tűnt,hogy a program,csak egy kipipálandó rendezvény volt a sok közül.

Szót kaptam az előadóktól és én mesélni kezdtem küzdelmeimről,amelyet a depresszió ellen vívok,már ki tudja, mióta..

Dőltek belőlem a keserű szavak, amire ma már csak úgy gondolok,mint egy szánalmas alak „ kit érdekel?”-vallomásaira.

Elkérték a Hétköznapi Harcaim című kéziratomat,amit később –szerintem olvasatlanul kaptam vissza.

Észrevétlenül lett vége a nyárnak.

Angéla már főfoglalkozású egyéni vállalkozóként építette karrierjét,én pedig nyalogattam újra-és újra szétnyíló sebeimet.

2008. január 30., szerda

Érintések

ma megérintett kutyám pillantása,

a szemében felcsillanó őszinte hála,

mert szomját, éhét oltottam,

hálát nem várva.

aranyhalaim néma ajakkal tátogták:

jó vagyok,

ők tudják,

amíg lelkemben nyár van,megteszem,

három kívánság nélkül is gondjukat viselem.

ma hozzám simult az a kék virág,

amelynek még sohasem éreztem illatát,

de az örökkévalóságnak ültettem,

nektek és magamnak ,magam helyett.

ma kevesebb volt néhány érintéssel,

amit kaptam nappal,

fülledt éjjel,

bőröm kellemetlen hűvös járja át,

kezdem nem hallani szeretteim szavát.

simogassatok,pénzbe nem kerül,kis dolog

nektek,

szívem már lassabban dobog,

érzékszerveim kezdenek eltompulni.

simogassatok,hogy tudjak még kicsit élni!

Mentális immunhiány

A vers születésekor hangulatom épp leszállóágban volt.

Újraolvasva ismét az az érzés kerített hatalmába,hogy sorsom már akkor egy kijelölt pályán haladt.

Valamit tennem kellett volna,de még nem voltak hozzá eszközeim, módszerem.

Hiába jártam rendületlenül a pszichológusokat, tőlük nem kaptam megfelelő segítséget.

Emlékszem,egy fárasztó, munkával töltött nap estéjén született.

Angéla nem tudta ,mire vélje ezt a keserű hangvételben íródott költeményt.

Nappal azt látta rajtam,hogy belefeledkezem a munkába,örömet lelek benne.

Ez így is volt,de a foglalatoskodásom alatt csapongó gondolataim nem ültek ki az arcomra.

Azokkal csak én keltem birokra,legalább olyan hévvel, ahogyan a kalapáccsal ütöttem a szeget.

Amikor este minden és mindenki elcsendesedett körülöttem,a tollam betűkkel rajzolta keserveimet az üres papírra.

Mint Dali grafikái, látomások formájában jelenítették meg a valóságot.

Az én világomat.

Azt a világot,amelyben idegenül vergődtem,nem találtam a helyem

Legszívesebben másik bolygóra költözöm,de itt kell élnem.

Egy kicsit most is így érzem magam.

Volt otthonom,volt családom, mégis időről-időre boldogtalan voltam.

És most semmim sincs.

Mint a versben a guberáló hajléktalannak

Amikor annak idején Angéla észrevette rajtam,hogy elkomorult a tekintetem,megkérdezte:

-Valami baj van?

-és én nem tudtam racionális választ adni.

Bántotta a dolog,mert úgy gondolta,hogy ő és Lóri az oka boldogtalanságomnak.

Ettől én még pocsékabbul éreztem magam.

Egy idő után már nem próbáltam magyarázatokat,okokat keresni,tudomásul vettem,hogy „ mentális immunhiányban szenvedek.

Próbáltam valahogyan túlélni ezt az állapotot.

Az írás segített és a zene is jótékony hatással volt rám.

Ilyenkor egy kicsit többet foglalkoztam az állataimmal,főképpen kutyáimmal.

De a legfontosabb,ami ebből a kutya szorítóból kivezethetett/esetenként volna/

családom szeretete,odafigyelése.

Egy hajléktalan panaszai

halmokban álló lim-lomok között

guberálok,

mint megrögzött

guberáló saját szemetében

turkálva szerte-széjjel.

mi értékes volt, rég eladtam,

elcseréltem múló mámorra.

nyugalmas melegségre vágytam,

helyette csak szarba lépett lábam.

emberek jöttek- mentek szánakozva

alamizsnát, pár fillért dobtak

szebb napokat megélt kancellár kalapomba,

vagy suhancok jöttek,pofon vágtak.

szociális hálóban vergődtem,

sokakkal egyetemben,

diplomáim főiskolákon szereztem,

gyakorlatot hozzá hazai környezetben.

otthon- édes otthon.

úgy megkeseredtél.

hiába várom hűséges szolgálatom megbecsülését.

a flaszterre költöztem,

lemondva mások nélkülözhetetlen hívságairól,

magam megőriztem olyannak,

amilyennek születtem.

bölcsebb lettem,fáradtabb,

reményvesztettebb fiatal agg,

ki már nem reszket a holnapért,

a mának él,

sok mindent megért

még megmutatom szebbik arcomat:

ilyen is lehettem volna

köztetek,

ha életem nem arról győzne meg,

mennem kell,

az óra már ketyeg.

Csendélet

üres pohár,

üres szavak,

hamis illúziók,

mik szertefoszlanak,

üres szempár,

talán már vak,

a színeket is feledte,

a formák torzultak.

elhervadt virág

tövise elszáradt,

illata hol van már?

régen elillant.

mocskos terítőn egy rohadt alma

maradt az utódokra,

s a pénz hatalma.

Társadalmi közérzetem

Valójában Lóri fiamnak és kortársainak szántam versemet,afféle útbaigazító táblának,mert nyugtalanított egy-egy megnyilvánulása,gondolata saját jövőjéről.

Tréfásan,a: -Mi leszel,ha nagy leszel? kérdésre milliomos.-volt a válasz.

Tudtam,hogy az ő szemében a pénz mennyire fontos szerepet játszik,sosem szerettem volna túlzottan anyagias szellemben nevelni.

Amióta tizennégy évvel ezelőtt egy család lettünk,az első két- három évtől eltekintve ,mi is rohantunk a pénz után.

Sajnos sosem értük utól.

Mindketten pedagógusok voltunk a tiszadobi gyermekvárosban, egy-egy válás után mindent a nulláról kellett kezdenünk.

A pedagógus fizetésből a számláinkat is alig tudtuk kifizetni,nem hogy otthont teremtsünk a családnak.

A gyermek pedig azt látta, hogy szülei önsanyargató módon próbálnak pénzhez jutni, igazi „lúzerek.

Majd Ő megmutatja,hogyan lehet könnyen néhány év alatt jólétet teremteni.

Gondolatai aggodalmat keltettek bennem.

Mélyebb beszélgetésünk az élet dolgairól már régóta nem volt.

Ha megkérdezett,mindig szívből,őszintén mondtam el a véleményem,kerülve a kioktatás vagy a:

-Bezzeg az én időmben!”felkiáltással kezdődő eszmefuttatás látszatát is.

Keveset tudok fiam valódi gondolatairól.

Újra-és újra előjön a:

-Hol,mit rontottam el?-kérdése,érzése.

A világ, melyben ma élünk ,gyakran hányingert kelt bennem.

A „Győzikék, Annácskák,Balázsok, Mónikák valóvilága, a politikai elit képmutatása nagyon távol áll tőlem.

Az a fajta intézményesített acsarkodás,széthúzás, ellenségeskedés,ami Magyarországon van,rossz érzéseket vált ki belőlem.

Beletörődöm,hogy minden évben azt hallom,Most még rossz nekem,nekünk,de egy-két év múlva jobban fogunk élni. De a család,ha bajban van,összefog.

A nagy család, Magyarország,azt látom,hogy szétszakad, egymásra mutogatnak családtagjai.

Már a trágárság és durvaság is megbocsátható magatartásnak számít.

A csendes többség véleményére pedig nem adnak azok, akiket azért választottunk,hogy a mi véleményünket, érdekeinket képviseljék.

Olyan jó volna már egy kis csend,hogy meghalljanak bennünket is!

Talán kalákában felépíthetnénk magunknak egy szebb Magyarországot!

2008. január 29., kedd

Tövisek

Angéla,amikor elkészültekor versemet elolvasta,összevonta a szemöldökét,kissé sértődötten tette fel a kérdést:

-Te valóban úgy gondolod,hogy csak másokon átgázolva lehet sikeres valaki?

-Becsületes úton szerinted,nem érhetünk el sikert?

Tudtam,hogy számára érzékeny vizekre eveztem versemmel,nem is neki szántam.

Tudom,hogy az Ő üzleti karrierjének kezdete mennyi munkával,kitartással, lemondással járt.

Én ebben mindig bátorítottam,erősítettem,segítettem.

Sikerkalauz2008

ha magadnak remélsz sikert,hatalmat,

boríts fel minden gátat!

taposs eléd kerülő emberi hátat!

biztosan révbe érsz.

ha egyetlen vágyad

siker,gazdagság,

ne riasszon el emberi gazság,

zsebedben van az igazság.

emeld magasra talpad!

ha csillogást akarsz,sikert,hírnevet,

ne törődj azzal,ki nevet rajtad,ismerik arcod,neved.

tudd,gyémánt vagy,nem kvarc!

pénzzé teheted életed,

neved,becsületed,hatalmad,

építhetsz milliókat érő birodalmat,

melyben jól érzed magad.

ha neked ez a siker,hát tedd!

de,ha a sikert másban látod,

tanulnod kell,dolgoznod keményen,

jószívvel,egészséges lélekkel

törődni munkáddal,emberekkel.

a világ lesz barátod!

ha a ragyogás nem vakítja el szemed,

a dolgok mögé látsz,

m,int talmi csillogás-

az lesz az igazi sikered!

Kiléptem az árnyékból

Tegnap,hosszú idő után telefonon beszéltem unokahúgommal,kértem olvasson bele blogomba és mondjon véleményt róla.

Kíváncsi voltam, kívülállóként másoknak mondanak-e valamit gondolataim. Azt mondta,nehezen szánja rá magát,mert én mindig olyan szomorú dolgokról írok,a világról sötét képet festek.

Való igaz.

Kevés vidám dolog történik velem mostanában.

Még a fantáziámban sem jönnek elő ilyen történetek.

Talán még eljön az idő,erre még várni kell.

Árnyékvilágban című versemet egy éve írtam,aktualitása máig sem kopott meg.

Közérzetemben egyéni nyomorúságomon túl, mindig meghatározó szerepet játszott a körülvevő világ romlottsága.

Az a világ,amely ma Magyarországon körülvesz,nem éppen szeretnivaló.

A létbizonytalanság,amelyben sokakkal egyetemben élek,kikezdheti az ember lelkét.

Itt, Tiszadobon,az Isten háta mögött úgy érezheti az ember,hogy megfeledkeztek rólunk.

Tévesen úgy gondolhatjuk,hogy még az Istent sem érdekli, mi van velünk?

Én már tudom,hogy egyedül Őt érdekli.

Már látom az arcát,mert keresem.

Szomorúnak tartom,hogy ma még kevesen gondolkodnak hozzám hasonlóan.

Nekem is egy személyes tragédia kellett,hogy felhívja rá a figyelmemet

De legalább felfogtam a jelzést.

Tudom,hogy a depresszió ma népbetegségnek számít Magyarországon.

Számomra ez mutatja,hogy nem csak nekem volt szükségem az istenhitre,a tudatra,hogy fontos vagyok,hogy legalább egy valaki szeret engem,ha hibákat követek is el, van aki megbocsát

A világot egymagam megváltoztatni nem tudom,legfeljebb mások számára tudok példát mutatni,amelyben azokat az értékeket követem, amelyeket a Bibliában megismertem,magamévá tettem.

Árnyékvilágban

susogó szellő szárnyon szállok gondolatban,

felettem félelmes jövő,

mogorva múlt alattam.

hangsúlytalanul sodródom

kaotikus zűrzavarban,

felhajtóerőm fogytán,

akaratom hajthatatlan.

gravitációm egyre vonzóbb,

bármit teszek ellene,

a múlt nem ereszt már,

torkon ragadott sötét szelleme.

vicsorogva szitkozódnék,

vagy ütnék eszement módon

csapkodva magam körül,

mint a világ teszi,aggódom.

az emberek jók általában.

ostoba csak én vagyok

ebben az árnyékvilágban,

ha rátok hallgatok.

de nem teszem,

fogaim csikorognak,szinte fáj.

ha a világ megháborodott is,

nekem nem muszáj.

2008. január 28., hétfő

Sebek

Nem tanultam az asztalos mesterséget,mint az írást sem,de aki egyszer jóízűen belekóstol ,már nem tudja abbahagyni,amíg az esze és ujjai cserben nem hagyják.

Tulajdonképpen ez a vers egy megrendelésre készített deszkakerítés munkálatai alatt született.

Lehetne éppen önéletrajz is,vagy egy korábbi életem útjának leírása vagy csupán tisztelgés az udvarunkra telepített fiatal vörösfenyő szépsége előtt.

Megszállottként dolgoztam, térburkoló köveket gyártottam,Mici és Maci kutyámat a ház melletti kertből egy tágas kifutóba költöztettem.

Betonoztam, fúrtam,faragtam, kalapáltam a napi teendők ellátása mellett.

Olyan munkákat is meg tudtam csinálni egyedül,amire más azt mondta volna,hogy fizikai képtelenség.

Apám jutott eszembe,amikor 26 évesen elveszítette egyik lábát,újra megtanult járni, műlábbal motorozott,fára mászott, nehéz terheket cipelt,soha nem panaszkodott.

Június közepén „kitört a vakáció” a diákok számára.

Lóri fiunk is hazajött.

Szerettem volna anyagilag segíteni őt,hogy kellemesen tölthesse a nyarat,de a család anyagi helyzete a megszokott krízis állapotát mutatta.

Szomorú voltam és tehetetlen.

Régóta éreztem,hogy megnyílt a föld közöttünk,de egyikünk sem tudott,vagy nem akart átlépni a másik oldalára.

Sebeket okoztunk egymásnak.

Nem tudom,ő hogyan élte meg az én nehéz időszakaimat.

De, ha Ő megbántott,azt nehezen viseltem.

Soha nem veszekedtem vele, talán észre sem vette,ha fájdalmat okozott nekem.

Mert a lelkem legmélyebb, láthatatlan , elérhetetlen felületén alakult ki a belső vérzés

Kritikáimat meghallgatta,de soha nem kaptam tőle visszajelzést,mi a véleménye róla.

Soha nem kért bocsánatot, ami bennem is konok dacot váltott ki.

Ezért nem kértem tőle segítséget. Elkelt volna,jól esett volna.

Színek ürügyén

Szeretem a vörösfenyőt.

A versben szereplő például én is lehetnék.

Sudár alakja szemet gyönyörködtető,szinte sugárzik belőle az erő,mint belőlem egykoron.

Élénkzöld színe az élni akarásról tanúskodik.

Télen ugyan lecsupaszodik,elveszíti lombját,de amint közeleg a tavasz,újra megtelik életerővel.

Tegnap odahaza voltam és oda mentem ahhoz a fiatal vörösfenyőhöz,amelyet beköltözésünk idején ültettem a portára.

Az andrássy-kastély parkját övező holt- Tisza szemközti oldalát a falu szigetnek nevezi.

Onnan hoztam a fiatal csemetét, azonnal megfogant és növekedésnek indult.

Ma már a virágoskertünk díszévé vált.

A korán érkezett tavaszias idő már beindította biológiai motorját,rügyei már látszanak.

A nevében szereplő „vörös,” nem színére utal.

Az ember számára a vér színe fontos szerepet játszik.

Bár én magam, öltözködésemben mindig kerültem ezt a színt,élénksége mégis közel áll hozzám.

Politikai beállítottságomban korábban ehhez álltam legközelebb,ma már ez nem igaz.

Távol állok a narancssárga és kék színhez is, mint ahogyan a” trikolor „színeinek túlzott hangsúlyozása is távol áll tőlem. Legszívesebben feketében járok, mára már ez t a színt is olyan emberek sajátították ki,akiktől elhatárolom magam.

Egy vörösfenyő tündöklése és bukása

sikoltó gyalu hangjától felsíró,

kezem alatt formálódó,

gyanta illatát rám lehelő holt vörösfenyő

meséli dicső életét,

bár a kés szilánkokat tép

testéből,a szépre emlékezik,

lelke átalakult,mint tárgy létezik.

valaha égre tört nevetve,

éltető fénysugár vezette

útját madarak,fellegek közé,

hitte,a világ övé.

télen,mikor a világ úgyis hideg,sötét,levette zöld öltönyét,

szürkébe öltözött,

egyedül érezte magát társai között.

elkerülte favágók fejszéjét,

karácsonyfa csillogó díszeit,

várt állhatatosan tavaszi napsugárra,

májusra, meleg nyárra.

így tündökölt, nem tudta,

hogy rá is lecsap majd a balta,

mikor legszebb lesz az erdőben,

favágók ülnek rajta tort délidőben.

most kezemmel simogatom e testet,

fűrészelek,szögelek és festek,

új értelmet nyerjen élete holtában,

a fényben higgyen,ne a baltában.

2008. január 27., vasárnap

Alkotás

Az udvar Pink Floyd, Jethro Tull, King Crimson, Yes,Emerson,Lake and palmer, Vangelis, Deep purple és hasonló előadók zenéjétől volt hangos.

Időnként teljesen elvarázsolt a zene és az alkotás öröme,csak akkor tettem le a szerszámokat,amikor már nem láttam dolgozni.

A zöldséges,gyümölcsös kert is rengeteg munkát adott, élveztem a kertészkedést,hogy én másoknak életet adhatok.

Anövényeimnek, állatkertem lakóinak.

Csak az tudott felbosszantani,ha munka közben megzavartak.

Mivel a házunk egy sarki,dupla telekre épült, a kert teljesen nyitott volt,az emberek jöttek, mentek,szemlélődtek,megjegyzéseket tettek.

Igaz,többségében dícsérték a munkámat.

Szerintem is szemet gyönyörködtető volt az eredmény.

Csak ne kellett volna beszélgetni az éppen arra haladó szomszédokkal,ismerősökkel.

Mert egyedül szerettem volna lenni,saját gondolataimmal.

A munka lázában égve

Elmélyült munkám során nem csupán az adott feladatra figyeltem,ilyenkor szabadon csapongtak gondolataim,mint hosszú bezártság után a galambokat szélnek eresztjük,akkor egyikük-másikuk sohasem tér vissza,De lesz, aki hűségesen hazarepül,költ és fiókákat nevel.

Így költöttem én is vissza-visszatérő gondolataimból verseimet.

2008. január 26., szombat

Isten fogadott gyermekeként élni


1956 január 26.-án születtem,a vízöntő jegyében.

A csillagkép jellegzetességeit mindenkor magamon viseltem.

A világhoz való viszonyulásom ma sokkal inkább kifejezi az a kijelentésem,miszerint Isten fogadott gyermekeként élek.

Nem az Ő akaratából születtem,valóságos emberpár voltak a szüleim,de az elmúlt év nyarán valamiért az Úr kiválasztott tervei megvalósításához. Ebben nincs semmi különös, a Biblia szerint már számtalanszor előfordult,hogy embereket lehetetlennek tűnő feladatokkal bízott meg.

Nem hagyta magukra őket,mindvégig segítséget nyújtott a feladat teljesítéséhez.

Engem mindenekelőtt türelemmel vértezett fel,hiszen attól,hogy a születésnapomon nem érzem feleségem,fiam figyelmét,korábban padlóra kerültem volna.

Most megsértődhettem volna,de nem tettem.

Átengedhettem volna a lelkem az elkeseredésnek, ehelyett türelemmel vártam Angéla hívására.

Ma, vasárnap reggel olvastam el telefonomról Lóri fiam születésnapi üdvözletét,ezután jött Angéla telefonhívása, ebédre hívott,amit örömmel elfogadtam.

Születésnapi gondolataim

Ma reggel arra ébredtem,hogy ismét idősebb lettem egy évvel.

A korom már rég nem zavar,legfeljebb az,hogy 52 évesen családomtól, feleségemtől,fiamtól távol kell töltenem ezt a napot.

Az éjszaka álmodtam,álmomban újra közöttük voltam.

Álmomból Angéla telefonhívása ébresztett,először SMS-ben köszöntött születésnapomon,majd jelezte,hogy egész nap távol lesz,nem tudunk találkozni,csak holnap,a templomban, a vasárnapi szentmisén.

Ennyit az álmokról.

Szóval úgy gondolom,az álmok ugyanúgy az ember fontos életfunkcióihoz tartoznak,mint az étkezés, az alvás, a mozgás, a gondolkodás.

Zűrös időszakaimban gyógyszerekkel igyekeztek orvosaim megvédeni álmaim ellen.

Ilyenkor aludtam,mint akit fejbe kólintottak,reggel aztán ugyancsak kábán ébredtem és fáradtan,mintha egész éjszaka fárasztó munkát végeztem volna.

Cseppet sem voltam nyugodtabb,viszont az álmodás kimaradt az életemből.

Nem voltak álmaim,ezek hiányában úgy éreztem magam,mintha a jövőmtől is megfosztottak volna.

Nagyon fontos hatásoktól lettem elszigetelve.

Tudjuk azt,hogy az emberi cselekvésekben időnként milyen fontos szerepük van a látomásoknak,ha úgy tetszik,álmoknak.

Az én esetemben is sorsfordító volt az álom,amelyet a klinikai halál állapotában átéltem,vagyis túléltem.

A keresztény hitre való rátalálásom egész azt követő életemre utat mutatott,hittel,reménnyel táplált,

erőt adott ahhoz,hogy ne essek össze,legyen kedvem újra élni,mindent megtenni azért,hogy testben és lélekben felépüljek.

Ma már minden”pszicho gyógyszert” kerülök,mert szükségem van az álmaimra.

Igaz,ezekben az álmokban már kevésbé fordulnak elő földi kincsek,javak, gazdagság,sokkal inkább a mennyországban előforduló értékekre irányulnak.

Szóval úgy gondolom,az álmok ugyanúgy az étkezés, az alvás, a mozgás, a gondolkodás.

Zűrös időszakaimban gyógyszerekkel igyekeztek orvosaim megvédeni álmaim ellen.

Ilyenkor aludtam,mint akit fejbe kólintottak,reggel aztán ugyancsak kábán ébredtem és fáradtan,mintha egész éjszaka fárasztó munkát végeztem volna.

Cseppet sem voltam nyugodtabb,viszont az álmodás kimaradt az életemből.


2008. január 25., péntek

Ébredés

Ahogyan a természet erői éledeztek,egyre többet dolgoztam az én kis édenkertemben.

Angéla továbbra is sokat voltúton,

én és tomi vigyáztuk a házat.

A műhelyemben egyre lázasabb munka folyt,akárhogy kalapáltam,fűrészeltem, Tomi hűségesen pihent mellettem és figyelte minden mozdulatomat.

Udvarunkon megőriztük az öreg néni kukorica góréját,hangulatos pihenőhellyé alakítottam.

Az utcára néző oldalára cégtáblát szereltem,öles betű jelezte a falu közönségének:

„TÜNDÉRRÓZSA KERTÉPÍTÉS”-folyik a portán.

Berendeztem a szökőkutat,tavirózsát,aranyhalat telepítettem bele,víz alatti színes világítás tette hangulatosabbá a feltörő- és visszahulló vízcseppeket

A sziklakert tavaszi virágoktól pompázott.

Az udvaron egyre több kerti bútor csalogatta az érdeklődőket.

A műhelyemben első dolgom volt beüzemelni Lóri használaton kívüli magnóját és elővettem fiatalkori féltett kincseimet,magnókazettáimat..

Álmok nélkül

menlevélként receptet írtatok

gyötrő rémálmok ellen,

azóta álmok nélkül alhatok

démonoktól örökre védtelen.

fojtogató éjszakáim felváltották

kedveszegett együgyű nappalok,

önmarcangolás,önsajnálat,önvád,

közöny,csak találgatok:

mit adjak még oda magamból,

amikor álmaimtól is megfosztottatok,

értékeimtől,a sok kacattól,

ami még életben tartott

valaha önző akartam lenni,

mások érdekeit félretenni,

csak magammal törődni,

de nem tudok kapni,csak adni

mára teljesen csupasz maradtam,

egy árny,mely téged elriaszt,

egy jel,felismerhetetlen alakban

mutat ijesztő grimaszt.

Egy megvilágosodás

A nap végén Angéla elmesélte,hogyan telt a hét.

Reggeltől késő estig előadásokat hallgattak,a kemény tanulást vizsga zárta.

Eredményesen szerepelt,elhárult hát minden akadály ,ami meggátolta volna őt a pályamódosításban.

Már tíz éve dolgozott pedagógusként a gyermekvárosban,belefáradt,egyre többet lehetett hallani létszámleépítésről,átalakításról.

Kapva-kapott a lehetőségen,hogy kipróbálja magát az üzleti életben,egy teljesen más világban.

A következő néhány hónap kegyetlen megpróbáltatással járt,hiszen a tanév végéig fő-és mellékállásban pedagógusként dolgozott,de már egyéni vállalkozóként a jövőjét kezdte megalapozni.

Látva,átérezve erőfeszítéseit gyakran tettem fel magamnak a lelkiismeret diktálta kérdéseket:

-Van pofád saját lelki bajaiddal nyavalyogni?

-Nem szégyenled magad?

És én szégyelltem.

Amiben tudtam,segítettem.

Ha kellett, úton voltam vele,a házi munkából többet vállaltam magamra.

Vele együtt örültem sikereinek,de ott motoszkált bennem:

Van jogod,saját magaddal foglalkozni,amikor kedvesednek lóg a bele?

-Utálatos alak vagy!

A tél szokatlanul elhúzódott,szorítása számomra egyre elviselhetetlenebb lett.

Észrevétlenül léptem át azt a pontot,ahonnan még egyedül vissza tudtam volna fordulni.

Az öngyűlölet a pusztulás felé taszított.

Egy március végi napon, miután feleségem újra úton volt,én átmentem a szomszédos üzletbe,vettem egy üveg italt és fél óra alatt az összes gyógyszerrel együtt bevettem.

Fájdalmas volt kikötözve rá ébredni,hogy a megvilágosodás még nem a végső.

Fehér ruhás alakok kiabálása,szitkozódása jelezte számomra:

-Nem ez az ágytál,amire vágytál!

Hazatérés

-Szia apa,hol vagy?

kérdezte Angéla,a háttérzajból motorzúgás és zene hallatszott.

Tudtam,hogy még úton van

-Szia .

-Itthon vagyok,már nagyon várlak.

mondtam,remélve,hogy nem veszi észre labilis lelkiállapotomat.

-Mindjárt otthon vagyok-válaszolta.

Testemen izgalom futott át. izgatott voltam,mert nem tudhattam,hogyan fogadja majd nem mindennapi ajándékomat. Reméltem,hogy össze tudom szedni magam,nem veszi észre állapotomat.

Az évtizedeken át magamra erőltetett szerepjáték,az ösztönök vezérelte” smink” működött.

Negyedóra elteltével kocsiajtó csapódását hallottam. Kisiettem elé az utcára, őszinte boldogsággal vontam magamhoz.

-Gyere,mielőtt bármit mondanál,szeretnék nőnapi ajándékként egy meglepetést átnyújtani

mondtam és miután táskáit kipakolta,Tomi otthonához vezettem.

-Nőnap alkalmából fogadd szeretettel tőlem ezt a kis apróságot. Nem csomagoltam be, pántlikát sem kötöttem rá, hiszen ő is fiú. - mondtam boldogan, a várakozás izgalmával a hangomban.

-Jaj,de drága kis kutyus!

-kiáltott fel kedvesem.

-Hadd nézzelek!

-Apa,te tiszta hülye vagy!

-Honnan szerezted ezt a szépséget?

sorolta Angéla,de megnyugodva láttam rajta a köszönet,az őszinte hála és boldogság leplezetlen jeleit.

Gyermekkoromból belém ivódott a boldogság, amikor valakinek ajándékkal kedveskedhetek.

Az ajándék kiválasztásánál sohasem a pénz motivált,/legfeljebb behatárolt/,sokkal inkább az általa kiváltható öröm volt az irányadó.

Diákként akár hónapokig rakosgattam félre a zsebpénzemet,hogy másoknak örömet szerezzek.

Adni sokkal jobban szeretek,mint kapni.

Angéla az én őrzőangyalom megkülönböztetett helyet foglalt el a szívemben.

A hozzá való kötődésem semmihez nem hasonlítható.

Neki örömet vagy fájdalmat okozni mindig érzelmi viharokat jelentett számomra.

Az első pozitív,a második negatív kitörésekkel járt.

Én is igényeltem a törődését,figyelmét és ha valamivel ,akár tudtán,akaratán kívül is megbántott,

nagyon nehezen viseltem.

Amióta az eszemet tudom ,mindig nagyon fontosnak éreztem,hogy családom,környezetem nőtagjait ezen a szép tavaszi napon legalább egy szál virággal felköszöntsem.

Nem gondolom,hogy”kádári”örökség lenne,legfeljebb a világ szemléletváltozása koptatta meg e szép nap fényét.

És mi magunk,akik nem adták át gyermekeinknek a titkát,hogy miért fontos a férfi számára a nő.

A gyermek kortársai,a médiák,az internetből áradó özön vízszerű információhalmaz egészen mást sugall, más képet fest a nőről,mint ami bennem tudatosult,értékké vált.

A fiamnak én csak saját példámmal tudom közvetíteni ezt az értéket,hogy ő mit vesz ezekből észre,nem tudom,csak remélem,hogy átveszi.

Angyalom

Valóban Ő volt és most is Ő az én védőangyalom.

Már első találkozásunk során ez volt az érzésem és az idő múltával az érzés megerősödött bennem.

Házasságunk alatt bizonyára szomorúan igyekezett mindent megtenni,hogy boldognak lásson.

Amikor igyekezete ellenére azt látta,hogy valamiért boldogtalan vagyok,magában kereste a hibát.

Kapcsolatunkban,házasságunkban a sorozatosan visszatérő depresszió szinte mindent tönkretett.

Én nem találtam a kivezető utat,próbálkozásaim rossz irányba terelődtek.

Ma már látom,hogy pogány hitemet kellett volna időben átértékelnem,hiszen semmiben nem hittem,még önmagamban sem.

Szükségszerűen be kellett következzen tragédiám,amit én most már belátok.

Nem így a környezetem. Úgy látom,hogy az emberek számára érthetőbb lenne az a magyarázat,

miszerint Ő vagy én félreléptem,vagy ,hogy elzüllöttem.

A valóságot csak mi tudjuk.

Fontosak vagyunk egymás számára.

Ő továbbra is mindent megtesz,hogy felépüljek,én is azon vagyok,hogy megerősödjek,visszatérhessek hozzájuk.

Távollétem alatt sohasem próbáltam helyzetemért őt hibáztatni.

Elfogadtam ösztönzését,hogy Istenben segítségre,lelki békére,megnyugvásra lelhetek.

Amióta elfogadtam Isten hívó szavát,nem érzem a helyzetem kilátástalannak,annak ellenére,hogy valójában annyi mindent elvesztettem,egészségem romokban hever,korábbi képességeim javarészt elhagytak,de rátaláltam egy olyan erőre,amely ebben az állapotban is reményt táplál belém.

2008. január 24., csütörtök

Angyalra várva

imádom nézni tündér nevetését,

mosolyát,minden rezdülését.

amikor szelíden szemembe néz,

vonásai angyalra emlékeztetnek,

vagy orchideákra,akik érte léteznek.

csobogó forrás hangját hallom,

amikor kedvesem lélegzik .

szuszogása tavaszi szellőt idéz,

szédülök,

ha szemem szemébe néz.

a szőke hajzuhatag, mely vállára hull,

arcom simogatja,fájdalmam eltűnik nyomtalanul.

lelkeink vadszőlőindaként összefonódnak,

érintése perzsel, mint az izzó nap.

létezik örökkévaló szerelem?

kérdezem magamtól,tudom,hogy igen.

hisz angyalt imádni míg életem véget ér,

boldogságot ígér.

Miért pont én?

Nehezen teltek a napok.

Éreztem,hogy sodródom a vízesés felé,kedveszegetten vártam haza Angélát.

Ezekben a napokban kértem kölcsön húgomtól

Albert Györgyi: Miért pont én? című könyvét.

Már régóta szemezgettem vele a könyvesboltok polcain,de nem akartam elolvasni az előtt,hogy megírtam Hétköznapi harcaim című írásomat.

Ekkorra a kézirat már elkészült,kíváncsian kezdtem a könyv olvasásába.

Egy nap alatt elolvastam.

Megdöbbentő volt.

Nem idegen, ismeretlen,szánalmat keltő,éppen ellenkezőleg.

Mintha én lettem volna,az én vesszőfutásom története peregne a könyv lapjain.

Elolvasás után a könyvet étkezőasztalunk velem szemben lévő polcára tettem,órákon át néztem a könyvborítóról rám szegeződő tekintetet.

Székemen ülve,térdeimet testemhez kulcsoltam karjaimmal,mint egy óriás csecsemő az anyaméhben.

Minél kisebb felületet hagyva testemből a külvilágból felém áramló negatív erőknek.

A könyvborító tükörként mutatta azt az emberi arcot, amelyet a depresszió által okozott sebhelyek borítottak.

Ezekben az órákban,napokban azok az emlékek, keserves gondolatok törtek rám,amelyeket leginkább szerettem volna lelkemből örökre száműzni.

Már csak méterekre voltam a szakadék szélétől,amikor megcsörrent a telefon.

Üzenetek

A világban való eligazodásunkban nélkülözhetetlen szerepe van a kommunikásiónak.
A szóbeli,vagy írott közlések mellett jelek,jelzések adnak tudtunkra fontos üzeneteket embertársainktól,vagy esetleg természet feletti erőktől.
Hogy leesik-e a tantusz,az érzékenységönktől,odafigyelésünktől függ.
Vannak bizonyos üzenetek,amiket azonnal veszünk,
vannak olyanok,amiket csak jóval később, a múltba visszatekintve veszünk észre.
Így gondolok én is arra a galambpárra,amit olyan féltve nevelgettem az udvarunkon.
Megjelenésüket ma már az isteni gondviselés,odafigyelés jeleként értelmezem,akkor tudattalanul ragaszkodtam hozzájuk.
Igaz,most nem élek otthonomban,családommal,helyettem vigyáz az a galambpár szeretteimre,az otthonomra,
ha hazamegyek,minden épségben megőrződjön.
Mint ahogyan a Bibliában galamb jelképezi Krisztus vállán Isten lelkét,
az udvarunkon turbékoló galambok hordozzák az én lelkemet,amint feleségemre,fiamra vigyáz távollétemben.
Feleségem naponta megnézi őket,költenek-emár?
Mert akkor hamarosan itt a tavasz.
Tehát Isten üzenetének tartom a galambok megjelenését,mint ahogyan a múltba tekintve így értékelem azt az emlékemet,amikor katonai főiskolás hallgatóként odahaza apám műhelyében egy kezem ügyébe kerülő rézlapból keresztet vágtam ki és reszeltem,csiszoltam,amíg nem csillogott.
Amikor apám meglátta,kérdőre vont,nagyon leszidott.
Legszívesebben medálként a nyakamba akasztottam volna,de ez akkor azzal jár,hogy kirúgnak a főiskoláról.
Az istenhit kérdése csak most,amúlt évi tragésiám kapcsán került előtérbe.
Először a klinikai halál állapotában jelentkező álmomban,találkozásom Jézussal,
Majd a kórházi kezelésem alatt mindvégig jelen lévő árnyék képe ösztönzött arra,hogy amikor fogódzót keresek a felépülésemhez, Isten meghívásának,jelzéseinek hallgatva,Hozzá közelítsek.

Jelek

A házunkat körülvevő díszudvar,sziklakert kialakítása miatt a kertben építettem a részükre kennelt.

Már nem voltak testközelben,amire nap-mint nap szükségem lett volna.

Így fordulhatott elő,hogy a közeli kóbor macskák elszemtelenedtek az udvarunkon,elpusztították a számomra oly kedves galambjaimat.

Születésnapomra húgomtól egy pár fehér pávagalambot kaptam ajándékba.

Hófehér színük,turbékolásuk,egymáshoz való ragaszkodásuk emlékeztetett valamire.

Én és Angéla tiszta szerelmére, egymás iránti érzéseinkre,házasságunk első időszakára.

Amikor csak egymásnak éltünk, senki és semmi nem állta útját boldogságunknak.

Úgy pátyolgattuk fiunkat,Lórit,mint ez a galambpár a fiókáit.

Közeledett a nőnap,éppen ekkor vártam Angélát haza a továbbképzésről.

Szerettem szeretteimet szokatlan dolgokkal meglepni.

Elhatároztam,most a virág mellé olyan ajándékot választok,ami mindkettőnknek örömet okoz.

Az én álmom egy angol bulldog kölyökkutya volt,

ő régóta Basset hound kutyust szeretett volna.

Találtam is a hirdetéseket böngészve egy Nyíregyházához közeli kisvárosban, eladó kutyust.

Három napig készítettem elő kis birodalmát,hogy megvédjem a hideg,télies időtől.

Amikor megpillantottam, tudtam,hogy jól választottam.

Szelídsége, emberszeretete,szomorú szemei az én tükörképemre emlékeztettek.

Miután hazahoztam, megismerkedtünk.

Elfoglalta új otthonát, nevet adtam neki.

Mivel,azon túl,hogy ajándéknak szántam kedvesemnek,”macskafogónak” tekintettem,

a Tomcat Tommy névre kereszteltem.

Irtózott az egyedülléttől, ha magára hagytam,keservesen sírt utánam. Mint ahogy magányomban én is legszívesebben ezt tettem volna

2008. január 23., szerda

Életveszélyben

Március első napjai voltak ekkor, a tél még mindig nem engedett szorításából.

„A sosem lesz már ennek vége”-érzés elkezdte felemészteni lelki tartalékaim utolsó morzsáit.

Angéla egyhetes továbbképzésen volt,egyedül maradtam ebben az állapotomban, nem túlzás azt mondani- életveszélyben.

Csak egyfajta „ lelki elsősegélyben „bízhattam,amelynek ládikáját eddigi harcaim tapasztalataival töltöttem meg.

Hogy tudok-e még magamnak segíteni,bizonytalan voltam.

Szkepszisemet több dolog is táplálta.

Egyrészt a születésnapom óta nem múló ,megmagyarázhatatlan hiányérzet,űr,másfelől február elsejétől megszűnt a munkaviszonyom a gyermekvárosban.

Úgy éreztem, kutya világ köszöntött rám-

Így illetjük a világunkat,ha mostoha viszonyok vesznek körül bennünket.

A szólás esetemben kicsit sántított,mert az én kutyáim emberi körülmények között élnek.

kaukázusi juhász kan kutyám- Maci és közép-ázsiai juhász szuka kutyám-Micike igazi személyiség volt.

Maci oroszlán termetével, királyi méltóságával,Micike kislányos ragaszkodásával,éneklő hangjával-szeretetre méltó volt.

Tőlem megkaptak mindent,még akkor is,ha „padlón voltam.

Reggel összeszedtem minden energiámat,hogy enni adjak nekik.

Lelki elsősegély önmagamnak

zord időkben ,eltorzult arccal a sárba ájultam.

egyenes derékkal járni,

újra és újra talpra állni

talán megtanultam.

hogy másokban bízni tudjak,

kételkedő lettem,nem vak,

ugyan kételkedem még önmagamban,

de értékeimet helyükre raktam

csak magamban bízni tudjak!

számtalanszor magadra hagytalak,

hogy megértsem,miért maradjak.

én balga elengedtelek,

már gyengéden magamhoz ölellek,

életem tiéd,elfogadd!

Ha kell, haragszom rád,

nem fojtom magamba a sírást,

hogy őszintén tudjalak szeretni, felszáradt könnyek közt nevetni.

boldognak láss!

ha a világtól félrevonulok olykor,

ne hidd,hogy hátat fordítok!

magammal küzdök kitartóan,

elkeseredetten,csikorgó foggal.

hogy győzhetek-e még,titok.

megtanultam mindenről lemondani,

hogy őszintén szeressen valaki,

úgy élhessem tűnő életem ,értékeit úgy szemléljem,mintha ma kellene meghalni.

2008. január 22., kedd

Víz

széltől is óvtalak,amikor magzat voltál,

nevedre magam tettem pecsétet homlokodra,

táplálékot vittem anyád emlőiből,hs sírtál,

ma is megkívánsz,ha felcsillan hűs patak fodra.

magamból adtam múlandó tested legjavát,

nélkülem,míg élsz,nem létezhetsz,

mégis semmibe veszel, meg sem látsz,

amit kölcsönbe vettél,visszajár,emlékezz!

hálátlan vagy,pedig oly sokat adtam,

természetesnek veszed,ha kedvedre való vagyok.

rám még sem vigyázol,miattad lettem tisztátalan,

bűzös mocskaidtól itt-ott már rothadok.

ha ellenem továbbra is ennyit vétkezel,

emlékeztetni foglak,hogy örökre eszedbe vésd!

a világ ura akartál lenni ezerszer,

elsöpörtelek.

mi lett belőled?

nézd!

Meginognak az alapok

A hazatérésünket követő néhány napban lelki viharaink kezdtek lecsillapodni.

Amíg Angéla üzleti tárgyalásait intézte,

én időutazásra készültem.

Lélekvándorlásaim címmel írott verseskötetem volt az én krónikáskönyvem.

Ennek olvasásakor úgy jönnek elő emlékképeim, mint ahogyan a mocsár mélyéről bugyborékolva tör elő a mocsárgáz.

A születésnapomat megelőző időszak volt, mint ahogyan most is néhány nap választ el tőle.

Pocsékul éreztem magam,mint ltalában minden évben ilyenkor.

Nem szeretem ezt a napot,de jól esik,ha mások megemlékeznek róla, mert ilyenkor érzem,hogy fontos vagyok,szeretnek,szükség van rám.

Valamiért hiányérzetem volt.

A múltat lezártam ugyan magamban,

de jövőképem körvonalai még csak elmosódottak voltak,

a fizikai,egzisztenciális utat határozottan kijelöltem magamnak,de a lelki útkeresés gyötrelmes volt.

Nem bizonytalanodott még el materialista világnézetem,de sokszor játszottam a gondolattal,

hogy mi végre vagyok itt a Föld nevű planéta ezen pontján?

Már érdekeltek idealista filozófusok, különböző vallások válaszai is,de még ragaszkodtam a megismert,

rögzült válaszokhoz.

Amikor az ember életének első ötven évének küszöbét átlépte,elege van a világ igazságtalanságaiból,szemetéből,

szenvedéseiből,

fogékonnyá válik az idealista válaszok elfogadására,

vagy legalább érdeklődni kezd iránta.

Élet-és halál kérdésének materialista alapon való megválaszolása már nem elégíti ki.

Igényem már volt,de nem tudtam továbblépni.

Egy irodalmi pályázat kiírására figyeltem fel,amelyben a világ négy őseleméről írott versekkel lehetett pályázni.

2008. január 21., hétfő

Játszom egy gondolattal

végtelen időben utazom

törékeny üvegszárnyakon

aTökéletesség felé

hajt akarat,remény.

megfoghatatlan erő alkotott

tökéletlennek,

majd magamra hagyott

aMegismerhetetlen Sors Könyvével kezemben,

magányosan, mezítelenül,nyughatatlan lélekkel,

Örök titok, mi voltam, mivé leszek,

mi volt a vétkem, mi az, mit jól teszek?

ebben a kiismerhetelen játékban,

mit születésemkor ajándékul kaptam.

földi törvények szerit kell játsszam,vagy szabadon alakíthatom önmagam?

egy isteni „Ki nevet a végén?”

szabályai szerint megy az eszelős játék,

a kockát magam dobom?

vagy mások fogják karom

amikor kétségbeesve időnként elvetem

megunt sorsom, életem?

a játékban magam is nevethetek?,

ha élvezem,

a végén nyerhetek?

vagy egyszer rosszul dobtam akaratlan,

s időtlen-ideig itt maradtam?

enyém a végtelen idő ,

megtalálni valódi önmagam.

rég feladtam, nincs erőm, abbahagyjam?

fekete bábúként állok fehér mezőben,

társat nem látok

csak a meg válaszolatlan kérdést ismételgetem:

Ki nevet a végén?

2008. január 20., vasárnap

Szemfényvesztés

Itt van előttem jegyzetem.
Nehezen,de eligazodom benne.
Isten ugyan elvette látásom egy részét,hogy ha az égre tekintek, a sötét felhőkön túl meglássam Őt és szeretett gyermekét, aki a jobbján ül.
Tragédiámat körülvevő emlékképeimet is javarészt kitörölte emlékezetemből,de meghagyta ezeket a teleírt lapokat,ha már képes leszek feldolgozni üzeneteit, megérthessem a velem történteket, kijelölhessem magamnak a járható, igaz utat, amelyet nekem szánt.
Amikor hazaértünk a pszichiátertől,
tudtam hogy át kell gondolnom életem legutóbbi félresiklásának tanulságait.

Vasárnap hajnali imádság

Most érkeztem vissza és nagyon boldog vagyok.
A teljes hétvégét feleségemmel és fiammal töltöttem, otthonunkban.
Tegnap felköszöntöttem fiunkat névnapja alkalmából.
Odaajándékoztam neki egy évvel ezelőtt írt könyvemet.Keveset tud rólam, hátha ebből tisztább képe lesz arról az emberről, aki számára érthetetlen okból, egyik napról- a másikra teljesen megváltozott és elhagyta az otthont és úgy szeretne újra visszatérni.
Igen, érthetetlen lehet a számára mindaz, ami az elmúlt néhány hónapban velünk történt,
én sem mindig tudom az okát,
megmagyarázni pedig nem próbálom, inkább elfogadni azt.
Ma hajnalban négy órakor felébredtem, csendben, hanyatt fekve az ágyamban sajátos imádságommal igyekeztem kapcsolatot létesíteni Jézussal, akivel ebben az évben még nem beszélgettem,
hiszen az én neki címzett imádságaim tulajdonképpen, egy belső hang felhasználásával folytatott
beszélgetések.
Már hiányát éreztem, mivel ma vasárnap van, az Úr napja, templomba készültem a feleségemmel.
Az éjszaka a tegnapi bejegyzésemet gondoltam tovább,
talán azért nem ment a zavartalan alvás.
Igen, ott a pszichiáternél nagyon jól láttam helyzetemet, annak várható kockázatát, lehetséges kimenetelét
Még mindig gyógyszerekre vártam, egy pszichiáter segítségére.
Mert másban nem hittem, mást nem ismertem.
Még nem jött el az idő,hogy elfogadjam Krisztus hívó szavát, segítségét.
Teljesen ki kellett üresedni a lelkemnek,hogy Ő betölthesse az abban régóta lakozó űrt,
hogy ne legyenek kétségeim ereje, tiszta szándéka, szeretete kapcsán.
Mivel évek óta nem tartottam tiszteletben életemet, eljátszottam a halál gondolatával, meg kellett mutatnia, mit veszíthetek.
Visszagondolva, talán a koldus és királyfi története jut az eszembe.
Én sem vettem észre, miféle kincsek vesznek körül, semminek nem tudtam örülni,
sem családomnak sem egészségemnek ,
sem képességeimnek.
El kellett hát veszítenem.
A halálhoz vezető fényalagútban aztán találkozhattam Vele,
Mert azt mondta,szüksége van rám,
még feladatom van itt az emberek között
Már harcolnom kell az egészségért, az életben maradásért,egy elfogadható életért.
Nem földi javakért, pénzért, autóért, hiszen amikor megvolt, nem értékeltem, egyre többet akartam.
Kerültem az embereket, magamba zárkóztam, hát most alig van valaki akihez szólhatnék
Mennem kell utánuk.

2008. január 19., szombat

Pszichiáternél

Drámai beszélgetésünk egy gondolatzuhatagot indított el bennem.

Az nem lehet,hogy magukra hagyjam Angélát és Lórit.

De vajon csak akarat kérdése ,hogy talpra álljak?

Kételyeimet félretéve először is elkezdtem enni.

Szép lassan költözött vissza testembe az erő és a lélek.

Talán segít majd a főorvos asszonnyal való közös gondolkodás lelki útkeresésemben végre rátalálni saját belső harmóniámra, a boldog családi életre.

A találkozásig hátralévő idő feszült várakozással telt.

Látszólag normalizálódott feleségemmel a kapcsolatunk,de mindketten tudtuk, mi a tétje a további történéseknek.

Egy cserép tavaszi virággal üdvözöltem a főorvosasszonyt, aki nagyon szivélyesen fogadott mindkettőnket.

Őszinte érdeklődéssel tekintett ránk,

figyelme nem egy szokásos esztéká járóbeteg rendelésen megtapasztalt:

-Mi a panasz?-kérdést sugallta.

Miután elfoglaltuk helyünket a dohos budai bérház rendelőjének még kopottabb foteljeiben, Márta néni Angélához fordult:

-Először Angélát kérdezem.-Mi történt utolsó találkozásunk óta?

-Pályát váltottam, az iskolai tanítást abbahagytam és egyéni vállalkozóként egy pénzügyi cég területi vezetőjeként dolgozom.

Örülök a váltásnak, sikerekről számolhatok be.

Rengeteget kell dolgoznom,erőmet felemészti,de kezd szép lassan megtérülni a befektetett energia.

- mondta és látszott rajta az a kisugárzás, amit a munkában megtapasztalt sikereknek köszönhetett.

- Majd tekintete fátyolossá vált, rám pillantott és röviden elmesélte az elmúlt napok eseményeit.

- -Már nincs erőm nézni férjem időről- időre visszatérő depressziós időszakait .

- Nem igaz, hogy nem lehet ennek véget vetni.

- Teljesen feleslegesnek tartom a gyógyszerek szedését, hiszen tíz éve semmi felmutatható eredményt nem tapasztalni.

Márta néni összevonta a szemöldökét,rám nézett és kért, mondjam el én is, mi történt velem az elmúlt egy évben.

-Miután önnel, az én kérésemre befejeztük a terápiát, teljesen összetörtem.

Úgy éreztem,hogy teljesen magamra maradtam ezzel a lelki nyavalyával, mintha kihúzták volna a hónom alól a mankót.

-kezdtem el beszámolómat.

-A téli időszak keservesen telt el.Ötvenedik születésnapomra megírtam Hétköznapi harcaim című írásomat, amiben számot vetettem sorsommal, családihányattatásaimat az önnel való együttműködés során úgy érzem sikerült helyre tenni, már nem gyötörnek.

Ahogyan tavasszal beindultak a természet erői, én is hatalmas lendülettel vetettem magam bele a kerti munkába.

Örültem,hogy a körülöttem élők elismerték, csodálták a munkámat.De bármennyire is lekötötte a figyelmemet a fizikai munka, az alkotás semmihez nem hasonlítható élménye, mindig ott motoszkált bennem a félelem.Félelem, mert időről-időre visszatértek depressziós időszakaim.

Félelem attól,hogy ez lesz a vesztem, mert egy ilyen alkalommal teljesen elveszítem az önkontrollt, mint ahogyan az, az elmúlt napokban is megtörtént velem.

Márta néni hirtelen Angélához fordult, azt kérdezte:

Ha jól értettem József szavaiból, ő beletörődött a sorsába

-Ön, hogyan éli ezt meg?

-Ezt én nem tudom, nem akarom elfogadni.

Mondta határozottan feleségem.

-Mit vár tőlem?

- kérdezte tárgyilagosan a főorvos asszony.

Angéla kicsit töprengett, elkomorult az arca, majd válaszolt.

-Szeretném visszakapni azt a férjet, akivel összekötöttem az életemet.

A mostani állapotot nem tudom fenntartani, mert engem is felemészt.

Márta néni érzelmek nélküli tekintettel pillantott rám, majd nekem is feltette ugyanazt a kérdést.

-Segítséget várok Öntől abban,hogy legyőzzem ezt a léleknyomorító betegséget.

Mert számomra már csak két út maradt:

-Vagy legyőzöm segítséggel a depressziót,vagy belepusztulok.

Mondtam őszinte meggyőződöttséggel.

Mivel időnk végére értünk megbeszéltük a következő találkozó időpontját és elköszöntünk.

Mindkettőnket kétségek gyötörtek,de gyanítottam,hogy Márta néninek is fel van adva a lecke.

2008. január 17., csütörtök

Tánya doktornő

Most egy kicsit visszaugrok a jelenbe.
Tegnap kezelésen voltam Tánya doktornőnél.
Szőke, jellegzetes orosz hölgy, semmivel össze nem téveszthető akcentussal beszéli a magyar nyelvet.
Mindig nagyon kedves, segítőkész, amilyennek én már korábban megismertem az orosz embereket.
Amikor megkerestem, ahhoz kértem a segítségét, hogy gyógyszerek nélkül oldhassam a bennem lévő görcsös feszültséget.
A kezelés során, egy kezelőágyon hanyatt fekve a testfelszín különböző pontjaiban hosszú, hajlélony tűket szúr belém.
nem érzek fájdalmat, külső szemlélődő számára biztosan riasztó lehet a tűk látványa,de számomra nem kellemetlen.
Ezt követően félóra pihenés következik ebben a helyzetben.
A kezelés elején vérnyomást mért, most160/90 volt.
Félóra elteltével ismét megmérte a vérnyomásomat, ami 110/80 -ra csökkent.
A kezelés során mindvégig nyugalmat éreztem magamon,annyira sikerült ellazulnom,hogy már- már aludtam.
A háziorvosnak megemlítettem,hogy milyen kezelésre járok,nem nehezményezte,de óvva intett attól,hogy túlzott reményeket fűzzek hozzá,illetve,hogy abbahagyjam a gyógyszerek szedését.
Ezelőtt néhány hónappal bizonyára én is így gondolkodom,
Mostanára sokat változott a felfogásom.
Tisztelem a keleti ember gondolkodását,szemléletét,tapasztalatait.
Ebben a változásban nagy szerepe volt annak ,hogy megismerkedhettem a Dalai Láma világról alkotott képével.
Sokszor gondoltam arra:-De jó lenne hozzá hasonlítani!Akkora belső erővel, harmóniával rendelkezni, mint Ő.
Mindenesetre jól éreztem magam, félretettem a nyugtatókat, antidepresszánsokat.
Kizárólag a doktornőtől kapott gyógynövénykivonatot használtam.
Ha az állandó szédülésem nem lenne,boldog lennék.

2008. január 16., szerda

Válságban

Hallottam, ahogy feleségem megjön, kocsiajtó csapódott.

-most kell kimennem hozzá,gondoltam.

Szótlanul tett-vett,felém sem fordult.

VÁLSÁGBAN

egyre szűkülő világegyetem az űr,

amelyet kitöltök

gyengülő igenek és haragos nemek között.

Ez a négy sor hűen adja vissza akkori hangulatomat, ahogyan hozzá fordultam.

-Beszélni szeretnék veled,ha alkalmas az idő.

-mondtam alig hallhatóan, remegő hangon.

-Mióta várom már, hogy megszólalj!

-válaszolta kipirult arccal, rejtett indulatokkal a hangjában.

-Tudod, én olyan vagyok, mint egy szaros gyerek, naponta többször is éreznem kell, hogy szeretnek,hogy szükség van rám.

-A világ teljesen összezavarodott előttem. Értelmetlennek érzem az életem.

-Kérlek mondd meg nekem:

-Szeretsz még?

-Kellek még neked?

-soroltam a napok óta kínzó kérdéseimet.

-Tőlem kérdezed?

-vágott vissza és láttam,hogy a gát átszakadt,a napok óta felgyülemlett indulatokat már nem próbálja visszatartani.

-Miért nekem kell bizonygatnom?

hiszen itt vagyok.

Már régóta magadra kellett volna hagynom,ha nem így lenne.

-hangjában éreztem azt a mélységes fájdalmat,amit tudtam,hogy én okoztam és nagyon utáltam magam.

-Tudod te, mit éltem át mostanában?

-Tudod te,hogy megyek dolgozni, jó pofát vágva,remegő gyomorral,hogy mi vár rám,ha hazaérek?

-Van neked lelked,Józsi?

-Már zokogott, úgy potyogtak a könnyei, mint a novemberi eső,amitől rettegek

-Tudom,hogy megbántottalak,kérlek,bocsáss meg nekem!

Akarattal soha nem tudnék fájdalmat okozni,

de fizikailag,lelkileg teljesen össze vagyok zuhanva,ennél lejjebb már nem lehet süllyedni.

Attól tartok, egyedül már nem vagyok képes talpra állni.

-Kérlek, segíts, ha fontos vagyok még neked!

-Különben visszafordíthatatlanul mennem kell a megkezdett úton.

-mondtam önmagamról lemondóan ,öngyűlölettől vezérelve.

Angéla már levegőt is alig kapott a sírástól,elgyötört arccal mondta:

Szeretném visszakapni azt az embert,akivel összekötöttem az életemet és a fiunkét.

-Valamit nagyon elrontottunk.

Nem tudom,helyre lehet-e még hozni?

-Az egy dolog,hogy engem tönkreteszel,de milyen példát adsz a fiunknak,Lórinak?

Ő édesapjaként tisztel és szeret téged,de ez vajon továbbra is így lesz?

-Beszéltem a főorvos asszonnyal,kész fogadni téged.

-Amikor tudtom nélkül abbahagytad a terápiát, már akkor tudtam,hogy nem lesz ennek jó vége.

-Szeded a sok gyógyszert és mi a vége?

-Az, ami most is.

Megállíthatatlanul zúdultak rám szemrehányásai és én még rosszabbul éreztem magam.

Kezét kezembe fogva próbáltam nyugtatni, ami körülbelül olyan volt, mint amikor vak vezet világtalant. Nagyon szégyelltem magam , legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

Erőt vettem magamon, néhány perc után törtem meg a csendet:

-Nagyon szeretlek téged és Lórit, nekem csak ti vagytok.

-Nélkületek én nem tudok és nem is akarok élni.

-Segíts nekem, úgy talán fel tudok kapaszkodni

2008. január 15., kedd

Egy mélyrepülés

Egy évvel korábbi eseményeket idézek fel jegyzeteim segítségével.

Félretettem a gyógyszereimet /nyugtatót, antidepresszánst/

Ételt sem vettem magamhoz azzal a céllal, hogy egy végső” fogyókúrával”

fejezzem be földi pályafutásomat.

Nem az alakommal volt baj,

18 éves korom óta tartottam55kilós” versenysúlyomat”.

Hosszan tartó depressziós mélyrepülésem helyzete ekkor egy völgyben képződött mélységes gödör alján volt elképzelhető.

-Mi a fenét keresek én itt?

-kérdeztem magamtól,

A hátsószoba homályában, ágyamon hanyatt fekve, a plafont bámulva.

Feleségem Angéla napok óta szinte átnézett rajtam, láttam szomorúságát, de a magára erőltetett közönyt is,

amellyel lelkiállapotomat szemlélte.

Tudtam, hogy hatalmas indulatok feszülnek benne, de akkor nem érdekelt.

Magamra hagytam magam.

-Dögöljek meg emelt fővel!

A természet vegye vissza, ami az övé!

-De mi lesz a lelkemmel?

Ha bizonyosat tudtam volna a sorsáról, nem lettek volna kétségeim, mint ahogyan annak a bizonyos szerzetesnek.

Már egy idő óta ez a kérdés foglalkoztatott leginkább, kedvelt időtöltésem, az általam „morfondírozásnak”nevezett lelki tevékenységemben.

Lélekvándorlásaim címmel kezdtem el egy évvel ezelőtt verseimet írni, amelyben lelki útkeresésem legfontosabb gondolatait próbáltam versbe önteni.

Magamban verselgetek, a kutyának sem kellenek az én verseim, de nekem nagyon fontosak.

Nem tudom magamban tartani.

Amolyan „kommunikációs pótcselekvésekké” váltak.

Egyrészt érzelmi viharaim során gondolataim hömpölygésének próbáltam gátat szabni, megfelelő formai keretek közé szorítani,.másfelől ezekkel a versekkel igyekeztem feleségemnek tudtára adni, hogy éppen milyen gondolatok foglalkoztatnak.

Szegényes formája a társak közötti kommunikációnak,

de az elmélázó tekintetnél, néma ajkaknál mindenesetre többet ér.

Már egy hete a padlón voltam a szó igazi és átvitt értelmében.

Már nem voltam éhes, időnként átbotorkáltam a szomszédos élelmiszerboltba egy üveg italért,

gondoltam ez talán megkönnyíti kicsit a test szenvedéseit, valójában rövid idő után még nagyobb súllyal telepedett rá ötven év által leamortizált szervezetemre és lelkemre.

Az órák megálltak a közelemben, tehetetlenül vergődtem.

Tudtam, hogy beszélnem kell Angélával.

Arra számítottam, hogy ez erőt adna tovább vonszolni magam a megkezdett úton.

Erőm már fogytán volt.

Szükségem volt a megerősítésre, hogy már elviselhetetlen, felesleges, undorító alak vagyok.

Csak egy szó hiányzott, mert a némaság nem volt elég.

Döfje belém kíméletlenül, hogy már nem szeretés én megkönnyítem az elválást.

2008. január 14., hétfő

Lélekvándorlásaim

Világéletemben nyughatatlan lelkű ember voltam.

Gyermekkoromban, ifjúkoromban nehéz körülmények között éltünk.

Középiskolában a vegyész pályára készültem,

Innen a katonai pályára vezetett utam.

Apám ifjúkorában hivatásos katona volt, ez motiválta pályaválasztásomat .A vegyész, majd a katonai főiskolán elsajátított gépész szakma hatására gondolkodásom, világnézetem materialista alapokra helyeződött.

Felnőtt életem kezdetén hatalmas lendülettel láttam neki egy önálló,sikeres élet megteremtéséhez.

Egészségem rendben volt, azt hittem, bármire képes vagyok.

Lelkem időről-időre háborgott, jelezve/ Én nem ezt a lovat akartam/

Gyomorfekélyemnek műtét lett a vége.

Az átszabott belső azután jó időre zavartalan munkálkodást tett lehetővé. Egész életemet végigkísérte az állandó bizonyítási kényszer.

Hajtottam magam, hogy megmutassam a világnak, én mindenre képes vagyok.

A hadseregben szinte minden katonai kitüntetést sikerült megszereznem.

Gyanakodhattam volna, mert soha nem éreztem magam boldognak.

Azután a rendszerváltást követően az egész addigi életem megkérdőjeleződött.

Pályát módosítottam, pedagógus diplomát szereztem és a gyermekvárosban kezdtem egy újabb szép hivatást.

De lelkemben az űr ott maradt.

Valamit még mindig nem találtam meg, ami nélkül nem lehetett harmonikus lélekkel munkálkodni.

Lelki zavaraim egyre gyakrabban vertek le a lábamról.

Megismertem a depresszió fogalmát, lényegét.

Szép lassan átvette a hatalmat felettem,

Leszázalékoltak, én pedig nyugdíjas lettem. Kerestem a kivezető utat,

Egyre reménytelenebb harcot folytattam önmagammal.

Ennek az időszaknak meghatározó olvasmányélménye volt számomra Howard C.Cutler: A boldogság művészete c. könyve.

Bárcsak létezne lélekvándorlás!

-játszottam el a gondolattal többször is a könyv olvasása idején

A Dalai Láma beszámol egy hozzá közel álló testvéréről, aki önmaga vetett véget életének, mert nem volt tökéletes.

Ő abban bízott, hogy a következő életében bölcsebb lesz.

Életemnek ebben a kritikus időszakában én is hasonlóan éreztem magam.

Csavargó lelkem

ha majd lelkem megunja e rozsdás ketrecet,

önmagának tétován új otthont keres,

Tisza- parti szomorúfűzbe költöznék szívesen.

hosszú hajam, ágaim zavaros vizébe eresszem.

búvóhelyet adnék minden csavargónak,

menekülő kishalaknak éltető oltalmat,

lombkoronámban madaraknak adnék hajlékot,

gyámoltalan ivadékaikat neveljék ott.

ha majd a hullámok vízbe mossák testem,

tudomásul veszem:

megint elestem.

egy kóborló kutyában megpihennék,

bolháim véremet hiába ennék.

csillagos ég alatt bámulnám a holdat,

üvöltenék, ahogy csak egy kutya dalolhat,

talán még társam is lenne, egy kivert kutya,

vicsorgó vadvilág várna,

mindkettőnk otthona.

az emberi testet messze elkerülném,

többre becsülném minden más állatét.

de most még a legnagyobb állatban élek,,

ketrecemből kandikálok,

szüntelen remélek.

2008. január 13., vasárnap

Kutya világ

2008 első napjaiban itt élek Tiszadobon, az egykori Gyermekvárosban bérelt szolgálati lakásban Papi nevű angol bulldog kutyámmal.

Harmincévi kemény munka után, amelyből 17 év a hadseregben hivatásos katonaként, 13 év pedig itt, állami gondozott gyermekek között, pedagógusként telt.

Kutya világ

nevű angol bulldog kutyámmal.

Harmincévi kemény munka után, amelyből 17 év a hadseregben hivatásos katonaként, 13 év pedig itt, állami gondozott gyermekek között, pedagógusként telt.

Az elmúlt év nyarán ért agyvérzés következtében fizikai képességeim java részét elveszítettem.

Nem bénultam meg, de a mozgásom nehézkessé vált, kézügyességem jelentősen leromlott, mert a bal és jobb agyfélteke összhangja még nem állt helyre.

Látásom jelentősen károsodott, mindkét szem látóterének alsó harmada eltűnt.

Nem vakultam meg, de bizonytalanul közlekedek, időnként nekimegyek váratlanul elém kerülő dolgoknak.

Beszédem a korábbinál is halkabbá vált, sokszor erőlködnöm kell, hogy megértessem magam.

Tulajdonképpen örülhetnék, hogy túléltem az agyvérzést, mások ebbe belehalnak.

Máig értetlenül állok a történtek előtt,

Egy rossz álomnak tartom mindazt, ami velem történt,

Valójában ma sem tudom, hogyan eshetett meg mindez velem.

Régóta írogatok a magam szórakoztatására és talán önmagam jobb megismerése, megértése volt mindig az, ami az írásra ösztönzött.

A mai nappal egy jelentős vállalkozásba fogok, jegyzeteim alapján megpróbálom összerakni azt a képet, ami” balesetemet” megelőzte.

Kutya világ ezt a címet adom írásomnak.

Kutyatörténetek?

Nem, valójában kutya történet egy kutya világban vergődő hétköznapi ember vívódásairól.

Nem hiányoznak belőle társaim, kutyáim sem, akik sokszor többet lelengenek számomra egyszerű házi kedvenceknél. Ha tehetném, lelkem Papi kutyámnak ajánlanám, aki még tiszta lappal indul az életében. Kerülje azokat az embereket, akiktől szenvedtem, ragaszkodjon azokhoz, akik nekem mindennél többet jelentenek.

Őrizze meg emlékezetében lelki bolyongásaim tévútjait, hibáit, szeresse saját életét, tisztelje másokét.

Ő, igaz, most is így él..

Ösztönök vezérlik cselekvéseit, de ha a szemébe nézek, már most több intelligenciát látok benne, mint néhány ember tekintetében.

Emberségről nem is szólva.

Eljuthat- e ma Magyarországon egy ember olyan lelkiállapotba, hogy megundorodva saját életétől, maga ellen fordul? Számtalan példát tudunk, de szemérmesen hallgatunk róla, vagy sajnálkozva csóváljuk fejünket.

-Az agyára ment a pia…

-Már nem volt teljesen normális…

Ki dönti el, hogy ki a normális, ma Magyarországon?

Talán a közösség?

-ha lehet még egyáltalán beszélni róla.

-Vagy elmeszakértő?

Egy „ötvenes”, feketébe öltözött, hosszú haját lófarokba összefogó rockerkülsejű, megviselt arcú ember látványa tizenévesektől kezdve szép korúakig sokakat gondolkodóba ejt.

Ez vagyok én.

Ismerjétek meg az én világomat, az én lelkemet!

A pszichedelikus rock zenei világán nőttem fel,

A spirituális irodalom világán belül, írásaimat a pszichedelikus irodalom világában szeretném elhelyezni.

2008. január 10., csütörtök

Kinyújtott kézzel

Igen, ma újra kinyújtottam a kezem, mert segítséget keresek.
Orvosnál voltam, mert attól tartok, ha nem megyek utána legutóbb jelentkező problémáim megoldásának, előbb utóbb leesek a lábamról és menthetetlenül az ágyba zuhanok.
Nem szeretnék tehetetlen élő halott lenni. Most kérem kivizsgálásomat,
időközben megkerestem egy orosz származású természetgyógyászt, Nyíregyházán,
aki a Kínában és Tibetben tanult keleti akupunktúrás gyógyítás eszközeivel segít nekem talpra állnom.
Korábban minden rosszat megtettem egészségem ellen, ma úgy látom, hogy fontos agyógyulásban,hozzátartozóim szeretete, de legalább olyan fontos, hogy én önmagam szeressem,
úgy tekintsek testi egészségemre, mintha azt valamikor kölcsönkaptam volna valakitől.

Január

Januárt festek

Sötét fehér, vagy világos fekete

Festékkel fessem le

A tébolyító téli tájat,

A szürkeséget, mely elfedi az égi nyájat?

Soha össze nem keverek fehéret és feketét.

A szürke szín szorítja AZ EMBER SZEMÉT!

Leginkább bántja az enyémet,

Szívesen szaladnék, s hagynám az egészet.

De maradnom kell a szürkeségben is.

Fehérbe öltözve látványom hamis,

Így hát naponta feketébe öltözöm,

Majd, ha madár leszek, délre költözöm.

Januárt festek

Sötét fehér, vagy világos fekete

Festékkel fessem le

A tébolyító téli tájat,

A szürkeséget, mely elfedi az égi nyájat?

Soha össze nem keverek fehéret és feketét.

A szürke szín szorítja AZ EMBER SZEMÉT!

Leginkább bántja az enyémet,

Szívesen szaladnék, s hagynám az egészet.

De maradnom kell a szürkeségben is.

Fehérbe öltözve látványom hamis,

Így hát naponta feketébe öltözöm,

Majd, ha madár leszek, délre költözöm.

Januárt festek

Sötét fehér, vagy világos fekete

Festékkel fessem le

A tébolyító téli tájat,

A szürkeséget, mely elfedi az égi nyájat?

Soha össze nem keverek fehéret és feketét.

A szürke szín szorítja AZ EMBER SZEMÉT!

Leginkább bántja az enyémet,

Szívesen szaladnék, s hagynám az egészet.

De maradnom kell a szürkeségben is.

Fehérbe öltözve látványom hamis,

Így hát naponta feketébe öltözöm,

Majd, ha madár leszek, délre költözöm.

Januárt festek

Sötét fehér, vagy világos fekete

Festékkel fessem le

A tébolyító téli tájat,

A szürkeséget, mely elfedi az égi nyájat?

Soha össze nem keverek fehéret és feketét.

A szürke szín szorítja AZ EMBER SZEMÉT!

Leginkább bántja az enyémet,

Szívesen szaladnék, s hagynám az egészet.

De maradnom kell a szürkeségben is.

Fehérbe öltözve látványom hamis,

Így hát naponta feketébe öltözöm,

Majd, ha madár leszek, délre költözöm.

Januárt festek

Sötét fehér, vagy világos fekete

Festékkel fessem le

A tébolyító téli tájat,

A szürkeséget, mely elfedi az égi nyájat?

Soha össze nem keverek fehéret és feketét.

A szürke szín szorítja AZ EMBER SZEMÉT!

Leginkább bántja az enyémet,

Szívesen szaladnék, s hagynám az egészet.

De maradnom kell a szürkeségben is.

Fehérbe öltözve látványom hamis,

Így hát naponta feketébe öltözöm,

Majd, ha madár leszek, délre költözöm.