Ma újraértelmezett életemre gondolok, arra a több fegyverrel is vívott harcra, amely maradandó nyomokat hagyott bennem. Minden kis szalmaszálba belekapaszkodtam, amitől eredményt reméltem. Gyermekkorom óta fogékony voltam a művészetek iránt. Leginkább a zene volt és maradt, ami kis időre feledtetni tudta saját lelki békétlenségemet, vagy éppen – amit nem tudtam szavakba önteni – megfogalmazta helyettem.
A könnyűzene volt, ami kaput nyitott más műfajok befogadására. Kedvencem volt az Emerson, Lake and Palmer trió, az ő feldolgozásukban találkoztam például Muszorgszkíj, Bernstein muzsikájával, vagy a japán Tomita, aki szintetizátorra hangszerelt komolyzenei műveket. Emlékszem, főiskolás koromban milyen fenntartásokkal mentem az első operaelőadásra. Csodálatos élménnyel lettem gazdagabb. Szinte minden zenei műfajban megtaláltam azokat a nekem szóló darabokat, amit naphosszat dúdolgattam, szinte minden porcikámat átjárta a zene lüktetése. Onnan lehetett megtudni, hogy a lelkem rendben van-e, ahogyan reagáltam a zenére.
Emlékszem Márta nénivel folytatott egyik beszélgetésünkre. Éppen arról beszéltem, hogy lelkemnek vannak olyan zugai, ahová még a számomra oly fontos embereket sem engedek be. Egyfajta pszichikai intim zónának magyaráztam. Ez a fajta megközelítés láthatóan meglepte. Huncutul összehunyorította a szemét, kicsit töprengett, majd azt javasolta hallgassuk meg feleségemmel közösen Bartók: A kékszakállú herceg vára című operáját.
Lázas kutatásba kezdtünk, szerencsére tudomásomra jutott, hogy Debrecenben a Csokonai Színházban éppen játsszák a darabot. Nagy élmény volt mindkettőnk számára. Szinte azt éreztem, én és Angéla játszik a színpadon.
A képzőművészeten belül elsősorban a festészet állt közel hozzám. Gyermekkoromtól nagy hatással volt rám néhány festő, számtalan albummal gyarapítottam az évek során könyvtáramat. Az elmúlt évtizedek során megvontam magamtól a művészetek tanulmányozását, élvezetét. Fontosabbnak tartottam a mindennapi robotot, húsdarálót, a pénz utáni futkosást.
Ha egy kis szabadidőm volt, inkább próbáltam pihenni és őrlődtem.
Az elmúlt évben visszataláltam régi önmagamhoz, kedvenc festőimhez. Salvador Dali művészete meghatározó szerepet kapott életemben. Megfestette azokat a képeit, amelyek a világot úgy tükrözik, ahogyan gyakorta én is látom. Hiszen a világról alkotott képünk más és más. A világ érzékszerveinken, személyiségünkön, érzelemvilágunkon, hangulatunkon, gondolkodásunkon áthatolva különböző lenyomatokat képez lelkünkben. Ettől szép, változatos és magával ragadó a művészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése