Elszámolás

Az agyamban összerendeződött gondolatok ma olyan képet alkotnak, mint az ablakon áttetsző táj. A napfénytől szikrázó hó ragyogása teszi világossá, tisztán láthatóvá a körülvevő világot, a hűvös levegő megóv a valóságtól elrugaszkodott elmélkedéstől.
A kör bezárult, végiggondoltam életem félszáz évének legfontosabb történéseit. A heuréka élmény elkerült, nem pottyant a fejemre a tudás almája. Eddig elkerültem egy összeomlás közeli lelkiállapotot. Ha az elmúlt évek januári kórházi kezeléseire gondolok, ez már önmagában is óriási eredmény vár még rám néhány nehéz nap, de miért ne tudnám átvészelni? Igaz, hogy fizikai, lelki tartalékaim kimerülőben vannak, de az év első perceiben megfogant elhatározásom mindvégig sziklaszilárd maradt, hitem erősödött. Hitem abban, hogy van még elintéznivalóm, ha úgy tetszik küldetésem ezen a Föld nevű planétán. Mert nagyon sok mondanivalóm van a világ számára. Eddigi szótlanságom sem a gondolatok hiánya miatt volt, csupán nem jelenítettem meg mások számára őket. Annyi belső vívódás után már nem tartok senkitől és semmitől.
Belátom – eddig is éreztem – egyetlen hatalmas ellenfelem van: önmagam. Az egyéves háború, amelyet viseltem, még nem ért véget, de talpon maradtam, megtanultam küzdeni. Ha a túléléshez vesztes csatákon át vezet az út, vállalnom kell, mert remélem még unokáim is látni fognak. Pogány hitem ellenére példaképemül a Dalai Lámát választom. Az ő bölcsességét sosem érhetem el, de tanulhatok belőlük. A boldogság művészetét sem sikerült elsajátítanom tőle, de vannak ambícióim. Az emberek szeretete, az emberélet tisztelete és önkéntes száműzetésem között már nem érzek ellentmondást (igazából eddig is csak az emberi ostobasággal, erkölcstelenséggel volt bajom). Remeteségemet egyfajta meditációs iskolának tekintem, amelyben önmagam művelem. Nem öncélúan, mert szeretném az itt megszerzett tudást másokkal is megosztani. Nem tanárként, iskolai keretek között, hanem saját példámmal, írásos üzeneteimmel.
Világossá vált előttem, hogy tovább kell folytatnom saját felszabadításomat. Nem a szó pejoratív értelmében vett gátlástalanságot áhítom. Egyszerűen szabadon szeretném eltölteni életem hátralévő részét. Megvalósítani álmaimat, szavakba önteni gondolataimat, ahogy nekem tetszik. Nem törődöm mások elvárásaival, véleményével, ítéleteivel. Ez az ötven év felvértezett annyi tapasztalással, értelemmel, emberi értékekkel, hogy ne kelljen mások nyomdokaiban szemlesütve botorkálnom.