Ami a profilomból kimaradt

Tizenöt évi, a Tiszadobi Gyermekvárosban töltött pedagóguspályát követően május közepén költöztem haza Debrecenbe.

A fő gyökereim soha nem szakadtak meg, most a hajszálgyökerek kialakításán fáradozom.

Örömmel tértem haza, életem jobbra fordulását várom új életemtől.

Jóleső érzés volt, hogy régi postásunk rám ismert, egykori kollégáim, szomszédaim is örömmel fogadtak.

Egyre több, új kapcsolat kezd kialakulni, szeretnék újra teljes értékű sebreceni polgárrá válni.

Szeretem a várost.

Értékei, hagyományai, lehetőségei fontosak számomra.

Legfontosabb teendőmnek tartottam, hogy megkeressem azt a katolikus közösséget, ahol jól érzem magam, elfogadnak, támogatnak.

A Szent Család Templom egyházközségében ilyenre leltem.

Otthon érzem magam.

Még legutóbbi, Kutya Világ címmel írt munkámat rendezem, de már vannak elgondolásaim a további írásra.

Ehhez használom fel blogomat.

Ha kíváncsi vagy rá, időnként olvass bele, írj véleményt róla!

Köszönettel:

Papijoe

EPILÓGUS

Hosszú hallgatás után, ma bezárom a blogomat.
Életem nehéz időszaka július 7.- én, Angélával kötött házasságunk felbontásával befejeződött.
A blog szerepét betöltötte,újat fogok indítani.
Debrecenben élek, a történet folytatódik, az írás marad, de többet foglalkozom azzal, hogy szépen éljem, szépen írjam.
Ebben a gyönyörű alföldi városban van kitől tanuljak, hát ezt teszem.
Köszönöm azok figyelmét, akik olvasták írásaimat.
Kívánom:
Legyetek jók, ha tudtok!
PAPIJOE

Anyák napján

Amikor, egy évvel ezelőtt versemet írtam, már nagyon rossz állapotban voltam.

Ma már édesanyám emléke letisztult, megszabadult minden rárakódott keserűségtől, szomorúságtól.

A bibliai tízparancsolat jut eszembe:

„ Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te istened ád te néked.”

Amikor a Biblia számomra nem volt több, mint az általános műveltség, az egyetemes emberi kultúra része, akkor is így gondolkodtam.

Ma e sorok életem vezérlő elvei lettek.

Anyák napján egyaránt gondolok édesanyámra, édesapámra.

Fotójukat lakásom kiemelt helyén őrzöm a cursillon kapott, megszentelt feszülettel és rózsafűzérrel.

Imáim rajtuk keresztül intézem az Úrhoz.

Rájuk tekintve mindig erőt merítek sorsom elviseléséhez.

Köszöntöttem családom nő tagjait, anyákat, nagymamákat, leendő anyákat.

Egy szál virág helyett Arankáéknak virágoskertemet adtam át, amit régóta olyan szeretettel építettem, gondoztam.

Hosszú idő után újra templomban voltam, Tamara húgom kislányának konfirmálásán, Tiszavasváriban.

Jó volt újra Isten házában lenni azokkal a szeretteimmel, akik számára én is fontos vagyok.

Az ünnepség több volt, mint Barbara hitben való megerősítése.

Anya, nézz le rám az égből

Anya, nézz le rám az égből!
Egy szál orgonát tartok kezemben,
Arcod próbálom idézni.
Behunyt szemmel, az emlékeimből
Nem sikerül elővennem,
Tintafoltos fotót kotorok ki
Szekrényem távoli szegletéből.
Ismeretlenül is szép vagy.
Egy életen át nélkülöztelek,
Haragudtam, mert itthagytál
Csupaszon, mint csélcsap,
Ledér leányanya,ki elmegy
Egyedül, másvilágra, hol halál
Várja nászra, ígér olyan
Örökké tartó fiatalságot,
Mit csak ő képes megadni.
Te most is harminckettő vagy,
Az én vonásom barázdáktól
Felszántott, rémes, ráncokkal teli.
Egy koravén gyermek arca,
Ki kerül minden vígságot.
Orgonával reszkető kezemben,
Ma rád gondolok, szeretlek.
Ha itt hagytál, akkor is imádkozom
Sajátos, pogány hitemmel
Érted, küzdök konok istenekkel,
Döntésüket nem átkozom,
Fölnézek fátyolos tekintettel.

Májusi gondolatok

Érdekes volt elővennem egy évvel korábban, május elsejére írt verseimet.Ha akkorszakember szakember olvassa, bizonyosan szembetűnőek lettek volna depresszióm bipoláris jegyei.

Az egyikre a keserűség, másikra a játékos vidámság a jellemző.

A helyzet mégis súlyos volt, ahogyan ezt a későbbi történések igazolták.

Beindult egy tragikus folyamat, ami akkor megállíthatatlan volt.

Május, alapvetően nem azon időszaka az évnek, amikor a depresszió támad.

Én is ilyenkor kapok új erőre, ha egyébként belső lelki békém engedi, új terveket szövök, nagy dolgokba kezdek.

Azon a májuson, május elseje számomra csak a munka ünnepét, a tavaszt jelentette.

Ma már ennél több, gazdagodott.

2008- ban, a naptári egyezésből fakadóan Áldozó csütörtök, az Úr mennybemenetelének Ünnepe.

Nem mentem templomba, zavart volna, ha találkozom Angélával.

Az én „ mennybemenetelemnek még nem jött el az ideje.

Pár napot várnom kell, még úgy is, ha dobozok között kell töltenem a hosszú hétvégi ünnepnapokat.

Az elmúlt napokban végigjártam a falu emlékezetes helyeit, fotókat készítettem, hiszen életemből tizenöt évet töltöttem Tiszadobon.

Érdekes volt elővennem egy évvel korábban, május elsejére írt verseimet.

Ha akkor szakember olvassa, bizonyosan szembetűnőek lettek volna depresszióm bipoláris jegyei.

Az egyikre a keserűség, másikra a játékos vidámság a jellemző.

A helyzet mégis súlyos volt, ahogyan ezt a későbbi történések igazolták.

Beindult egy tragikus folyamat, ami akkor megállíthatatlan volt.

Május, alapvetően nem azon időszaka az évnek, amikor a depresszió támad.

Én is ilyenkor kapok új erőre, ha egyébként belső lelki békém engedi, új terveket szövök, nagy dolgokba kezdek.

Azon a májuson, május elseje számomra csak a munka ünnepét, a tavaszt jelentette.

Ma már ennél több, gazdagodott.

2008- ban, a naptári egyezésből fakadóan Áldozó csütörtök, az Úr mennybemenetelének Ünnepe.

Nem mentem templomba, zavart volna, ha találkozom Angélával.

Az én „ mennybemenetelemnek még nem jött el az ideje.

Pár napot várnom kell, még úgy is, ha dobozok között kell töltenem a hosszú hétvégi ünnepnapokat.

Az elmúlt napokban végigjártam a falu emlékezetes helyeit, fotókat készítettem, hiszen életemből tizenöt évet töltöttem Tiszadobon.

Aranka megmutatta az új nevelőotthont, jó volt látni, hogy a gyerekek a kor igényeinek megfelelő, méltó körülmények között élhetnek, nevelkedhetnek.

Mindig csodaként tekintettem a májusra.

Okoskodásnak tűnhet, de születésem hónapjából kilenc hónapot visszaszámolva ez a hónap adódik fogantatásom időszakának.

Ma is érzem magamban azt az erőt, energiát, ami egy új élet indulására jellemző, a természetből is szembeötlő.

Ma arra gondolok, hogy élni csodálatos dolog, ha az Úr ad nekem erőt, még sok ember számára szerezhetek örömet, hagyhatok nyomot magam után e világon.

Ez is egy majális

Családom nyakamba kapom,
Örömtől,
Talán a konyakkal
Nyakalt sörömtől
Kipirult arccal
Élvezem a majálist
Ezen a fényűző napon.

Az ember lehányja ruháját
A melegtől,
Talán a konyakkal
Nyakalt sörömtől,
Rotyog a pacal,
Tele a bogrács is,
Meg a megannyi barát.

Élvezzük a majális hangulatát
Szeretettel,
Talán a keverttel
Kevert sörömtől
Kavarog a fejem,
Haknizene csörömpöl,
Az ember jól érzi magát.

Be szép ünnep ez a mai!
Itt a nyár, jön a szabi,
Dől rólam a veríték
Az örömtől,
Talán a konyakkal
Nyakalt sörömtől

Munkát! Kenyeret!

Skandálom, mióta
Munkám nincsen,
Kenyerem is kevés,
Horkolást követ
Korgó ébredés.

Sajnálom, idióta
Drága kincsem!

A kényszer anorexia
Állami intézkedés.
Hogy sokkal jobb legyen,
Most sokkal rosszabb nekünk.
Ezt mondja munka ünnepünk,
Én meg azt mondom:
Na ne etessetek!
Szabad majálisra hívnak
Azok a jóllakottak,
Kik régóta adómon híznak.
Munkát, kenyeret adjatok,
De ne etessetek!

Elnyűhetetlen játékom

még emlékszem arra a napra:

apámat követtem kíváncsian totyogva,

erős férfikezét úgy szorítottam

azon a november végi napon,

mint ki érzi-

ma megkapom

életreszóló,

széttéphetetlen ajándékom.

kistestvért kaptam.

fiúnak babát

ajándékozni-

még nem láttam át,

mire való dolog? tévedés? csacskaság?

de örömmel elfogadtalak.

azóta számomra ünnep maradt az a november végi esős nap.

az ajándékon már másokkal osztozom,

mások örömét nem veszem zokon,

de ragaszkodásom ma is olyan, mint egykoron

az ajándékhoz, mit azoktól kaptam,

kiknek emlékéhez máig hű maradtam,

mi jó volt bennük, megőriztem, továbbadtam.

Búcsúzkodás

Tegnap kontroll vizsgálaton voltam Nyíregyházán.

Kezelőorvosomnak, Márta néninek egy cserép rózsát vittem ajándékba..

Megköszöntem eddigi törődését, tájékoztattam állapotomról, a jelenlegi életemről és elmondtam, hogy hamarosan elköltözöm Tiszadobról.

Nem említettem, hogy kigyógyultam Angélából és a depresszióból.

Ő a szakember, én pedig érzem, hogy ez a valóság.

Már minden energiámmal, idegszálammal a költözésre összpontosítok.

Aranka vitt el kocsival a kórházba.

Már majdnem mindenkitől elbúcsúztam, most Tőle szeretnék elköszönni .

Hálás vagyok, amiért gondomat viselte.

Így volt ez, amióta először édesanyánkat veszítettük el, majd apánktól is búcsút vettünk.

Mindig egymás mellett voltunk, figyeltünk a másikra, elfogadtuk olyannak amilyen, feltétel nélkül, bizalmunk sosem ingott meg a másik iránt.

Hálát sem vártunk, ha valamiben segítettünk, mert segíthettünk.

Így marad ez, amíg a halál el nem választ bennünket.

Nem kell hozzá eskü, mert tudjuk, hová tartozunk.

Erre figyelmeztet a lelkünkben megszólaló vér szava.

Egy új élet küszöbén

Keserves időnek nézek elébe.

Húsvéti készülődésemkor én már cseresznyevirágzásról ábrándoztam, nem számoltam az évszázad legkorábban ünnepelt húsvétjára.

A természetet nem lehet becsapni, neki megvan a saját programja.

Most virágzik a cseresznye, amit Japánban az új élet jelképeként ünnepelnek.

Annak idején nagy szeretettel ültettem kertem legvédettebb szegletébe azt a szomolyai cseresznye csemetét, amelyről a versem szól.

Szögedi Tibor, egykori kollégám, főnököm, barátom volt szomolyai származású.

Amikor tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról értesültem, akkor telepítettem a fát.

Nem láthatom a virágzását, termését sem kóstolhatom talán soha.

Új gazdái biztosan szívesen emlegetnek, ha megízlelik, nekik örömet szereztem.

Jelenlegi gazdáik bizonyára érezni fogják azt a keserédes ízt, amiről a versemben írtam.

Igaz, ők talán nem is tudják, melyik fáról van szó.

A verset év elején levélben küldtem el Zsuzsának, Tibor feleségének és leányainak, akik örömmel fogadták.

Azt írták, Tibor biztosan bőséges termést kíván nekünk odafönn a mennyben.

Szorgalmasan készülök a költözésemre.

Fotókat készítettem a kastélyról, a park legkedvesebb helyeiről, a Tisza partról, lakásom előtti virágoskertemről.

Múlt hétvégén Tomi kutyámat látogattam meg új otthonában.

Mindketten boldogok voltunk.

Őt is megörökítettem magamnak.

Vasárnap Papi kutyámtól is elbúcsúztam.

Két napig vigasztalanul zokogtam.

Talán majd megnyugszunk, ha új otthonra találunk, száműzetésünk végére érve.

Már egyedül, szomorúan csomagolok, készülődöm.

Pünkösdkor búcsúzom Tiszadobtól.

Akkor zárom írásomat.

Onnantól új blogot, új történetet kezdek élni, esetleg írni.

Remélem, nem egy pünkösdi királyságról szól majd.

Olyan jó lenne megnyugodni már!

Most álljon itt egy vers, amelyet Papi kutyámra gondolva írtam.

KUTYAHŰSÉG

Itt ez a csont, ha eldobom,
Repül utána bulldogom,
Hogyha kitárja állkapcsát,
Le tudna nyelni egy macskát.

Gyönyörűségem, kis Papi!-
Hallgat a nevére a dagi.
Kutyák közt pont olyan legyél,
Ronda és ugatós, sose félj!

Lelkem a lelkeddel egy vagyunk,
Amikor megütnek, ugatunk,
Jaj annak, aki belénk harap,
Haragunk nyoma rajta marad!

Én meg a Papi, rondák vagyunk,
Ha megsimogatsz, rád hallgatunk,
Melletted maradunk, amíg élsz,

Roppanó szomolyai cseresznye

Roppanó szomolyai cseresznye.
Keserédes elkeseredés
Idéz elém egy gazdag, ám
Kegyetlen férfisorsot.
Mosoly és fájdalom tükröződik arcomon,
Amikor emléke lelkemen átoson.

Könnyek szöknek a szemembe.
Nem férfias. Fiaskó?
Kemény férfi volt,
De szeretetreméltó, érző jóbarát,
Igaz ember példája, ittuk minden szavát.

Érett gyümölcsöt ad a csemete,
Az a szomolyai cseresznye,
Mit emlékére ültettem
Kertem legvédettebb, meghitt szegletébe.

Fel, Támadás! vagy Feltámadás?

Saját feltámadásommal kapcsolatban ez a dilemma foglalkoztatott leginkább a húsvéti ünnepnapokon.

Néhány napig nem írtam, a belső vívódások, keserűség, magány teljesen kitöltött, romba döntött.

A húsvét üzenete eljutott hozzám is, hogy van remény, de a mindennapok valósága nem hagyta, hogy az öröm bármilyen formában megközelítsen.

Talán csak azok a virágok kölcsönöztek valami örömöt, amikkel körülvettem magam az ünnepen.

Templomba nem mentem, a televízióban követtem nyomon a keresztény egyház ünnepét.

Szinte minden ismerősömnek küldtem üdvözletet az ünnepen, jól esett az a sok üdvözlet, amit magam is kaptam.

Talán csak Angéla üdvözletei voltak azok, amiknek nem tudtam örülni.

Névnapomra a következő SMS-t kaptam:

„ Névnapodra minden szépet és jót kívánok, Boldog újrakezdést.

Legyen minden úgy, ahogyan szeretnéd!

Tiszta szívvel, szeretettel kívánok boldog névnapot! „

Húsvéti üdvözlete így szólt:

„Feltámadt Krisztus!

Áldott ünnepeket!

Jézus szerető gondoskodása kísérjen utadon!

Életed minden pillanatában.

Üres szavak!

, amelyek felzaklattak.

Lelkiismeretének megnyugtatásán túl mást nem szolgált.

Az Ő együttműködésére lett volna szükség, hogy ne kelljen tovább élnem ebben a kiszolgáltatott, megalázó helyzetben, amely lelkileg, anyagilag sodort az összeomlás felé.

Megegyezés híján bíróságon folytatódik történetünk.

Fel kell vennem a kesztyűt, különben az utcán találhatom magam.

Már semmit nem várok el Tőle.

Külön költözésünk után megmondta, hogy csak az ő és Lóránt érdekei fontosak a számára, a többi nem érdekli.

Ezt a hozzáállást várhatom az egész eljárás során, erre készülhetek.

Engem egy dolog fog vezérelni:

Minél előbb megszabadulni minden köteléktől, amely jogi vagy anyagi vonatkozásban összeköt bennünket.

Mondja ki a bíróság házasságunk felbontását, a vagyonmegosztással pedig akár több hónapot is eltölthetünk.

Itt akarom hagyni ezt a siralmas lakást, el szeretnék költözni, magam mellé egy társat találni, akivel megoszthatom életemet.

Legfeljebb majd úgy tekintek vissza erre a mostanira, mint egy tizennégy évig tartó rosszul sikerült kalandra.

Több nem is volt.

Húsvéti előkészületek

CSERESZNYEVIRÁGZÁS

kibomlott a lelkem,

mint egy cseresznyevirág

nézem meglepetten:

ilyen csodálatos a világ?

mosolyogva rácsodálkozom,

ahogy rám csodálkoznak,

amint a természet forradalmát hozom,

már vége a rossznak.

ünnepeljetek!

megérdemlem, hogy mindenki csodáljon

most élni van kedvem,

ki rám tekint, táncot járjon!

Engem nézzetek!

virágok vesznek körül,

bár a gazok éledeznek,

de a világ most csak nekem örül.

Hallgasd meg Luis Armstrong dalát a csodálatos világról, te is magad elé idézheted.

Eddig csak a tavasz, az újjászületés ünnepe volt a húsvét, de ha választhattam volna, a cseresznyevirágzást ünnepelem.

A húsvétra gyermekkorom óta kellemetlen élmények rakódtak.

Az emberek jövés- menése, jópofát vágni még a nemkívánatos ismerős vagy ismeretlen vendégnek is.

A lerészegedett ünneplők eltorzult arca, családi veszekedések, verekedések.

Nekem egy idő után ezt jelentette a húsvét.

Ám amikor kimegyek tavasszal a kertbe, vagy a természetbe, lelkem átalakult.

Így hát az ünneplést felváltotta egy kellemes családi kirándulás.

Ma, amikor újra megtaláltam keresztény gyökereimet, már lélekben ünneplőbe öltözve várom Jézus keresztútjának végét, feltámadását.

Feleségem és gyermekem, akit gyermekkorától fiamnak tekintettem, nincsenek mellettem, de Jézust magam mellett érzem, amikor majd húsvét ünnepén kisétálok a kastélyparkba, vagy a természetvédelmi területen fekvő csodálatos erdőbe Papi kutyámmal örülni a tavasznak, az életnek, ami egyébként olyan csodálatos.

Jézusra gondolok majd, aki fiatalkorában maga is szívesen vonult el a természetbe, hogy Istennel lehessen.

Én most így fogok ünnepelni.

Virágvasárnap szépséghibákkal

Az elmúlt vasárnap ünnepelte a kereszténység Jézus Jeruzsálembe érkezését.

Az Ő keresztútja a végéhez érkezett, az ítélkezés és a kereszthalál, a feltámadás eseményei zajlottak ezt követően, amit ma húsvétként ünnepelünk.

Én még nem értem keresztutam végére, úgy tűnik nem tudunk Angélával tisztességes egyezségre jutni, felettünk Isten és a magyar állam bírósága ítélkezik.

Tudom, mi előtt állunk, de a mostani lehetetlen helyzetet már tarthatatlannak érzem.

Tovább szeretnék lépni, egy másik életet kezdeni.

Vasárnap közöltem Angélával, mivel nem látok esélyt a megegyezésre, bíróságra készülök.

Gyakorlatilag megszakítottam velük a „diplomáciai” kapcsolatot.

Ők ezt megtették velem karácsony szenteste, amikor Angéla és Lóri Angéla szüleivel úgy ültek le otthonunkban az ünnepi asztalhoz, hogy valaki szóvá tette volna:

Valaki még hiányzik.

Majd amikor az éjféli misére mentünk, Angéla megkérdezte tőlem:

Megvacsoráztál?

Arankáékkal együtt vacsoráztam.- válaszoltam kedvtelenül.

Akkor, ott megszakadt valami bennem.

Ami azóta történt, ennek egyenes folytatása.

A napokban fiamnak búcsúzóul leírtam Álomba ringató című versemet.

Akkor vetettem papírra, amikor arra gondoltam, ha már nincs vér szerinti gyermekem, itt van Lóri fiam, az Ő gyermekeivel pótolhatom, ami életemből oly sokáig hiányzott.

A mai események reményeimet elűzték.

Mit várhatok én Tőle?

Sajnálom, hogy oly keveset tudtam Neki magamból átadni.

Mindenekelőtt azt, hogy a gyűlölet elembertelenít, boldogtalanná tesz, az önzés, az empátia hiánya emberi kapcsolatainkat teszi tönkre.

Ma és egy ideje nem kapok és nem is várok tőle semmit.

Csak azt kérem tőle és az édesanyjától, hogy ha már segíteni nem tudnak, nem akarnak, legalább ne rúgjanak belém.

Szép a jézusi tanítás:

Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.

Eddig ehhez tartottam magam, de az én testem és lelkem már vérzik..

Váljunk el tisztességesen, mondjuk egymásnak:

Béke veled!

A vég kezdete

Nem kukultam meg, az ihlettel sem volt baj.

Olyan sorsfordító események történtek velem az elmúlt napokban,amelyek egész további életemet megváltoztatják.

Mindenekelőtt elkezdtem az Angélával 1985 májusában kötött házasságunk felbontásának jogi procedúráját.

Nem érhette váratlanul, hiszen én már külön költözésünk után jeleztem szándékomat.

Ő ekkor kijelentette, hogy ő nem indítja el a válás folyamatát.

Mi volt a szándéka ezzel?

Nem tudom, legfeljebb sejtéseim vannak.

Ami elromlott, azt ki kell javítani, vagy meg kell változtatni.

Én megjavítani nem tudtam, Ő nem akarta, így hát ez az egyetlen lehetőség maradt a számomra.

Én balga, azt gondoltam, tudunk majd értelmesen, mindkettőnk számára elfogadható módon egyezségre jutni, javaink megosztásában.

Először szóban megegyeztünk, majd amikor a részletekről tárgyaltunk, számomra elfogadhatatlan ötletekkel állt elő, illetve elzárkózott az elől a megoldás elől, hogy egy méltányos összeg megfizetésével én mindent hátrahagyok nekik, úgy sáfárkodjanak, ahogy tudnak.

- Még az utolsó bőrt is le akarod húzni rólam!- mondta és elkezdte sorolni a hiteleit, fizetni valóit.

- Majd számolgatni kezdte, hogy mennyi pénztől esett el, amikor én a kórházban voltam.

- Szomorúan eljöttem tőlük.

- Én, amikor megemlítettem neki, mennyi elmaradásom halmozódott fel a bérlakás költségeiből, felcsattant:

- - Másoknak ennél sokkal több van.

- - A te húgod az intézmény vezetője!

- -Miért nyugtalanít?

- Azt elfelejtette, hogy felettük tisztességes fedél van, az életvitelük gond nélkül megoldható, én pedig, egy „ lepukkant szolgálati lakásban lakom a kutyámmal.

- A válasza mindenre:

- -Te döntöttél így!

- Ahol élnek, az én otthonom is, de előnyét nem élvezhetem.

- És még” én akarom a hátáról nyalni a sót!

- Mint ahogy apósom mondaná.

- Éppen nőnapon zajlott közöttünk ez a szégyenletes színjáték.

- Virággal érkeztem a házhoz, felköszöntöttem, de nagyon szomorúan, csalódottan, feldúltan távoztam a háztól.

- Jöjjön, aminek jönnie kell, nem fogok egy szál gatyában, mindent hátrahagyva távozni az otthonomból!

- Nőnap lévén, minden körülöttem élő nőt felköszöntöttem, a rossz példát nem általánosítottam, nem lettem nőgyűlölő.

- Sőt.

- Még inkább ragaszkodom azokhoz, akik kitartanak mellettem, még inkább tisztelem Őket.

- Napokig nem aludtam éjszakánként.

- Nappalaim azzal teltek, hogy csinosítottam ideiglenes hajlékomat, ne érezzem magam olyan elesettnek.

- Nemrégiben Angéla e- mailben egy média üzenetet küldött: Adj Békét, Uram! címmel.

- Azt gondolom, a további napokra mindenképpen lelki békére , erőre van szükségem, a többi majd kialakul.

- Magamban fohászkodom Istenhez, hogy adja meg számomra és ha egy kis fizikai erőt, egészséget is kapok hozzá, rendbe tudom tenni az életemet.

- Emlékszem, a kórházi ágyon, amikor még beszélni nem tudtam, Angélának papírra róttam a következőket:

- Kár volt olyan sokáig szenteskedned, templomba járnod!

- Nem tudtam megmagyarázni az okát, hiába kérlelt akkor és azóta is többször.

- Már tudom, hogy Istenem vezette a kezem, mert Ő már látta a folytatást.

- Most, hogy a keresztény vallással, a Bibliával ismerkedem, olvastam a farizeusokról, már meg tudnám magyarázni neki.

- Talán, majd Jézus, amikor a keresztútja véget ér, föltámad, az ő elméjében is világosságot gyújt.

Ünnep után

Ünnepi hétvége után vagyunk.

Egyik legszebb nemzeti ünnepünk, március 15.- e kapcsán jutott eszembe ez a versem, mely az én hazaszeretetemről szól.

Ezen az ünnepen nem szokás egymást köszönteni, ilyenkor az egykori márciusi ifjakra, nemzeti hőseinkre, a dicsőséges forradalom eseményeire emlékezünk.

Én, az idén kivételesen e- mailben elküldtem nemrégiben megtalált, ma Izraelben élő kolléganőmnek ,köszöntésképpen a verset, mellékelve hozzá, a tiszadobi Andrássy- kastély fotóját, amely ma az én szűken vett hazámat jelenti. érzéseimet a vers fejezi ki, amelyet az 56.- os forradalom 50.-ik évfordulójára írtam.

A mai magyar valóság aggodalommal tölt el.

Vajon hogyan éreznek, gondolkodnak azok, akik nemzeti ünnepünkön törtek- zúztak a fővárosban?

Mit jelent számukra a hazaszeretet?

Én sosem felejtem el azt az érzést, amikor először életemben testemben- lelkemben átéltem, milyen dolog a hazaszeretet.

Nem szónokolni róla, megfoghatatlan közhelyekkel leírni, hanem átérezni.

A légvédelmi rakétás alakulat, ahol szolgáltam, 2-3 évenként az Asztrahányhoz közeli sivatag lőterére járt éleslövészetre.

Egy hónapot töltöttünk távol a hazától, családtól, átvonatozva a kommunizmust építő Szovjetúniót.

Láthattuk a szocializmus elméletének és gyakorlatának ellentmondását.

Tudtuk, hogy mi nem ide szeretnénk eljutni.

Az oda- és visszautazás egy egy hete vonaton töltött hánykolódással járt.

Az utolsó napokban már elegünk volt a hadseregből, egymásból, a Szovjetúnióból.

Haza vágytunk.

A határhoz érve, vezetékes rádióhálózatunkon felcsendültek Erkel Bánk Bánjának dallamai:

„ Hazám, Hazám, te mindenem…”

Összeszorult a torkom, jóleső borzongás futott át rajtam.

Megtelt a szívem boldogsággal és a tudattal, hogy mit jelent magyarnak lenni.

Magyarországon élni, a legjobb dolog a világon.

Ezt érzem minden határátlépéskor, Erkel csodálatos zenéje is ezt üzeni nekem.

Csak ne lenne az a széthúzás, acsarkodás, ami megmérgezi életünket, lelkünket!

Nem lennénk a világ egyik legpesszimistább nemzete, tudnánk örülni apró sikereinknek is, meg tudnánk birkózni nagy feladatokkal is, amelyek ma előttünk állnak, hogy Európában ne a hátul kullogó nemzetek közé sorosoroljanak bennünket.

Szeretem Magyarországot

Szeretem Magyarországot

Ötvenhatosok terén
Egyedülállónak érzem magam
Az Ötvenhatosok terén,
Mert bár ordítoztam a revolúcióban,
Mégis helyemen maradtam az evolúcióban.

Jóvátehetetlen bűnöket nem vétettem,
Hősiesnek sem mondhatom magam,
Igazam keresve, a világot tűvé tettem,
De a világ számomra máig rejtve van,
Annyi év után a kutatás ejtve van.

Hősök és bűnösök között élek, haraggal
Senkire nem nézek, se le, se fel,
Nem játszom tovább a lélekharanggal,
Nem vagyok politikus, ki felesel,
De nyomorúságunkért senki se felel.

Ötvenhatos magyar vagyok, már ötvenes.
SZERETEM MAGYARORSZÁGOT.
A mondat tőlem nem hangzatos, negédes,
Magyarok között keresem a mennyországot
VELETEK, AKIK VELEM EGYÜTT AKARTOK EGY ORSZÁGOT.

Búcsúzni készülök

Fiamnak búcsúzóul
Áncsán József
Álomba ringató

- ha majd délről hazatér
- az a kedves gólyapár,
- egyikük kis csomagot hoz csőrén,
- rád apró, gőgicsélő pólya vár:


akkor vedd elő kisfiam
e kedves altató versikét,
mit unokámnak írtam,
megédesíteni éjjelét.



mondd el helyettem
ágya fölé hajtva arcodat
mosolyogva, csendesen,
kívánj neki boldog álmokat!



te pilleszárnyon hulló
pihe- puha hópihe,
tyúkanyó alól pislogó csücsöri csőrű kiscsibe!



te erdei avarból kandikáló
csilingelő fehér tőzike,
anyjához reszketve dörgölőző
pamacsfarkú, bogárszemű őzike!



angyalok vigyázzák édes álmodat!
ezt kívánja neked nagyapó!
ki huncutul kacsint rád,
csókom az ő csókja is, kis manó.

A vég kezdete

Nem kukultam meg, az ihlettel sem volt baj.

Olyan sorsfordító események történtek velem az elmúlt napokban,amelyek egész további életemet megváltoztatják.

Mindenekelőtt elkezdtem az Angélával 1985 májusában kötött házasságunk felbontásának jogi procedúráját.

Nem érhette váratlanul, hiszen én már külön költözésünk után jeleztem szándékomat.

Ő ekkor kijelentette, hogy ő nem indítja el a válás folyamatát.

Mi volt a szándéka ezzel?

Nem tudom, legfeljebb sejtéseim vannak.

Ami elromlott, azt ki kell javítani, vagy meg kell változtatni.

Én megjavítani nem tudtam, Ő nem akarta, így hát ez az egyetlen lehetőség maradt a számomra.

A vég kezdete

Nem kukultam meg, az ihlettel sem volt baj.

Olyan sorsfordító események történtek velem az elmúlt napokban,amelyek egész további életemet megváltoztatják.

Mindenekelőtt elkezdtem az Angélával 1985 májusában kötött házasságunk felbontásának jogi procedúráját.

Nem érhette váratlanul, hiszen én már külön költözésünk után jeleztem szándékomat.

Ő ekkor kijelentette, hogy ő nem indítja el a válás folyamatát.

Mi volt a szándéka ezzel?

Nem tudom, legfeljebb sejtéseim vannak.

Ami elromlott, azt ki kell javítani, vagy meg kell változtatni.

Én megjavítani nem tudtam, Ő nem akarta, így hát ez az egyetlen lehetőség maradt a számomra.

Felszámolás

Egész éjjel nem aludtam.

Azon törtem a fejem, hogyan lehet Angélával közös anyagi ügyeinket emberségesen, lehetőleg a legkevesebb fájdalommal rendezni.

A múlt év közepe óta gyakorlatilag külön háztartásban élünk, de a házasságunkban összekuporgatott javainkat tisztességesen megosztani nem könnyű feladat.

Mindkettőnk közös érdeke az, hogy a legrövidebb idő alatt, közös megegyezéssel rendezhessük, úgy, hogy életünket önállóan, zökkenőmentesen folytathassuk.

Már előre látom, nem könnyű feladatnak nézünk elébe.

Emberi kapcsolatok

Hiába voltam és vagyok csendes, visszahúzódó , amolyan magányos farkas, az ember úgy lett kitalálva, hogy életét különböző közösségekben élje.

Ma, amikor személyes kapcsolataim ápolásának lehetőségei szűkre szabottak, mert nyugdíjasként semmilyen munkahelyi közösséghez nem tartozom, a közlekedési korlátaim miatt kapcsolatok ápolása szinte lehetetlen, nagyon sokat jelentenek húgaim és családtagjaik, akikkel tudom a napi személyes kontaktust tartani és mindenben segítségemre vannak.

Örültem, amikor egy keresztény közösség tagja lehettem, már ennek fenntartása is nehézségekbe ütközik.

A számítógép, a mobiltelefonok világa, az internet sok dologban segíteni tud, hogy ne érezzem magam a világból kirekesztettnek.

A világháló közösségi oldala lehetővé tette, hogy rég elszakadt ismerőseimre, barátaimra, munkatársaimra találjak és kapcsolatba kerülhessek velük.

Mindig nagyot dobban a szívem, amikor egy újabb kapcsolatra akadok.

Legutóbb a hadseregből ismert egykori katonaorvos kolleginával tudtam kapcsolatba lépni, aki jelenleg Izraelben él.

Lelki támogatást kapok tőle, kiderült, ő is” kutyabolond”

Öröm számomra, ha valakitől e- mailt kapok, igyekszem azonnal reagálni.

Ma, február 29.- én arra gondolok, talán rosszkedvem telétől végérvényesen búcsúzhatok.

Bizakodva, reményekkel teli nézek a következő időszak elé.

Csend

A tél utolsó napjaiban a csend volt a jellemző, mind a környezetemre, min bensőmre.

Nem „ halotti csend, amitől igyekszünk menekülni, háttérzajokkal űzzük el magunktól, hogy elviseljük.

Bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, bármit, ami megtöri az elviselhetetlennek érzett, riasztó csendet.

Egy idő után, amikor az ember felismeri a csend fontosságát, átértelmezi jelentőségét, rájön, hogy szüksége van a csendre, ilyenkor rendezheti gondolatait, felkészülhet egy fontosnak tartott feladatra, eseményre.

Ha igénye van rá, magához közel engedheti, befogadhatja Istent.

Beszélhetnek egymással, mint ahogyan én teszem egy idő óta.

Értékelhető ez a csend vihar előttinek is, sokan átéltük már és kicsit félünk tőle, mert tudjuk, hogy rombolás követi.

Én most nem így élem meg ezeket a napokat.

Odakinn dübörögni kezd a tavasz, szinte hallani a rügyek pattanását, a szó szerinti értelemben vett maghasadást, látni, amint a kora tavaszi virágok a földből kezdenek előbújni, szóval, itt a kikelet.

A csendet már elviselem, de a semmit tevést nehezen tűröm.

Odakinn szorgoskodtam a virágoskertben, rózsákat telepítettem, szarkaláb magvakat ültettem cserépbe és a fürdőszobám meleg, napos ablakába helyeztem, hogy májusban kiültessem.

Szeretem a szarkalábat, a szemem alatt is gyülekeznek.

Ennek a kedves virágnak a világoskék, rózsaszín szirmai mindig melegséggel töltöttek.

Otthon is ültettem a virágoskertbe, már virágzott, de én már nem gyönyörködhetek bennük.

Éppen kinn szorgoskodtam, amikor Pisti barátom jött felém kerékpárral.

Szóba elegyedtünk, főként halakról, horgászatról beszélgettünk.

Felidéződtek horgász élményeim.

Együtt sokat horgásztunk valaha, halászni is magával vitt néhányszor.

Sok szép élményt gyűjtöttem neki köszönhetően.

Kevés barátom volt és van.

Őt igaz barátomnak tekintem.

Roma származású, felesége szőke, fehér bőrű magyar asszony.

Tiszteletreméltóan nevelik gyermekeiket.

Sohasem váltott ki ellenérzést származása.

Sőt, igazából segített elfogadnom a roma embereket , szokásaikkal, hagyományaikkal.

A nevelőotthonban is jelentős volt a roma gyerekek aránya, tehát nem volt közömbös dolog.

Én elfogadtam őket, ők befogadtak engem.

A településen is szép számmal vannak roma emberek, akik már messziről nagyot köszönnek, vidáman fogadnak és viszont.

Ezért háborított fel annak idején a Magyar Gárda megalakítása.

Azonnal tollat ragadtam és megírtam a következő verset:

vissza a gyökerekhez

Fekete ruhába öltözött bohócok!
Elloptátok kedvenc színemet, a feketét,
hogy abból szabassatok magatoknak magyaros zekét,
abban parádézzatok, felzaklatva minden jóérzésű polgárt, békés, nyugodt életet áhító lelket, mert nyugtot nem lelhet az,

kit fekete mókamesterek ugratnak, szégyent idéző színjátékkal.
Szép kis demokrácia!
Ahol hangot kaphat a "söpredék" nácija!
Rothadó gyökerek, melyek pusztulást okoznak,
akkor elégedettek, ha tanúi a rossznak.
nem vágyom vissza a gyökerekhez,

inkább ruháim cserélem fehérekre.

A versemet feltettem a DOKK irodalmi portálra, kis idő elteltével megjelent a szerkesztőség bírálata, amelyben bűn rossznak ítélték munkámat.

Elfogadtam a kritikát, de egy kicsit elkeserített.

Be kellett látnom, hogy indulatból, haragból, dühből semmi jó nem származhat.

Ez volt számomra a legnagyobb tanulság.

Pistivel történt beszélgetésem indított el arra, hogy kiüljek a Tisza partra, mint akkor, amikor még egy vízparti szolgálati lakásban laktunk.

A víz 10 méterre volt udvarunktól és én szabadidőm jelentős részét ott lenn töltöttem.

Jó visszagondolni rá.

Most a reggeli órákban lementem mostani lakásom alá a vízpartra, ráültem Jani szomszédom partra tett , felfordított ladikjára és élveztem a nap kellemes melegét.

A száraz nád zörgése mellettem, jelezte, hogy egy ragadozóhal, csuka vagy süllő, reggelizni szeretne.

A sekély vízbe pillantottam és észrevettem az apróhalak/ snecik/ ezüstös pikkelyéről visszaverődő szikrázó fényt.

A túlsó part száraz nádasaiból itt- ott vadkacsák röppentek fel nagy zajjal, valószínű, harcsa jár arra.

Jégmadarak suhantak el a víztükör felett. Kék tollazatuk igazán szemet gyönyörködtető volt.

Miután feljöttem a szobámba, a számítógép elé ültem és levelet írtam, megnéztem a beérkező postámat.

Csak a gép ventillátorának zúgása törte meg a csendet..

Székely Lacitól kaptam egy levelet, amelyben az alábbi verset küldte el:

Csapszéky Csöpi:

Új-kuruc kesergő

Minden magyar a kultúráról papol

> > ezer éve. Révedt szemünk valahol

> > dicső régmúltba tévedt.

> > Fejünk hol kapott léket?!

> > Távol vagyunk már a művelt Nyugattól!

Ő Aranka húgom évfolyamtársa volt a főiskolán, abból az időből származik ismeretségünk, többször találkoztunk, tudja, hogy írogatok.

Válaszoltam a levélre és Papi kutyámmal elindultam megszokott sétánkra.

Este jóleső érzéssel feküdtem le, pedig egész napomat a csend jellemezte.

Gyógyító természet

Depresszióhoz vezető rizikófaktoraim száma eggyel gyarapodott.

Tánya doktornőnél történő akupunktúrás kezelésemet egyoldalúan felfüggesztettem.

A kezelés eredményes volt, éreztem jótékony hatását, de mivel Angéla ismeretségi köréhez tartozott, abbahagytam.

Nyíregyházára csak húgom segítségével tudtam, autóval bejutni, nem akartam sem elfoglaltságában, sem anyagiakban újabb terheket rakni Rá.

Én magam is lehetetlen anyagi helyzetben voltam, a kezelés költségeit sem tudtam vállalni.

Olyan terápiát választottam hát, ami pénzbe nem kerül és rengeteg van belőle.

Szükségem volt a feszültség oldásra, a fizikai erősödésre, így egyre többet sétáltam a parkban, a Tisza parton.

Papi kutyám különösen élvezte módszeremet.

A parkban szinte teremtett lélek nem volt, sajátunknak érezhettük ezt a szinte Európában egyedülálló kertet.

Apportíroztunk, kutyám vígan rohant kedvenc játékszere után.

Én még futni nem tudtam, de az ő felszabadult öröme rám ragadt.

Az erdő illata, a ragyogó napsütés egyre több energiát adott.

Virágoskertem építése is örömömre szolgált.

Földet hordtam vödörrel és talicskával, estére kellemesen elpilledtem.

Nem hiányoztak a gyógyszerek.

Reménykedtem, hogy a korán érkezett tavasz végleg itt marad.

Keresztutam még nem ért véget.

Talán húsvétra én is megszabadulhatok terheim javától és jöhet a feltámadás.

Virágot ültetek

Ma még nem tudhatom, meddig kell itt laknom.

A gyönyörű tavaszias idő, a kikelet bennem is megindított valamit.

A megújulás szelleme töltött el.

Rendbetettem a ház előtti virágoskertet és tavaszi virágokat kezdtem el gyűjtögetni.

Hóvirágot telepítettem, amivel a közelgő nőnapon jelképesen köszönthetem a Nőket általában és családom nőtagjait valóságosan is.

Hiszen mindig nagy szeretettel vártam ezt a napot, sosem feledkeztem el felköszönteni Őket ezen- a mára érdemtelenülmegfakult gyönyörű tavaszi napon.

Annyit köszönhetek nekik.

Mondom ezt, még akkor is, ha ma éppen egyiküktől elválni készülök.

Nem érzek ellentmondást, mert akkor nem tisztelném Őt, ha mellette maradva boldogtalanságra kényszeríteném.

A virágokkal, melyeket most ültetek, talán hagyok magam után néhány kedves, szívet melengető nyomot az Andrássy- kastély parkjában.

Ha majd visszalátogatok, magamnak is örömet szerzek, addig mások gyönyörködjenek bennük.

Magányos ima szobám rejtekén

Uram, a napom Neked szentelem.

Nem megyek templomba, mert Angéla közelsége felzaklatna.

Ebben a csendes, félhomályos szobában csak Veled leszek, Rád figyelek.

-Kérlek, adj nekem erőt, hogy életem végre rendezhessem!

Tanításaid szerint fogok cselekedni.

Te jó vagy és igazságos.

Légy velem és tégy kedved szerint.

Önmagam egy korábban írt versemmel erősítem, hitem irántad erős és töretlen.

Az utolsó szalmaszál dala

Ha már lemondtál magadról,
Irtózol minden szánalomtól,
Nem hiszel biztató szavaknak:
Adj még egy esélyt önmagadnak!

Ha úgy érzed, a világ rád szakad,
Fülsértőnek tűnnek hozzád intézett szavak,
Félelmeid körbezárnak, mint betonfalak:
Adj még egy esélyt önmagadnak!

Ha már irtózol az emberektől,
Eleged van marcangoló emlékekből,
Jövődet sárba tiporják, megtagadnak:
Adj még egy esélyt önmagadnak!

Mert TE vagy a VILÁG, mely addig létezik,
Míg maradt még ember, ki rád emlékezik,
Hiányod számukra betöltetlen űr marad:
Adj még egy esélyt, őrizd meg magad!

amen.

A halál, mi elválaszt s összeköt

fekete könnycseppekként

gyászba öltözött varjak

ereszkedtek alá, lábuk földet ért,

a temető biztonságot ígért, nyugalmat.

a világ összes fájdalma,keserve

gyűlt ma össze véreim

velünk néhány illanó percre

élcelődni életünk múló évein.

arcotokban arcom látom tükröződni, néhány mély barázdát,

melyet közös sorsunk szántott,

emberivé téve minden ráncát.

sosem harag, düh, gyűlölet

rajzolta portrénk vonásait.

együvé tartozás, jóság, szeretet,

mosoly varázsa, megfoghatatlan hit,

nem szerzés- tenni akarás

mozgatta erős karjainkat

fáradhatatlanul,

amint nagyapám tanította atyáinkat, anyáinkat.

az öreg útkaparó kubikus

tizenegy éhes gyermekét etette.

az élet tanította, nem pedagógus,

családot teremtett, dolgát tette.

a világ változik.

apákat fiúk követnek,

ki megtette dolgát távozik,

kik temettek, eltemettetnek.

sorsunk közös és különbözik.

holnap te dobod a síromba a rögöt,

de a biztos pont egyezik:

a halál, mi elválaszt s összeköt.

Himnusz egy szerelemről

Angélával napok óta nem találkoztam, legfeljebb telefonon váltottunk néhány közömbös szót.

Tegnap az e- mailjeimet áttekintve akadtam rá levelére, amelyhez a Himnusz- szobor harangjátékát csatolta.

Elindítottam.

Végignézve, meghallgatva, én is megértettem, Ő is tudja, kapcsolatunknak igazából itt van vége.

Hagyom, hogy ez a pillanat őrződjön meg emlékezetemben, ez a méltó befejezése kapcsolatunknak, közös életünknek, mert ami ez után következik, már csak annak megcsúfolása lehet.

Én azt nem szeretném.

A Himnusz szellemisége, az összetartozás, a megmaradás vágya ugyan már szertefoszlott, de az emlékmű középpontjában álló Isten alak kifejez valamilyen lelki közösséget, amit nem szabad elfelejtenünk.

Életem során számtalanszor hallottam a himnusz zenéjét, szövegét, mindig valami nagy dolog végéhez, vagy kezdetéhez kapcsolódott.

Legyen ez így most is!

Vég és kezdet.

Látszólag ellentétes fogalmak, mégis elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz.

A búcsú mindig szomorú, ilyenkor otthagyunk magunkból valamit és elindulunk az ismeretlen felé. Nem szeretjük a szomorúságot, mégis életünk velejárója.

A boldogság, vidámság vágyainkban mindig ott él,beteljesülése sok mindentől függ, legfőképpen tőlünk.

Szerencsés dolog, ha rendelkezünk megfelelő képességgel, bölcsességgel a boldogságot a nélkül megtalálni, hogy belső harmóniánk felborulna, valamilyen pótszert használva, hamis ideálokat követve próbálkoznánk.

Remélem, ez mindkettőnknek, mindhármunknak sikerülni fog.

Ezt kívánom, Így legyen!

Ehhez nagyon fontos dolog az önismeret, vagy divatos szóval élve, az identitás tudat.

Ötvenkét évesen talán megkockáztathatom kijelenteni, ismerem magam, tudom a helyem a világban.

Egy szomorú versem jut eszembe, amelyet nagybátyám temetése után írtam a családomnak.

Megosztom mindenkivel, mert fontosnak tartom.

Gáz van

Sétálni indultam Papival, gyönyörű tavaszias nap volt.

Mindenütt csend, csak a madarak vidám éneke szállt a légben.

Na és az én gondolataim csapongtak, mint egy szárnya szegett madár.

Sétám során jóleső nosztalgiával néztem az intézményben még fellelhető kéznyomaimat.

Például azokat a z általunk telepített tőzikéket, amiket egykor a Tisza árteréről hoztunk és ültettünk az egyik szolgálati lakás zsebkendőnyi virágoskertjébe.

A csalóka idő már kezdi előcsalogatni az avar alól.

Szerettem itt élni, életem bárhogyan is alakult..

Az én életem volt.

Úgy gondolok rá, mint a szülő ügyetlenebbik gyermekére.

Akármilyen esetlen is, az enyém.

-Szia Józsi!

- kiáltottak rám ketten is a porta előtt.

Béni bácsi és Zoli a portás beszélgettek nagy hévvel vitatva a világ folyását és az éppen aktuális falusi pletykákat.

-Hogy vannak a galambjaid?

- kérdezte Béni bácsi, aki hozzám hasonlóan galambászkodott, korábban is sokat beszélgettünk ezekről a kedves jószágokról.

- Nem tudom, régen láttam őket. Válaszoltam szomorúan és nosztalgia hangulatom azon nyomban elszállt a galambjaimmal.

Mintha az a jelképes sziréna szólalt volna meg.

Visszatértem a búvóhelyemre, megszólalt a telefon:

-Szia.-szólalt meg Angéla a túlsó oldalon és a gyomrom apró gömböccé zsugorodott.

- Hozd már ki légy szíves a gázártámogatásra vonatkozó határozatot a portára, majd valamikor bemegyek érte.

Az év elején közösen töltöttük ki és aláírtam a kérelmet.

Néhány napja kaptam kézhez a pozitív elbírálást.

Én ugyan nem tudtam igénybe venni a kedvezményt, de miért legyen nekik rossz?

Nyeltem egyet, de fogtam az okmányt és kivittem a portára.

Arra sem méltatott, hogy személyesen jöjjön érte.

A gázszolgáltatónál akarta átíratni a nevére, csak ezért telefonált.

Néhány napja a házassági anyakönyvi kivonatot kerestem, hogy a válás elindításához előkészítsem.

Felforgattam a dokumentumokat tartalmazó ládikámat, de nem találtam.

Valószínű, hogy az előtt vette ki belőle, mikor utamra bocsátott.

Tehát Ő már akkor véglegesen eldöntötte, hogy magamra hagy.

Tudom, mire gondolhatott, akkor.

Gyermekvárosi kolléganőnk férje nem sokkal előttem szenvedett el agyvérzést, de neki nem volt olyan szerencséje, mint nekem.

Túlélte, de tőlem súlyosabb következmények maradtak vissza.

A feleség, Jucika nagy türelemmel, szeretettel gondozta, függetlenül a teher súlyától.

Én pedig ott voltam Angélának bepólyázva, gyámoltalanul.

Ő nem vállalta a terhet, amit másoknál látott.

Nem hibáztatom, nem tudhatta, hogy mi vár rám, ahogyan én sem.

De a módszert, ahogyan megszabadult tőlem, azt soha nem tudnám elfeledni. Már soha többé nem tudnék megbízni benne.

Csak magam hibáztathatom, amiért érzelmeimnek engedtem, hogy félre vigyenek.

Már nem hallgatok rájuk, de az akarat sokszor gyengébb, mint ez a megmagyarázhatatlan erő.

Télivízió

Előző versem hűen adja vissza jelenlegi hangulatomat.

Elindultam egy úton, határozottan, még akkor is, ha a végét nem látom tisztán, számtalan félelem lebeg a szemem előtt, előre kiszámíthatatlan akadályok.

Egész életünk egy ilyen, félelmekkel szegélyezett út, amely általában nem töretlenül felfelé ível, van,hogy előrejutunk, de időnként vissza is kell lépnünk.

Ma elesettnek, koldusnak érzem magam.

Nem az anyagi létbizonytalanság miatt elsősorban, ma szeretetet, mások odafigyelését kell koldulnom.

Végtelenül magányosnak és kiszolgáltatottnak érzem magam.

Ünnep számomra, ha valaki rám néz, rám telefonál,vagy üzenetet kapok tőle.

Még az öreg koldust is párja követi, ebben a mocskos világban csak így lehet túlélni a nehézségeket

Majd szétvet a vágy, valami szép után, egy társ után.

Bárhogyan is próbálok nem gondolni bajaimra, mindig jön egy képzeletbeli sziréna, ami felráz merengésemből.

Lelki sérüléseim még nem gyógyultak be, újak is keletkeztek.

Állandóan ott érzem a pallost a fejem felett.

Nem halálfélelem ez, inkább a depresszió állandó jelenlétének tudata, hogy bármikor eleshetek.

Eddig mindig sikerült talpra állnom, csapzottan, véresen, piszkosan, valaki mindig megfogta a kezem.

Legutóbb a hit és testvéreim álltak mellém, miután magamra maradtam.

Ők is segítségre szorulnak, nem bővelkednek anyagiakban, a szeretet az, ami bőven adatott nekik és megosztják velem, mint ahogyan Jézus szeretete is reményt ad, hogy sorsom jobbra fordulhat.

Megyek az orrom után

Lépek előre kettőt, egyet hátra,
Képet formáznak felhők, az eget látva
Beleborzongok a látványba,
Lidércek, szörnyek, árnyak
Riasztanak, körbezárnak,
Megyek hét határnak.

Magam elé bámulok, oldalra nézek,
Előttem koldus topog, toprongyos lélek,
Párja követi, mindketten vének,
Mocskosak, kiszolgáltatottak,
Ma még nem ettek, loptak
Napot. Mi lesz holnap?

Valami szépet kellene találnom,
Szemeim nyugtatni napsütötte tájon,
Ember embert ne utáljon
Csak azért, mert elesett,
Jövőtlen, elkeseredett
És nem él mód felett.

Behunyom szemem, kissé jobban érzem magam.
Az utca zaját hallom, vijjogó mentő rohan,
Az elképzelt világ máris odavan.
Zuhanok, orra esem,
Feltápászkodom véresen,
A koldus fogja kezem

Lelki felkészülés

Az imént érkeztem vissza ebéd utáni sétámról Papival, amelyet az Andrássy- kastély parkjában tettünk.

Az egykor gyermekzsivajtól, lázas munka hangjaitól hangos gyermekváros, most inkább egy kísértetváros képét mutatta.

Emberrel nem találkoztunk, legfeljebb csapatokba verődött kutyafalkákat kellett kerülgetnünk.

Jól esett a csend és a gyönyörű tavaszias napsütés nem csak a testünket, lelkünket is átmelegítette.

Lélekben kell készülnöm második válásom jogi herce- hurcájára, sajnos, már megtapasztaltam, milyen világvége hangulatnak nézek elébe.

Tudom, hogy Angélát is nagyon meg fogja viselni, azon leszek, minél kevesebb fájdalommal járjon, mindannyiónknak lehetősége legyen egy boldogabb jövőt kialakítani.

Ezért is jó, hogy visszaidéztem a Dalai Láma boldogságról szóló gondolatait.

A boldogsághoz való jog

Ezekben a nehéz napokban, amikor második válásom fájdalmas időszakát élem, ismét a Dalai Láma gondolatait hívom segítségül.

Ő olyan egyértelmű, kézzelfogható életfelfogást, értékeket fogalmaz meg, hogy amikor valaki elolvassa, azt mondhatja:

semmi újat nem mondott.

Annyira nyilvánvaló, hogy a hétköznapokban észre sem vesszük, elmegyünk mellette.

Mint apánk szavai, tettei, amire addig oda sem figyelünk, amíg közöttünk van.

Amikor elveszítjük, akkor próbáljuk felidézni:

-Mit is mondott apa?

-M is tett ilyenkor?

Vagy visszaemlékezünk rá, vagy képtelenek vagyunk , mert amikor kellett volna, nem törődtünk vele.

Annyira egyértelmű számunkra, hogy jogunk van a boldogságra, jogunk van szenvedések nélkül élni.

Csak nem gondoljuk tovább, amit a Dalai Láma továbbvisz:

A többi embernek is joga van a boldogsághoz, joguk van szenvedések nélkül élni.

Legfeljebb, jó esetben az jut eszünkbe,hogy: élni és élni hagyni.

Ez is csak keveseknek vésődött a magatartásmintáiba.

Az elmúlt néhány évben eltévelyedve ebben a zűrzavaros, idegen világban, afféle amatőr boldogságkutató lettem.

Az ösztöneimre hallgattam, de az idézett könyv sok mindenben megerősített.

Az előzőeken túl, például abban,hogy milyen rombolásra képes a negatív tudatállapot.

Az egoizmus, a harag, a gyűlölet, az agresszió, amit én egész életemben elutasítottam és amikor már elegem lett belőle, falusi magányomba vonultam.

Újra- és újra porig romboló depresszióval, először tehetetlenül szemléltem magam, majd nyugodtabb időszakaimban igyekeztem egyre tudatosabban felvenni a harcot ellene.

Sajnos, a mai napig is évente legalább egyszer odáig jutok, hogy elkezdem magam gyűlölni, önmagamra irányuló haragomban egyedüli megoldásként az ön pusztítást választani.

Érdekes volt szembesülni a nagy bölcs értetlenségével, mivel az ő kultúrájában ez teljesen ismeretlen dolog.

Én magam sem tartom természetesnek, ezért próbálok mindenbe belekapaszkodni, csak hogy elkerüljem a véget, amihez a múlt évben oly közel kerültem.

A magam számára megszívlelendő gondolatként raktároztam el elmémben azt a hozzáállást, amit a Dalai Láma vall a világ elembertelenedésével kapcsolatban:

Szenvedek tőle, de én magam meg nem változtathatom.

Saját világomat, mikroklímámat olyanná tehetem, amiben szívesen, boldogan élhetek.

Ha a világ úgy rohadt, ahogy van, ha az emberek között egyre inkább terjed a gyűlölet, a mindenkin átgázoló egoizmus, ha agresszióval van tele az emberek lelke, a média, nekem nem kell úgy élnem.

Lehet, hogy egyesek azt mondják rólam:

„Na ez sem teljesen normális.”

Jogom van az én értékeim szerint élni.

Tudom, hogy nagyon sokan szenvednek hozzám hasonló lelki problémákkal.

Minden fórumot, lehetőséget megragadok, hogy megosszam velük saját tapasztalataimat, gondolataimat.

Legutóbb például Albert Györgyi Blogjára bukkantam az interneten, első dolgom volt,hogy bejegyeztem hozzászólásomat, bízva abban, hogy Ő, vagy valamelyik sorstársam kapcsolatot keres velem.

A Dalai Láma nem csak saját- elnyomatásban élő népének szemében szent.

A nyugati civilizációban is szimbólummá lett.

Személyes kisugárzása, varázsa, együttérzéstől,emberi jóságtól, szeretettől átitatott gondolatai, még a legelvetemültebb embereket is térdre kényszerítik.

PC dependencia

Amióta eljöttem otthonról és valószínű,hogy már vissza sem megyek, időm javarészét a számítógépem előtt töltöm.

Én, aki ahhoz voltam szokva,hogy állandóan teszek- veszek, teljesen le voltam taglózva, amikor rám záródott a lepukkant gyermekvárosi szolgálati lakás ajtaja.

Iskoláimban az informatika ismerete, a számítógép kezelés éppen hogy egy piaci kofa szintjét érte el.

De , mint életemben annyi mást, ezt is nagy igyekezettel, autodidakta módon próbáltam megszerezni.

Szerencsére volt annyi spórolt pénzem,hogy vehettem magamnak egy használt gépet.

Nem szorgoskodhatok a műhelyemben, nem gondozhatom az én kis állatkertemet, virágos és zöldség-gyümölcskertet, de a számítógép monitorja előtt ülve tanulhatok, írhatok kapcsolatokat kereshetek és ápolhatok olyan emberekkel, akik valamiért fontosak számomra.

Mindig furcsállottam a fiatalokat, hogyan lehet, szinte a nap 24 órájában ülni a gép előtt?

Most én is ezt teszem.

Nem gondolom,hogy az életemet így szeretném kitölteni, de vitathatatlan,hogy segít ép ésszel elviselni jelen állapotomat.

Egy boldogságkutató gondolatai

Egy idő óta nem esik jól tükörbe néznem.

Nem, mintha elégedetlen lennék külsőmmel, inkább az arcomon megkötött fájdalmas vonások riasztanak.

A boldogság, öröm, a jókedv rövid időszakokra rám talál, de amilyen gyorsan jött, ugyanolyan hirtelen odébbáll.

Én pedig itt maradok riadtan, mint az út szélén autóból kitett kutya, akivel a gazdája nem törődik, sorsára bízza.

A múlt év másik meghatározó könyvélménye Howard C. Cutler: A boldogság művészete című, a Dalai Láma gondolatait összefoglaló könyv.

Eredetileg Nóra unokahúgomat ajándékoztam meg vele ballagása alkalmából, aki ugyanolyan törékeny, visszahúzódó, érzékeny lélek, mint magam vagyok.

Régóta szerettem volna tudni,hogy a keleti kultúra hasznosítható-e a számomra,hogy rá találjak egy maradandóan boldog életre.

Nagy várakozással láttam hozzá az olvasáshoz.

Két nap elegendő volt,hogy átrágjam magam rajta.

Lebilincselő olvasmány volt, került minden tudományos, a hétköznapi ember számára érthetetlen okfejtést.

Az olvasást követő időben elmém úgy viselkedett, mint egy kérődző állat.

Amit napközben gyorsan felfalt, pihenés közben alaposan átrágott,hogy emészthető legyen.

Én is energiát, lelki muníciót vártam tőle nehezebb napokra.

Nem kellett újra- és újra belelapoznom a könyvbe, elegendő volt a könyv borítójáról szelíden visszatekintő ember szemébe néznem.

Életem során, az emberekkel való mélyebb kapcsolat kialakításában, a kommunikációban mindig nagyon fontos szerepet tulajdonítottam a szemkontaktusnak.

Ha valaki nem néz a szemembe, amikor beszélünk, találkozunk, már eleve bizalmatlanná tesz iránta.

Nézz a szemembe

Nézz a szemembe! pillantásunk összeér,
Mint barátsággal egymás felé nyújtott tenyér.
Tenyeremben érzem tested minden rezdülését,
Szíved ritmusát,
Ered lüktetését,
Melegséget, ami barátságot sejtet,
Magában hordoz minden sejted,
Vagy nyirkos, hideg hűvösséget közvetít kezemnek,
Amit akaratod előlem el nem rejthet.
Szorításod jelzi határozottságodat.
Az okozott fájdalom durvaságot mutat
A puha, lágy érintés gyengédségről árulkodik,
A simogatás mozgásba hozza tested, lelked energiáit.

Nézz a szemembe és megtudod, kivel állsz szemben

Ha a pillantásból jóság, barátság, szeretet jut eszedbe,
Őszinteség,
Szemed ne hunyd be!
Tekinteted ne fordítsd másfelé!
Hagyd, hogy energiám legyen lelkedé!

Légy nyitott, bátor mások szemébe nézni!
Többet mesél az rólunk, mint egy önéletrajz,
Vagy a szomszéd néni.

In memoriam Maci

Ma szerencsésen elrendeztem Papi kutyám jövőjét.

Ennek kapcsán gondolkodtam el azon,hogy egész életemben kutyák vettek körül.

Minden életszakaszhoz hozzátartozott legalább egy négylábú jó barát, akikre szívesen, olykor szomorúan gondolok vissza.

Így van ez Macival, a kaukázusi juhász kutyámmal is,akit kölyökkorától neveltem a „hatalmas birtok megbízható őrévé.

Egy novemberi hűvös reggelen etetni mentem a két nagy kutyámat.

Maci már felnőtt férfivé cseperedett,derékig érő magasságával, 80 kilójával már inkább egy grizzly medvére hasonlított.

Jellemében is elütött Micikétől, a közép ázsiai szukától.

Rendre kellett utasítanom, de ami eddig még sosem fordult elő, rám támadt.

Egy éppen kezem ügyébe került karóval sikerült távol tartanom magamtól és kihátráltam a kifutóból.

Nem ijedtem meg, inkább a felismerés hasított belém.

Tudtam,hogy „ egyemberes kutya, csak a gazdáját fogadja el.

De, hát én voltam a gazdája!

Rá kellett jönnöm,hogy valamiért önállósította magát.

Azon a nyáron telepítettem őket át egy tágas kifutóba.

Korábban a kertből csak távolról látták az idegeneket.

Az utcafronthoz közel már testközelbe kerültek velük.

Valószínű,hogy valaki rendszeresen ingerelte,látva,hogy erős kerítés védi őt.

A másnap reggeli etetésnél megismétlődött a támadása.

Végtelen szomorúság fogott el.

Csak két rossz lehetőség volt.

Az egyik a fizikai erőszak, de már csak akkor ismerte volna el vereségét, ha elpusztítom.

Nem volt szívem bántani, nem is biztos,hogy én győzhetek.

Fecskendővel sem lehetett volna megközelíteni, maradt hát az „ acélinjekció.

Telefonáltam vadász barátomnak, aki hamarosan megérkezett felfegyverkezve.

Úgy éreztem magam, mintha gyermekem kivégzését kellett volna végignéznem.

Maci rettenthetetlenül nézett farkasszemet a puskacsővel.

Hatalmas csattanás visszhangzott a zárt udvaron, majd a hatalmas test a földre rogyott.

János, a vadász hozzászokott a látványhoz,én hiába voltam hosszú időn át hivatásos katona, az élet kioltására sohasem voltam felkészülve.

A hatalmas, élettelen testet látva belülről sírtam.

A kertben készítettem számára nyughelyet, még utoljára megsimogattam selymes bundáját, fejét és napokig búskomorságba estem.

Emlékét máig őrzöm szívemben, mintha belőlem egy darabot földeltem volna el akkor.

Ezért sem mindegy, hogy mi lesz a sorsa mostani hű társamnak!

Vad világban

- vad világban jónak maradni

- akartam.

- mi vad volt bennem,

- neked adtam,

- legyen aki segíthet rajtam.

biztattalak:harapj, vicsoríts

a rosszra!

ha valaki bánt, vonyíts,

dühöngj morogva!

légy rettenthetetlen, mintha én lettem

volna.

becéztelek, kényeztettelek

néha,

sosem éheztettelek szeretetre,

jóra,

ártó szándékú emberek kerültek

azóta.

egyek voltunk a vadvilágban,

jó és rossz

örökkön- örökké tartó harcában

szelíd és gonosz,

mit sorsunk elválaszthatatlanságra

oszt.

mikor átvetted hatalmad felettem,

egykori fogadalmam

félretettem,

hűvös fejjel elpusztítottalak

sértetten.

sebezhetővé lettem egy

vad világban,

szeretetre éhesen

farkascsordában

egyedül maradva, védtelen

áhítva élhető világra.