Ma minden amellett szól, hogy kiegyensúlyozottnak érezzem magam. Azon az egy év előtti tavaszon is ez volt a meghatározó, az alkotás öröme, naponta látható eredménye jótékony hatással volt rám. Feledtette lelki nyomorúságaimat, azt hihettem volna, hogy minden rendben van. A gyógyszerektől, a fizikai fáradtságtól hamar és jóízűen aludtam el, de a nyugodt alvásból éjjel 2-3 óra tájban mindig felébredtem.
Ha ágyban maradtam, ilyenkor elővettek, nyomasztottak a múlt rémálmai. Inkább felkeltem, kimentem a konyhába, ne zavarjam a családot a pihenésben. Ezek a hajnali órák voltak a szellemi alkotás időszakai. Rendületlenül írtam a verseimet, szabadjára engedtem gondolataimat, terveztem a jövőmet, vagy éppen átgondoltam eddigi életemet, Márta nénivel folytatott beszélgetéseimet.
Ma már tudom, a depresszióból való teljes gyógyulás még ha minden feltétele kedvező is- hosszú évekig tartó küzdelmes folyamat. Nem nélkülözheti a pszichiáter szakember segítségét, de eredménye döntően attól függ, én milyen eltökélt vagyok.
Ha kiegyensúlyozottnak érzem magam, a világot ki tudnám fordítani a sarkaiból. Még akkor sem szabad megfeledkezni a veszélyről, amely éberen figyeli gyengeségem minden apró jelét. Elég egy mások által rosszul megfogalmazott mondat, egy gesztus, egy élethelyzet, amiből korábban egyenes út vezetett az összeomláshoz – beindul egy folyamat.
Kezdetben az aktivitás csökkenése, szótlanság, töprengés követi, majd jön a befelé fordulás, teljes elzárkózás a külvilágtól. A rémálmok, kavargó indulatok, melyek egyre elviselhetetlenebbek számomra. Az utolsó, legmélyebb fázis, amikor már tehetetlen vagyok, nem vagyok képes úrrá lenni magam felett, menekülnöm kell valahová vagy sehová.
A heti rendszerességgel való találkozás Márta nénivel abban segített, hogy nem juthattam ebbe az utolsó fázisba. Idejében meg tudtuk beszélni, fel tudtuk oldani a felgyülemlett feszültségeket.
Ma, amikor már a főorvos asszonnyal csak telefonon tartom a kapcsolatot, magamnak kell éberségemet megőriznem önmagamra odafigyelve kell észrevennem azokat az apró jeleket, amiből következtetni lehet arra, hogy szép lassan beindult egy folyamat, amit ha nem sikerül kezelnem, megállítanom, óhatatlanul a veszélybe sodor. Erre eddig többé – kevésbé bevált a versírás. Soha nem elhatározott szándék vezérel, hogy elővegyem a tollat. Belső késztetést érzek kiírni magamból egy érzést, egy még meg nem fogalmazott hangulatot, ami papírra vetve nekem is, Angélának is jelzi pillanatnyi pszichés állapotomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése