A tegnap leírtak újra megviseltek, ma reggelre sem tudtam szabadulni október vége reményvesztett hangulatától. Nagyon nehezen tudtam talpra állni. Fizikailag ugyan életképes lettem, de ott maradt bennem a be nem fejezett elhatározás feszültsége. Teljesen bezárkóztam, már semmi nem érdekelt. Meg akartam szabadítani a családomat egy tehertől, önmagamtól. Önbecsülésem romokban hevert, értelmetlennek éreztem a múltamat és kilátástalannak a jövőmet.
Október végi verseimben észrevehető volt számomra is, Angéla számára is, hogy nagy baj van.
Márta nénivel folytatott együttes harcunk végén úgy éreztem, magamra maradtam, kihúzták a hónom alól a mankót.
Eszembe jut egyik vele folytatott beszélgetésem, amikor hangot adtam annak a félelmemnek, nem válok-e gyógyszerfüggővé a hónapok óta szedett antidepresszánsoktól, nyugtatóktól. Figyelmeztetett, hogy ezek hirtelen elhagyása nagy veszélyeket hordoz, rendszeres alkalmazás után úgy kell fokozatosan kilopni a páciens szervezetéből. Belátom, nem csak a gyógyszer okozhat függőséget. Márta nénitől pszichikai függőségbe kerültem. Hirtelen megszakítani a vele való kapcsolatot ugyanolyan elvonási tünetet eredményezett, mintha valamelyik gyógyszert hagytam volna el.
Angéla is tehetetlenül szemlélte vergődésemet. A családnak nem lehet megszokni, elfogadni, hogy az apa időnként hátat fordít, önző módon befelé fordul, képes eldobni őt és saját életét. Elkeseredésében egy lemondó, dühös bejegyzést tett munkafüzetembe, verseim végére. Rosszul esett, úgy éreztem megcsúfolta keserveimet, lelki nyomorúságomat. Hosszú ideig nem vettem a kezembe.
A naptár már Halottak Napját jelezte.
Eszembe jutottak az én halottaim. Halálukban magukban hordozták az én halálomat, ami még nem adatott meg, de már úgy éreztem magam, mint a halálraítélt a siralomházban. Eszembe jutottak egykori környezetemben élő férfiak, akiknek sorstársaként éreztem magam. Ha nem maradnak magukban a depresszióval, talán még ma is élhetnének. Sorsukban az én sorsomat láttam. Lelkemben az élet és a halál, élet vagy halál küzdelmében már a halál kerekedett felül.
November 8-át írtunk. Ilyen hangulatban jelentkeztem Magda néninél kontroll vizsgálatra. Minden erőmet összeszedtem, hogy ne lássa rajtam igazi állapotomat. Olyan ösztönös színésszé váltam életemben, hogy el tudtam hitetni vele, nincs nagy baj, csak feszült vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése