Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2010. április 10., szombat

Baljós árnyak


Vigasztalan szürkeségben indult a mai nap is. Emlékeimből újra a nyarat idézem, pontosabban a nyár végét. A hatalmas erőfeszítésről már szóltam, most azokra a baljós jelekre gondolok vissza, amelyek beárnyékolták az örömteli munkát.
Mintha valamely természeti vagy természetfeletti erő tudtomra akarta volna adni, hogy a magam köré épített paradicsom nem az a kert, amelyben Ádám és Éva a tudás fáján termett almát megkóstolta. A nagyra nőtt paradicsomfáim termései lekezdtek megbetegedni, feketedni. A gyönyörű hófehér galambpáromat széttépték a macskák. A településeinket is elérő hernyóinvázió az én kertemet is megtámadta. Elkeseredetten kezdtem harcolni a természettel, és persze önmagammal.
Néhány napra ismét a depresszió kerekedett felül lelkemen. Márta nénivel közösen sikerült elérni, hogy nem kellett kórházba kerülnöm, de már ott motoszkált legbelül a kétely. A kérdés, hogy vajon tudok-e szabadulni valaha is a mindent elpusztító életérzéstől?
A család anyagi helyzete is egyre romlott. Két alkalommal is orvosi felülvizsgáló bizottság elé idéztek, mindkét testület munkaképesnek nyilvánított, azt javasolták, kerüljem a pszichikai, fizikai megterheléssel járó munkát. Közel ötvenévesen, két diplomával, pedagógusként az Isten háta mögötti Tiszadobon mit tehetek?
Az elkeseredés egyre nőtt bennem. Csak feleségem és Márta néni tartotta bennem a lelket és biztattak, hogy ne törődjek bele a döntésbe. Munkaügyi bírósághoz nyújtottam be keresetet. Úgy éreztem, hogy minden emberi érintkezés óriási feszültségeket kelt bennem, így hát kerültem az embereket.
Alakítottam tovább a birodalmamat, de ez az építés már nem annyira az önfeledt, örömteli alkotómunka volt. Sokkal inkább a figyelemelterelés, kétségeim elnyomása volt a célja. A görcsösség, túlhajszolttá váló tevékenység terveim valóra váltását egy időre felgyorsította, de éreznem kellett volna, hogy az út zsákutca. Minél gyorsabban érek a végére, annál nagyobb lesz a csalódásom felismerni, hogy sehová sem vezet.

Nincsenek megjegyzések: