Ma vízkereszt, vagy amit akarok (Shakespeare után szabadon). Nem vagyok vallásos ember, mások hitét isteneikben viszont mindig tiszteltem. Nekem is van hitem, elsősorban alapvető emberi értékekben, ami tulajdonképpen minden vallás alapja. Saját pogány hitem másik sarkalatos pontja: önmagam. Válságos napjaim mindig arról szólnak, hogy ez a hit meginog, porba hull a szakadékba sodorva önmagam. És onnan egyre nehezebb felkapaszkodni, ma már egyedül nem megy.
Feleségem és gyermekem, akik annyit szenvedtek már miattam, kitartanak mellettem. Segít két remek szakember is, de az igazi harcot egyedül vívom.
Néha autistának érzem magam, akit ha megzavarnak különös világában, hisztérikus rohamokban tör ki. Ilyenkor életfilozófiám is a szubjektív idealistákhoz hasonlít, materialista világnézetem értelmetlenné válik. Csak ÉN létezem. Sötét gondolataim, emlékeim, fájdalmaim, a JÓ és a GONOSZ végtelen küzdelme.
Visszatérek a múltba az első nagy utazáshoz, amit az örök világosság felé megtettem. Újra keserűség lesz úrrá rajtam. Túl a megpróbáltatáson, amit a kórház baleseti sürgősségi osztályán éreztem, megtapasztalhattam a megaláztatást, kiszolgáltatottságot, az együttérzés teljes hiányát. Tudatra ébredésemet követően a gyűlölet érzése kerített hatalmába. Ez az érzés az állatvilágban egyedül az emberé. Számomra nem mások, hanem saját magam gyűlöletét jelentette. Családom oly sokszor megbocsátott, én magamnak sohasem tudtam. E bűn alól nincs feloldozás, legfeljebb a feledés homálya halványíthatja el. Elnyomom magamban ezt a bűntudatot, de egy következő alkalommal, amikor elindulok a szakadék széle felé, tudom, hogy még mélyebbre taszít.
Borzalmas dolog a sötétség halálos nyugalmából eszmélni, meglátni a derengő szürkeséget. Tehetetlenül visszabújni haláltól bűzös testembe, szemébe nézni szeretteimnek. Ilyenkor mindig ott motoszkál bennem a kérdés: vajon állapotomat felépülés vagy leépülés fogja követni?
A teljes elhülyülés, a magatehetetlenség, amivel kórházi kezeléseim során szembe kellett nézni. Látni, ahogyan pelenkáznak nálam fiatalabb férfiakat, nőket. Etetni a reszketéstől tehetetlen embereket, akiket testük fogságba ejtett, de a tudatuk már odaát van. Nem szeretnék ilyen örökséget hagyni a családomnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése