Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2011. június 9., csütörtök

Feltétel nélküli szeretet


Mindannyian tudjuk, érezzük, hogy fejlődésünk nélkülözhetetlen állomása az ÖNMEGFIGYELÉS, az ÖNMEGISMERÉS és szívünkben, lelkünkben hordozzuk a leghatalmasabb erőt, amit csak birtokolhatunk, a SZERETETET.


A benned rejlő szereteted erejével, ha engeded, hogy egy kisgyermek saját maga csináljon dolgokat, hogy egyedül legyen, hogy önállóan járjon, öltözködjön, írjon, olvasson, rajzoljon és kifejezze magát, fejlődni fog és önállóvá válik. Félre kell állnod és hagynod kell, hogy hibákat kövessen el, hosszú időt kell szánnod, hogy mindent, amit tanul, tökéletesen elsajátítson. Nagyon türelmesnek kell lenned és várnod.


Vedd észre, hogy az élet olyan, mint egy vonat, és Te állomásról, állomásra utazol, minden nap fejlődsz, tanulsz. Az élet vonata elroboghat melletted és te semmit nem látsz a szépségből, ami körülvesz, és lassan bandukolhat is, hogy észleld és figyeld magadban a szépet, a jót, a csodát, az apró változásokat, az emberi kapcsolatokat, a szerelmeket, a tájak szépségét, egy virág gyönyörűségét és mindazt a csodát, ami körülvesz a földi világban.


Ahhoz, hogy minden pillanatban képesek legyünk érezni magunkban a Szeretet elsöprő erejét, azonban meg kell szabadítanunk magunkat a gyűlölettől a megbocsátás és a szeretet ereje által. Tudnunk kell, hogy a szenvedés, ha elkerülhetetlen, a mi felemelkedésünkért van. És ha, a bennünket ért problémákat feladatnak tudjuk tekinteni, akkor az mindenképpen előbbre visz.

Mesterem szavaival élve minden folyó ugyanabba a tengerbe ömlik és mi a tengernek egy cseppjei vagyunk.




E bevezető gondolatok után szeretnénk megosztani veletek Paulo Coelho egyik könyvének egy nagyon pici részletét a feltétel nélküli szeretetről.

„Szeretlek, Szeretlek, mert minden szeretet a világon olyan, mint egy-egy folyó, amely ugyanabba a tóba tart, és ott találkoznak egymással, hogy átalakuljanak egyetlen nagy szeretetté, amely esőként áldást hoz a földre.

Szeretlek, mint a folyó, amely lehetővé teszi, hogy a nyomában növényzet és erdők nőjenek.

Szeretlek, mint a folyó, amely inni ad a szomjazóknak, és elviszi az embereket oda, ahova el karnak jutni.

Szeretlek, mint a folyó, amely érti, hogy a vízesésben másképpen kell folynia, a völgyben pedig meg kell pihennie. Szeretlek, mert mindannyian ugyanott születtünk, ugyanabban a forrásban, amely mindig több vízzel táplál minket. Ezért ha gyengék vagyunk, nincs más dolgunk, mint várni egy kicsit. Újra eljön a tavasz, a tél hava elolvad, és újult energiával tölt fel minket.

Szeretlek, mint a folyó, amely magányosan és gyengén indul útnak a hegyen, aztán elkezd növekedni, csatlakozik más folyókhoz, és végül már nincs az az akadály, amit ne tudna leküzdeni, hogy eljusson oda, ahova akar. Így hát elfogadom a szereteted, és átadom neked az enyémet. Nem a férfi szerelmét egy nő iránt, nem az apa szeretetét a lánya iránt, nem az Isten szeretetét a teremtményei iránt.

Hanem egy olyan szeretetet, amelynek nincs neve, nincs magyarázata, ahogy a folyó sem tudja megmagyarázni, miért pont arra tart, amerre tart, csak folyik előre. Egy olyan szeretet, amely nem kér nem ad semmit cserében, csak van. Én soha nem leszek a tiéd, te soha nem leszel az enyém, de így is elmondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek………”


Forrás: Szeretetközpont

2011. június 8., szerda

A kék barlang



A kék barlang


A kék barlang
Élt egyszer egy egyszerű, szegény ember. Esténként, a kemény munka után fáradtan és rosszkedvűen tért haza.
Árgus szemekkel figyelte az elrobogó kocsibakban és a bárok asztalainál ülő embereket.
- Azoknak persze jól megy - morogta magában, és közben lelkében úgy össze volt nyomódva, mint a szőlőfürt a présben… Nekik minden rózsás és élvezetes. Bárcsak õk hordanák az én keresztemet!
Az Isten mindig nagy türelemmel hallgatta a szegény ember panaszát. Az egyik este az Isten várt rá a ház előtt.
- Ah, Te vagy az Uram? - mondta a férfi, amikor meglátta.
Ne is foglalkozz a gondolattal, hogy más belátásra bírsz! Ha valaki, akkor Te nagyon jól ismered keresztemet, hiszen Te tetted a vállamra.
Az ember ma este sokkal jobban zúgolódott, mint máskor. Az Úr jóságosan rámosolygott.
- Gyere velem, lehetőséget adok neked egy választásra.
A férfi egyszerre egy hatalmas kék barlangban találta magát.
Az építészeti stílus fenséges volt. Tele volt keresztekkel: aprók, közepesek, gyöngyökkel kirakottak, simák és ferdék.
- Ezek az emberek keresztjei - mondta az Úr. Válassz egyet magadnak. Az ember unottan vágta a sarokba a saját keresztjét. Örömében megdörzsölte a kezét és válogatni kezdett.
Megpróbált egy kisebb keresztet, de nagyon hosszú és esetlen volt. Egy püspöki keresztet is a nyakába akasztott, de a felelősség annyira lehúzta a vállát, hogy hamar visszatette. Látott egy kis méretű, simára gyalultat, és azt vette vállára, az meg úgy szúrt, mintha tövisből lett volna. Egy ezüstösen csillogó keresztet is felvett, de olyan nagy szomorúság és egyedüllét jött rá, hogy az sem kellett neki. Egy ideig még válogatott, de egyik sem tetszett meg neki.
Végre az egyik sarokban talált egy testhezálló kis keresztet, nem volt súlyos, és nem is akadályozta a járásban. Úgy érezte, hogy azt neki készítették. Győzedelmes mosollyal vette vállára a keresztet.
- Ezt választom! - kiáltotta. Ezzel elhagyta a barlangot.
Az Úr jóságos tekintettel nézett rá. A férfi ekkor vette észre, hogy a saját keresztjét vette vissza a vállára. Többé nem tette le, hanem hordozta egy életen át.

Forrás: JUBI

2011. június 2., csütörtök

erdély ma - Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe

erdély ma - Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe

Megáldották a Torinói Lepel hiteles másolatát Debrecenben | Magyar Kurír

Megáldották a Torinói Lepel hiteles másolatát Debrecenben | Magyar Kurír

Jeep CKing: Ne add fel!


Mikor a fájdalom és a kín felordít,
és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad...
Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés...
Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted...
Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral...

Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,
és lágy mosolyodban egy világot látnak...
Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,
akik veled együtt sírnak, és nevetnek...
Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,
és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz...
Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,
s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel...
Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,
akiknek melletted lenni egy megváltás...

Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,
akkor meríts belőlük magadnak erőt!
Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.
Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.
És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!
Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!

Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!