Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2010. április 10., szombat

Születés


Az elmúlt év során beletörődtem, hogy egy ideig társamul szegődött a depresszió. Levakarhatatlannak tűnő, nemkívánatos útitárs, akit meg kellett
ismernem, ki kellett tapasztalnom gyenge pontjait, mert ezek nélkül nem szabadulhatok tőle. Ebben segített nekem a főorvos asszony.
Márta nénit megpillantva először nagymamám jutott eszembe. Nem a kora, hanem a tekintete volt olyan jóságos, barátságos, érdeklődő, ami feledtette velem minden korábbi – emberekkel kapcsolatos – bizalmatlanságomat, zárkózottságomat. Lelkem olyan mélységeibe engedtem be, ahová azelőtt soha senki nem pillanthatott. Tudtam, csak úgy segíthet megérteni önmagam, ha ezeket a mélyen magamba zárt érzéseket megmutatom neki, bármilyen fájdalommal jár is régi sebeim megbolygatása.
Az első találkozás tulajdonképpen azzal telt, hogy a főorvos asszony megtudja, mit várok el tőle. Én segítségkérően néztem rá. Kértem, hogy segítsen megóvni magam – önmagamtól. Az elmúlt öt évben évente akár több alkalommal is jutottam a depresszió olyan mélységeibe, ahol már minden értelmét veszítette. Szerelem, szeretet, család, munka és az élet önmaga. Olyan dühöt, utálatot éreztem magam iránt, hogy ami gyógyszer, alkohol a kezem ügyébe került, mindent magamhoz vettem és vártam a megváltó halált. Ezután halálos nyugalom és biztonság vett körül. Tér és idő értelmét veszítette, lelkem megszabadult testem rabságától. Ez az érzés talán utoljára anyám szíve alatt volt az enyém. Miután a szüleim e világra segítettek, megszűnt ez a biztonság. Örökös félelem, menekülés volt az életem hol erősebben, hol elviselhetően.
Születésem 1956. Január 26-án a budapesti Szent János Kórházban már magában hordott egy tragédiát. Ugyanazon a napon született 1932-ben az apám, tehát születésnapi ajándék voltam a számára. 1956-ban ezen a napon ugyanabban a kórházban, egy emelettel lejjebb épp az egyik lábát veszítette el.
Motorkerékpár baleset miatt amputálták egyik lábát, ezzel együtt a hivatását is elveszítette, hiszen ekkor még tüzér hadnagyként egy fővároshoz közeli légvédelmi tüzér laktanyában szolgált. Szép kis születésnapi ajándék voltam!
Ez a nap számomra az elmúlt években nemkívánatos nappá vált. Volt időszak, amikor családomat kértem, ne emlékezzenek meg ezen a napon rólam. Inkább február 14-én, Valentin napon köszöntsenek, amihez a szerelem kötődik, nem pedig egy baljós ómen.
Az elmúlt évi születésnapomat kórházban töltöttem. Bemenekültem, mert nem éreztem erőt magamban ahhoz, hogy baj nélkül átvészeljem ezt az időszakot. Persze a kórházban is pocsékul telt el a születésnapom, de szem előtt voltam, nem tudtam kárt tenni magamban.
Most is közeleg a Nap, ráadásul az ötvenedik, de most nem félek. Tudom, hogy még van huszonnégy napom az ítélet hírdetésig. Addigra minden kiderül (vagy mindenki derül).

Nincsenek megjegyzések: