Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2010. április 10., szombat

Advent


Jeges szél hátán ma Szibéria felől megérkezett hozzánk január legerősebb gyermeke. Tombolni kezdett és mi meleg otthonainkba húzódva tértünk ki támadásai elől.
Este Angéla szeretett volna beszélgetni velem az eddig leírtakról, nem próbáltam magyarázkodni. Tudom, hogy érthetetlen számára az a küzdelem, amit folytatok. Megértem elkeseredését, a sok miért?-el kezdődő kérdését. Hiába próbálnám megmagyarázni néhány percben, órában az elmúlt évek eseményeit, szavaim nem adnák vissza hitelesen a bennem lejátszódó érzelmi viharokat. Tetteim mögött mindig magában keresi a hibát, nem tudom letéríteni erről a megközelítésről. Ha írásom végére érek, abból sem biztos, hogy minden érthető lesz, ami velem, velünk történt.
A depresszió átélését saját szubjektív tapasztalásaim, érzelmeim őszinte leírásával igyekszem hitelessé tenni. A huszonhat nap krónikája napló túlélőimnek. Összefüggéseiben értelmezve talán jobban rávilágít a lelki betegség lényegére, de teljes értékű magyarázatot, ok-okozati összefüggéseket nem várhat el az olvasója. Ha ezt ma képes lennék megtenni, bizonyára elismert pszichiáter lennék.
A tanácstalanság csak erősíti bennem annak a szándékát, hogy befejezzem írásomat. Nem kérek megértést, felmentést, egyszerűen láttatni engedem szeretteimnek és másoknak a küzdelmet önmagammal.
Képzeletbeli időutazásomban december 4-éhez értem Borbála és Barbara napja a hónap emlékezetes napjai közé tartozik. Korábban, katona koromban ezen a napon ünnepeltük a tüzérek védőszentjét, Szent Borbálát. Kis húgom leánya névnapja alkalmából újra összejöttek a testvérek. Advent lévén kértem húgaimat, hogy szakítsunk az eddigi szokásunkkal, az idén saját magunk által készített ajándékokkal köszöntsük egymást. Meglepte őket a javaslatom, de talán megértették az okát.

Nincsenek megjegyzések: