Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2010. április 10., szombat

Harmadik nap


Ma a természet újra szürke öltönyét öltötte magára, ami egyesek számára lehet elegáns, kényelmes, de számomra sokkal inkább a romlás világát jelenti. Talpig feketében szeretek járni, így érzem jól magam. Családom nehezen tolerálja, ha valaki nekem vásárol valamilyen ruhadarabot, igyekszik színeset választani. Amit persze én csak ritkán öltök magamra.
Visszatérve egy év előtti kórházi időszakomra, most is érzem azt a lelki nyomorúságot, ami egész életemet betöltötte. Kerültem betegtársaim, kezelőim pillantását, minden emberi kontaktust. Úgyszólván senkivel sem beszéltem, csak írtam. Mintha valaki rám parancsolt volna, írtam nappal, írtam éjjel. A versek jelentették számomra azt a megfelelő kifejezési formát, amivel el tudtam mondani, mi bánt. Sokáig nem volt lelki erőm visszaolvasni a verseket.
Megpróbáltam, de néhány perc után a sírás fojtogatott. Nem akartam mások tudtára adni, hogy szenvedek, szégyelltem ötvenéves férfi létemre zokogni.
Egész eddigi életem egy ösztönök vezérelte szerepjátszás volt. Soha nem akartam becsapni másokat. Egyszerűen kifelé mosolyogva belül ordítottam a fájdalomtól. Rengeteg energiát felemésztett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hivatásos katonai pályám megszakadt. A nyolcvanas évek közepétől egyre gyakrabban kínzott gyomorfekély, ami oda vezetett, hogy gyomromat meg kellett műteni. Így szereltem le a hadseregből 1991-ben.
A versírás ott a kórházban kezdődött, amikor februárban hazatértem kész volt a Vallomások a pokol kapujából című verseskötetem. Egy olyan önkifejezési formát találtam magamnak, amivel le tudtam festeni a bennem dúló érzelmi viharokat. Materialista világnézetű, elsősorban racionalista gondolkodású embernek érzem magam. De ezt a gyakorlatias lényt olyan érzelemvilággal ruházta fel a természet, hogy akár egyetlen napon szédítő magasságokból feneketlen mélységekbe zuhanhat. Amit nem tudtam magamnak vagy másoknak megmagyarázni, azt versbe foglaltam. Így, „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” megfontolásból születtek és születnek a verseim.
Miután a kórházból hazakerültem, egyfajta hangulatjelentések voltak a feleségem számára, aki sokat szenvedett és szenved szótlanságom miatt. Gyakran, sokszor lemondóan tette fel a kérdést: „Mi bajod, mi bánt?”. Korábban homályos tekintettel válaszoltam: „Semmi.”

Nincsenek megjegyzések: