Soha nem tettem újévi fogadalmat, most sem teszem.
A vállalkozás, amibe belefogok elszámolás ötven évről, mérlegkészítés önmagamnak.
Most még nem esik jól gondolkodni, írni, a fejem kába a szilveszteri zűrzavartól. Mégis magamra erőltetem az írást. Huszonhat napot adtam magamnak, hogy életem munkája, gyötrelmei végére a megfelelő írásjelet kitegyem.
Ötven év során sokmindent megtapasztaltam, amit fontosnak tartok Valakinek leírni. Tudom, hogy a végére pont illik. Számtalan kérdés munkál bennem, amit fontosnak tartok nevén nevezni, a választ nem tudom, talán Te bölcsebb vagy. Ma úgy érzem, egész életem egy felkiáltójel. A JEL, ami leginkább óhajtó mondatok végére került, de mára jelentőségét veszítette. Már semmit nem kérek, nem várok életemtől. A felszólító mondatot mindig kerültem, ma is ezt teszem. Azt, hogy Akarom, oly keveset mondtam, inkább a Nem Akarommal folytattam véget nem érő harcot.
Néhány órája olyan emberek között töltöttem az évváltás perceit, akik fontosak voltak és ma is fontosak a számomra. Persze voltak néhányan, akiket nem szívesen láttam magam körül, életem is így telt. Megtanultam nem venni tudomást ezekről az emberekről, máskkor messzire kerültem őket, de most nem válogathattam.
Néhány embernek őszintén kívántam Boldog Új Évet és adtam szeretetem jeléül puszit, időnként azonban égett az arcom. Nem csak jelképesen, hanem fizikailag is éreztem ezt a kellemetlen érzést.
Néhányan aggodalommal súgták: „Szedd össze magad!” És én csak nyeltem, hiszen talán ők is tudják, érzik: ha meg tudnám tenni, szóba sem kellett volna hozni. Tudom, karácsonykor és ma is sokan önként halnak meg sorstársaim, én is elindultam már ezen az úton számtalanszor. Mindig ittragadtam tehetetlenül, vergődve, láncokkal megbéklyózva azzal az érzéssel magamban, amit akkor érez az ember, amikor valamit nem tudott befejezni.
Nem szeretem ezt az érzést. Ha csak rajtam múlik, mindig befejezem, amit elkezdtem. Ha valaki megakadályoz ebben, elviselhetetlen, frusztrált érzések maradnak bennem. Huszonhat nap. Ennyit adok magamnak megválaszolni a: „Lenni, vagy nem lenni?” – kérdését.
Szeretek mindent egy lapra tenni és azért akár az életemet is odaadni. Jöjjön, aminek jönnie kell, „Ahogy nekem tetszik”!
1 megjegyzés:
"Szedd össze magad..." Na igen, ez a tipikus szeddösszemagad... Szegények, nem tudják, hogy ilyenkor csak taszítanak egy jó nagyot az emberen, hogy még mélyebbre kerüljön.
Látom, nem nagyon olvasod a megjegyzéseket, de hátha egyszer mégis...
Eldöntöttem, végigolvasom ezt a 26 napot, nemcsak azért, mert szépen írod, hanem mert (ahogy gondolom érzed vagy tudod is) sokunk gondolatait jeleníted meg.
Kár, hogy elfelejtünk -vagy nem merünk- akarni, vágyni, elhinni, hogy a legjobbat érdemeljük mindenből az életben, minden helyzetben. Azt kapjuk, amit hiszünk. Mindazzal együtt, hogy tudom, mit érzel (éreztél, remélem, mondhatjuk múlt időben).
Megjegyzés küldése