Kedvelt időtöltésünk volt a Márta néni rendelőjével szomszédos vásárcsarnok bejárása. Mindig találtunk valami különleges virágot, fűszernövényt, zöldségpalántát, amit vásárfiaként hoztunk haza Tiszadobra. Fokozatosan benépesült a sziklakert, a zöldségeskert, aminek a bejáratához két tő paradicsomfát ültettem. Magas oszlopokra futtattam a palántát, ami hihetetlen gyorsan nőtt. Egy idő után, mint egy diadalív, úgy köszöntött, ha a kertbe indultam.
Két éve vásároltuk azt a kis öreg parasztházat, amelyben ma élünk. Tulajdonosa Juliska néni volt, a falu egykori bábaasszonya, aki hamar magára maradt és egyedül gondozta, gazdálkodott a portáján.
Az első időszakban a környékbeliek gyakorta felajánlották segítségüket a kert gondozásban, mivel tulajdonképpen egy dupla telek övezte a házat. Nem nézték ki belőlünk, pedagógusokból, hogy megbirkózunk a feladattal. Az első év után azonban egyre kevesebben kerestek nálunk napszámot.
Gyakran gondolok arra, hogy Juliska néni bizonyára elégedett a mennyben, mert jó kezekbe került, amit egy életen át épített. Megváltoztattuk a ház és környezete arculatát, a mi igényeink szerint alakítottunk, szépítettünk rajta.
Pirkadattól sötétedésig a szabadban voltam. Csak akkor éreztem fáradságot, amikor ágyba kerültem, ez a kimerültség csak öregedő csontjaimnak szólt, gondolatban új és új tervek, ötletek születtek. Repült az idő és boldog voltam. Örömmel foglalatoskodtam az én kis édenkertemben.
A szomszédok jöttek-mentek, érdeklődve figyelték szorgoskodásomat, szóvá is tették, milyen gyönyörű itt minden. Jó visszagondolni arra a tavaszra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése