Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2010. április 10., szombat

Pokoljárásaim


Az előző napi visszaemlékezésemet kissé oldja a januári napsütés, amely ma rám köszöntött. Ami bennem kavarog Fény és Árnyék, amelyek egymástól elválaszthatatlan egységet alkotnak ebben a világban.
Életem az ezredfordulót követő években a depresszió elmélyülésének időszaka volt. Már évente 2-3 alkalommal kerültem olyan állapotba, amiből csak orvosi segítséggel sikerült lassan, egyre nehezebben felépülnöm. Ekkor találkoztam Magda nénivel, aki azóta is egyik támaszom. Ő volt az első pszichiáter, aki első találkozásunk után elnyerte feltétlen bizalmamat, kedvességével, együttérzésével, emberségével, nagy szakmai tudásával. Akinek szeméből mindig jóság és szeretet sugárzott. A kezelőapparátus, amit irányított átvette tőle ezt a viszonyt a betegekkel való törődésben.
A Gyermekvárosban végzett munkámat már egyre nehezebben tudtam saját elvárásaim szerint teljesíteni. Sok időt töltöttem betegeskedve, kórházban. Egyre jobban megviselt ezek között a hányatott sorsú értelmileg, érzelmileg sérült gyermekek között tisztességgel helytállni. Amikor már képtelennek, alkalmatlannak éreztem magam nevelésükre, megkerestem az intézmény vezetőjét, őszintén feltártam gondjaimat és kértem munkaviszonyom megszüntetését.
Ugyan két diplomával rendelkezem, nem tudtam más munkahelyen a közelben elhelyezkedni. Próbálkoztam orvosi felülvizsgálatommal, de az illetékes bizottságok elutasították leszázalékolási kérelmemet, mert fiatal voltam. Az igaz, hogy depresszióm egyre mélyült, állandósult, de ma Magyarországon e miatt senkit nem fognak nyugdíjazni. Legfeljebb, ha olyan súlyos, hogy öngyilkosságba menekül, de akkor meg már minek? (XXI. századi 22-es csapdája)
Családi életünket is egyre jobban megtépázta állapotom. Kiégett, keserű, visszahúzódó emberré lettem, egyre inkább vágytam a szabadulásra.
Egy éve, amikor a poklok – poklát megjártam, de segítő kezek visszahúztak, elhatároztam, hogy írni fogok. Látva szeretteim értetlenségét, megfogadtam, hogy papírra vetem a bennem kavargó érzéseket, gondolatokat. Amiről azelőtt soha nem beszéltem, most versekbe szedtem, mert ezt találtam a legalkalmasabb eszköznek. Így született meg a Vallomások a pokol kapujából című verseskötetem néhány hónap alatt. Verseimet születésük után jó ideig magam sem tudtam kézbe venni, annyira felkavart. De egy idő után már könnyebbnek éreztem a lelkem. Mintha megszabadultam volna egy testemtől idegen tárgytól.

Nincsenek megjegyzések: