Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2010. április 10., szombat

Különös szilveszter


Míg mások minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ráhangolódjanak egy bolondos, víg kedélyű szilveszterre, rajtam egy különös világvége hangulat lett úrrá. Ha tehettem volna, megállítom az időt, de az megállíthatatlanul ketyegett tovább, mint egy pokolgép.
Angéla vendégeket hívott, Lóri fiam barátnőjét invitálta közös óévbúcsúztatóra. Újra magamra öltöttem egy nevető bohóc álarcát, feketébe öltöztem és elindultunk a szilveszterre előkészített Andrássy kastély felé. Feleségem előtt nem próbáltam játszani, ő tudta, hogy szenvedek. Volt idő közös életünkben, amikor szívesen mentem vele egy –egy táncos, zenés rendezvényre, de már régóta irtózom ezektől. Valahogy úgy érzem magam ilyenkor, mintha meggyőződésem ellenére kényszerítenének, hogy imádkozzak egy templomban.
Barátaink már vártak ránk, azzal fogadtak, milyen jól nézek ki. Rajtunk kívül egy nagy társaság ünnepelt még ott. A sok ember, ismeretlenek és számomra idegenek tovább spanolták a már úgyis pattanásig feszült idegszálaimat. Mit keresek én itt? És ti mit kerestek a közelemben? Mi a fenét nézel rajtam, mit vigyorogsz a képembe? Ilyen belső hangok mardostak.
Vacsora közben a gazdagon megterített asztalon vizuálisan ismerős ételköltemények tárultak elém. Mihelyt a számba vettem egy-egy falatot, úgy éreztem űrhajós kosztot eszem tubusból. Nem esett jól. Általában keveset beszélek társaságban, barátaimnak nem volt szokatlan szótlanságom. Azt nem vették észre, hogy sajátos humorom most nem villant fel, valami rég messzire űzte tőlem. Szánalmasnak éreztem magam, azokat is sajnáltam, akik mellettem szerették volna vidáman elütni az éjfélig hátralévő időt.
Mi keresnivalóm van nekem itt köztetek és egyáltalán ebben a világban? – feszengtem magamban egyre kényelmetlenebbé váló székemen. Az elmúlt egy év képei villantak elém, azok közül is inkább a fekete-fehérek. A színeseket mintha elhagytam volna, hiába próbáltam magam elé idézni. Húgom a családjával a számunkra idegen vendégseregben ünnepelt. Lopva oda-oda pillantottam, eszembe jutottak Márta néni szavai. De megemészthetem-e hogy a párja, gyermekei mögött már rég nem én következem a sorban? Hogy a fizikai közelség ellenére egyre távolodunk, talán már nem is látja az arcomat, nem is hallja a hangomat?
Angéla arcát fürkészem. Az a tündéri arc, amely nemrég megfogott, most bal oldalt nevet, jobb oldalt sír. Úgy szerettem volna vele együtt vidáman, önfeledten táncolni, megfeledkezni a mindennapok gondjairól.

Nincsenek megjegyzések: