Tűz

Őselemek című versciklusom negyedik darabja visz közelebb személyiségem jobb megismeréséhez.

Tűz

mikor az ember rám talált,

nem tudhatta, életet adok, vagy halált.

egy szikrát belőlem szívébe rejtett,

ami apáról fiúra szálló örökség lett.

egyesekben épp hogy pislákolok,

amint a gyertyaláng lobog,

másokban úgy izzik az öröklött parázs,

életük csoda, tündöklés, varázs.

ha test és lélek engedi, fellángolok.

kik körülvesznek boldogok,

mert a meleg, mit lángommal keltek,

akár jégsziklából varázsol érző lelket.

ha lángom szenvedély táplálja,

tűzvészként szabadul rá a világra.

nincs erő, mi a pusztításnak gátat szabna,

utánam csak fullasztó füst, hamu maradna.

Érzelmeim úgy változnak, ahogyan a szunnyadó parázsból pislákoló gyertyaláng, fellobbanó tűz, majd tűzvész keletkezik.

Értelem vezérelte gondolkodó lény, aki önmagának, másoknak is utat mutathat, ha test és lélek harmóniája engedi. Boldoggá teheti a körülötte élőket, de szenvedélyei,ha elszabadulnak, mindent képesek elpusztítani.

A minap közel voltam ehhez az állapothoz, az önismeret és a folytonos küzdelem tapasztalatai visszatartottak a jóvátehetetlen pusztítástól.

-