Csend

A tél utolsó napjaiban a csend volt a jellemző, mind a környezetemre, min bensőmre.

Nem „ halotti csend, amitől igyekszünk menekülni, háttérzajokkal űzzük el magunktól, hogy elviseljük.

Bekapcsoljuk a rádiót, televíziót, bármit, ami megtöri az elviselhetetlennek érzett, riasztó csendet.

Egy idő után, amikor az ember felismeri a csend fontosságát, átértelmezi jelentőségét, rájön, hogy szüksége van a csendre, ilyenkor rendezheti gondolatait, felkészülhet egy fontosnak tartott feladatra, eseményre.

Ha igénye van rá, magához közel engedheti, befogadhatja Istent.

Beszélhetnek egymással, mint ahogyan én teszem egy idő óta.

Értékelhető ez a csend vihar előttinek is, sokan átéltük már és kicsit félünk tőle, mert tudjuk, hogy rombolás követi.

Én most nem így élem meg ezeket a napokat.

Odakinn dübörögni kezd a tavasz, szinte hallani a rügyek pattanását, a szó szerinti értelemben vett maghasadást, látni, amint a kora tavaszi virágok a földből kezdenek előbújni, szóval, itt a kikelet.

A csendet már elviselem, de a semmit tevést nehezen tűröm.

Odakinn szorgoskodtam a virágoskertben, rózsákat telepítettem, szarkaláb magvakat ültettem cserépbe és a fürdőszobám meleg, napos ablakába helyeztem, hogy májusban kiültessem.

Szeretem a szarkalábat, a szemem alatt is gyülekeznek.

Ennek a kedves virágnak a világoskék, rózsaszín szirmai mindig melegséggel töltöttek.

Otthon is ültettem a virágoskertbe, már virágzott, de én már nem gyönyörködhetek bennük.

Éppen kinn szorgoskodtam, amikor Pisti barátom jött felém kerékpárral.

Szóba elegyedtünk, főként halakról, horgászatról beszélgettünk.

Felidéződtek horgász élményeim.

Együtt sokat horgásztunk valaha, halászni is magával vitt néhányszor.

Sok szép élményt gyűjtöttem neki köszönhetően.

Kevés barátom volt és van.

Őt igaz barátomnak tekintem.

Roma származású, felesége szőke, fehér bőrű magyar asszony.

Tiszteletreméltóan nevelik gyermekeiket.

Sohasem váltott ki ellenérzést származása.

Sőt, igazából segített elfogadnom a roma embereket , szokásaikkal, hagyományaikkal.

A nevelőotthonban is jelentős volt a roma gyerekek aránya, tehát nem volt közömbös dolog.

Én elfogadtam őket, ők befogadtak engem.

A településen is szép számmal vannak roma emberek, akik már messziről nagyot köszönnek, vidáman fogadnak és viszont.

Ezért háborított fel annak idején a Magyar Gárda megalakítása.

Azonnal tollat ragadtam és megírtam a következő verset:

vissza a gyökerekhez

Fekete ruhába öltözött bohócok!
Elloptátok kedvenc színemet, a feketét,
hogy abból szabassatok magatoknak magyaros zekét,
abban parádézzatok, felzaklatva minden jóérzésű polgárt, békés, nyugodt életet áhító lelket, mert nyugtot nem lelhet az,

kit fekete mókamesterek ugratnak, szégyent idéző színjátékkal.
Szép kis demokrácia!
Ahol hangot kaphat a "söpredék" nácija!
Rothadó gyökerek, melyek pusztulást okoznak,
akkor elégedettek, ha tanúi a rossznak.
nem vágyom vissza a gyökerekhez,

inkább ruháim cserélem fehérekre.

A versemet feltettem a DOKK irodalmi portálra, kis idő elteltével megjelent a szerkesztőség bírálata, amelyben bűn rossznak ítélték munkámat.

Elfogadtam a kritikát, de egy kicsit elkeserített.

Be kellett látnom, hogy indulatból, haragból, dühből semmi jó nem származhat.

Ez volt számomra a legnagyobb tanulság.

Pistivel történt beszélgetésem indított el arra, hogy kiüljek a Tisza partra, mint akkor, amikor még egy vízparti szolgálati lakásban laktunk.

A víz 10 méterre volt udvarunktól és én szabadidőm jelentős részét ott lenn töltöttem.

Jó visszagondolni rá.

Most a reggeli órákban lementem mostani lakásom alá a vízpartra, ráültem Jani szomszédom partra tett , felfordított ladikjára és élveztem a nap kellemes melegét.

A száraz nád zörgése mellettem, jelezte, hogy egy ragadozóhal, csuka vagy süllő, reggelizni szeretne.

A sekély vízbe pillantottam és észrevettem az apróhalak/ snecik/ ezüstös pikkelyéről visszaverődő szikrázó fényt.

A túlsó part száraz nádasaiból itt- ott vadkacsák röppentek fel nagy zajjal, valószínű, harcsa jár arra.

Jégmadarak suhantak el a víztükör felett. Kék tollazatuk igazán szemet gyönyörködtető volt.

Miután feljöttem a szobámba, a számítógép elé ültem és levelet írtam, megnéztem a beérkező postámat.

Csak a gép ventillátorának zúgása törte meg a csendet..

Székely Lacitól kaptam egy levelet, amelyben az alábbi verset küldte el:

Csapszéky Csöpi:

Új-kuruc kesergő

Minden magyar a kultúráról papol

> > ezer éve. Révedt szemünk valahol

> > dicső régmúltba tévedt.

> > Fejünk hol kapott léket?!

> > Távol vagyunk már a művelt Nyugattól!

Ő Aranka húgom évfolyamtársa volt a főiskolán, abból az időből származik ismeretségünk, többször találkoztunk, tudja, hogy írogatok.

Válaszoltam a levélre és Papi kutyámmal elindultam megszokott sétánkra.

Este jóleső érzéssel feküdtem le, pedig egész napomat a csend jellemezte.