Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2008. február 10., vasárnap

Töréspont

- Lassan közeledett az a nap, amikor távozhattam, a kórházból. délután Angéla látogatott meg, kedvenc süteményeimből hozott, amiért hálás voltam.

- Kórházi szekrényem tetején, a NŐK LAPJA legutóbbi száma volt, na, nem, mintha hűséges olvasója lennék a lapnak, csak a címlapfotón Aranka volt látható, Oláh Ibolyával.

- Angéla a süteményt, az újság mellé helyezte.

- Ránéztem, és megpillantottam szemében,

- azt, a már-már gyűlöletnek érzékelhető ellenszenvet, amitől egész házasságunk alatt szenvedtem

- Ekkor értettem meg, hogy bármilyen fájdalmas is számomra, bekell lássam, hogy mi sohasem élhetünk harmonikus párkapcsolatban egymással, mert a testvéri szeretet, össze nem hasonlít ható,

- Ezt az emlékképet vettem elő ma, amikor fájdalmasdöntéshozatalra készülök.

- Ne hirtelen jött érzelem motiváljon, hanem megalapozott, erős elhatározás.

- Akkor, a múlt év őszén, a kórházban megéreztem, ma tudom, hogy nem tehetek mást.

- Elfordulok, rosszat nem kívánok tenni ellenük.

- Éppen a vasárnapi szent mise igéi hallhatóak a televízióból.

- Hangosan mondom én is, hogy meghallják:

- Bocsássátok meg vétkeim, mint ahogy én is megbocsátom mindazt, amit ellenem vétettetek.

- fel nem cserélhető, bármilyen erős szerelemmel.

- .

Nincsenek megjegyzések: