Gáz van

Sétálni indultam Papival, gyönyörű tavaszias nap volt.

Mindenütt csend, csak a madarak vidám éneke szállt a légben.

Na és az én gondolataim csapongtak, mint egy szárnya szegett madár.

Sétám során jóleső nosztalgiával néztem az intézményben még fellelhető kéznyomaimat.

Például azokat a z általunk telepített tőzikéket, amiket egykor a Tisza árteréről hoztunk és ültettünk az egyik szolgálati lakás zsebkendőnyi virágoskertjébe.

A csalóka idő már kezdi előcsalogatni az avar alól.

Szerettem itt élni, életem bárhogyan is alakult..

Az én életem volt.

Úgy gondolok rá, mint a szülő ügyetlenebbik gyermekére.

Akármilyen esetlen is, az enyém.

-Szia Józsi!

- kiáltottak rám ketten is a porta előtt.

Béni bácsi és Zoli a portás beszélgettek nagy hévvel vitatva a világ folyását és az éppen aktuális falusi pletykákat.

-Hogy vannak a galambjaid?

- kérdezte Béni bácsi, aki hozzám hasonlóan galambászkodott, korábban is sokat beszélgettünk ezekről a kedves jószágokról.

- Nem tudom, régen láttam őket. Válaszoltam szomorúan és nosztalgia hangulatom azon nyomban elszállt a galambjaimmal.

Mintha az a jelképes sziréna szólalt volna meg.

Visszatértem a búvóhelyemre, megszólalt a telefon:

-Szia.-szólalt meg Angéla a túlsó oldalon és a gyomrom apró gömböccé zsugorodott.

- Hozd már ki légy szíves a gázártámogatásra vonatkozó határozatot a portára, majd valamikor bemegyek érte.

Az év elején közösen töltöttük ki és aláírtam a kérelmet.

Néhány napja kaptam kézhez a pozitív elbírálást.

Én ugyan nem tudtam igénybe venni a kedvezményt, de miért legyen nekik rossz?

Nyeltem egyet, de fogtam az okmányt és kivittem a portára.

Arra sem méltatott, hogy személyesen jöjjön érte.

A gázszolgáltatónál akarta átíratni a nevére, csak ezért telefonált.

Néhány napja a házassági anyakönyvi kivonatot kerestem, hogy a válás elindításához előkészítsem.

Felforgattam a dokumentumokat tartalmazó ládikámat, de nem találtam.

Valószínű, hogy az előtt vette ki belőle, mikor utamra bocsátott.

Tehát Ő már akkor véglegesen eldöntötte, hogy magamra hagy.

Tudom, mire gondolhatott, akkor.

Gyermekvárosi kolléganőnk férje nem sokkal előttem szenvedett el agyvérzést, de neki nem volt olyan szerencséje, mint nekem.

Túlélte, de tőlem súlyosabb következmények maradtak vissza.

A feleség, Jucika nagy türelemmel, szeretettel gondozta, függetlenül a teher súlyától.

Én pedig ott voltam Angélának bepólyázva, gyámoltalanul.

Ő nem vállalta a terhet, amit másoknál látott.

Nem hibáztatom, nem tudhatta, hogy mi vár rám, ahogyan én sem.

De a módszert, ahogyan megszabadult tőlem, azt soha nem tudnám elfeledni. Már soha többé nem tudnék megbízni benne.

Csak magam hibáztathatom, amiért érzelmeimnek engedtem, hogy félre vigyenek.

Már nem hallgatok rájuk, de az akarat sokszor gyengébb, mint ez a megmagyarázhatatlan erő.