Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2008. február 18., hétfő

In memoriam Maci

Ma szerencsésen elrendeztem Papi kutyám jövőjét.

Ennek kapcsán gondolkodtam el azon,hogy egész életemben kutyák vettek körül.

Minden életszakaszhoz hozzátartozott legalább egy négylábú jó barát, akikre szívesen, olykor szomorúan gondolok vissza.

Így van ez Macival, a kaukázusi juhász kutyámmal is,akit kölyökkorától neveltem a „hatalmas birtok megbízható őrévé.

Egy novemberi hűvös reggelen etetni mentem a két nagy kutyámat.

Maci már felnőtt férfivé cseperedett,derékig érő magasságával, 80 kilójával már inkább egy grizzly medvére hasonlított.

Jellemében is elütött Micikétől, a közép ázsiai szukától.

Rendre kellett utasítanom, de ami eddig még sosem fordult elő, rám támadt.

Egy éppen kezem ügyébe került karóval sikerült távol tartanom magamtól és kihátráltam a kifutóból.

Nem ijedtem meg, inkább a felismerés hasított belém.

Tudtam,hogy „ egyemberes kutya, csak a gazdáját fogadja el.

De, hát én voltam a gazdája!

Rá kellett jönnöm,hogy valamiért önállósította magát.

Azon a nyáron telepítettem őket át egy tágas kifutóba.

Korábban a kertből csak távolról látták az idegeneket.

Az utcafronthoz közel már testközelbe kerültek velük.

Valószínű,hogy valaki rendszeresen ingerelte,látva,hogy erős kerítés védi őt.

A másnap reggeli etetésnél megismétlődött a támadása.

Végtelen szomorúság fogott el.

Csak két rossz lehetőség volt.

Az egyik a fizikai erőszak, de már csak akkor ismerte volna el vereségét, ha elpusztítom.

Nem volt szívem bántani, nem is biztos,hogy én győzhetek.

Fecskendővel sem lehetett volna megközelíteni, maradt hát az „ acélinjekció.

Telefonáltam vadász barátomnak, aki hamarosan megérkezett felfegyverkezve.

Úgy éreztem magam, mintha gyermekem kivégzését kellett volna végignéznem.

Maci rettenthetetlenül nézett farkasszemet a puskacsővel.

Hatalmas csattanás visszhangzott a zárt udvaron, majd a hatalmas test a földre rogyott.

János, a vadász hozzászokott a látványhoz,én hiába voltam hosszú időn át hivatásos katona, az élet kioltására sohasem voltam felkészülve.

A hatalmas, élettelen testet látva belülről sírtam.

A kertben készítettem számára nyughelyet, még utoljára megsimogattam selymes bundáját, fejét és napokig búskomorságba estem.

Emlékét máig őrzöm szívemben, mintha belőlem egy darabot földeltem volna el akkor.

Ezért sem mindegy, hogy mi lesz a sorsa mostani hű társamnak!

Nincsenek megjegyzések: