Tegnap jegyzetemet félretettem,mert ahhoz a ponthoz érkeztem,amit már emlékezetemmel el tudtam érni.
Vissza tudom idézni azt a hangulatot is,amely 2007 május végén teljesen eluralkodott bennem.
Még most is fájdalommal jár, nem szívesen időznék el itt.
Ma megnéztem húgomnál, Arankánál azt az üzenetet,amit ekkor küldtem neki.
Egy fuldokló segélykiáltásához hasonlítható.
Most már tudom,hogy akkor csak a kórházi kezelés menthetett volna meg,amit akkor mereven elutasítottam.
Teljesen bezárkóztam,minden porcikámat az élet elutasítása járta át.
Befejeztem jegyzeteim letisztázását,mintha tudtam volna,hogy még nagy szükségem lehet rá.
Mint ahogy most egyfajta szellemi hagyatékként kezelhetem,amit a múltból küldtem saját magamnak.
Ettől kezdődően tudatom kikapcsolt,tehetetlen uszadékként sodródtam az árral.
A következőkbenazokat az emlékeimet fogom közreadni,amelyeket a kórházból való hazaérkezésem után rögzítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése