Ezekben a nehéz napokban, amikor második válásom fájdalmas időszakát élem, ismét a Dalai Láma gondolatait hívom segítségül.
Ő olyan egyértelmű, kézzelfogható életfelfogást, értékeket fogalmaz meg, hogy amikor valaki elolvassa, azt mondhatja:
semmi újat nem mondott.
Annyira nyilvánvaló, hogy a hétköznapokban észre sem vesszük, elmegyünk mellette.
Mint apánk szavai, tettei, amire addig oda sem figyelünk, amíg közöttünk van.
Amikor elveszítjük, akkor próbáljuk felidézni:
-Mit is mondott apa?
-M is tett ilyenkor?
Vagy visszaemlékezünk rá, vagy képtelenek vagyunk , mert amikor kellett volna, nem törődtünk vele.
Annyira egyértelmű számunkra, hogy jogunk van a boldogságra, jogunk van szenvedések nélkül élni.
Csak nem gondoljuk tovább, amit a Dalai Láma továbbvisz:
A többi embernek is joga van a boldogsághoz, joguk van szenvedések nélkül élni.
Legfeljebb, jó esetben az jut eszünkbe,hogy: élni és élni hagyni.
Ez is csak keveseknek vésődött a magatartásmintáiba.
Az elmúlt néhány évben eltévelyedve ebben a zűrzavaros, idegen világban, afféle amatőr boldogságkutató lettem.
Az ösztöneimre hallgattam, de az idézett könyv sok mindenben megerősített.
Az előzőeken túl, például abban,hogy milyen rombolásra képes a negatív tudatállapot.
Az egoizmus, a harag, a gyűlölet, az agresszió, amit én egész életemben elutasítottam és amikor már elegem lett belőle, falusi magányomba vonultam.
Újra- és újra porig romboló depresszióval, először tehetetlenül szemléltem magam, majd nyugodtabb időszakaimban igyekeztem egyre tudatosabban felvenni a harcot ellene.
Sajnos, a mai napig is évente legalább egyszer odáig jutok, hogy elkezdem magam gyűlölni, önmagamra irányuló haragomban egyedüli megoldásként az ön pusztítást választani.
Érdekes volt szembesülni a nagy bölcs értetlenségével, mivel az ő kultúrájában ez teljesen ismeretlen dolog.
Én magam sem tartom természetesnek, ezért próbálok mindenbe belekapaszkodni, csak hogy elkerüljem a véget, amihez a múlt évben oly közel kerültem.
A magam számára megszívlelendő gondolatként raktároztam el elmémben azt a hozzáállást, amit a Dalai Láma vall a világ elembertelenedésével kapcsolatban:
Szenvedek tőle, de én magam meg nem változtathatom.
Saját világomat, mikroklímámat olyanná tehetem, amiben szívesen, boldogan élhetek.
Ha a világ úgy rohadt, ahogy van, ha az emberek között egyre inkább terjed a gyűlölet, a mindenkin átgázoló egoizmus, ha agresszióval van tele az emberek lelke, a média, nekem nem kell úgy élnem.
Lehet, hogy egyesek azt mondják rólam:
„Na ez sem teljesen normális.”
Jogom van az én értékeim szerint élni.
Tudom, hogy nagyon sokan szenvednek hozzám hasonló lelki problémákkal.
Minden fórumot, lehetőséget megragadok, hogy megosszam velük saját tapasztalataimat, gondolataimat.
Legutóbb például Albert Györgyi Blogjára bukkantam az interneten, első dolgom volt,hogy bejegyeztem hozzászólásomat, bízva abban, hogy Ő, vagy valamelyik sorstársam kapcsolatot keres velem.
A Dalai Láma nem csak saját- elnyomatásban élő népének szemében szent.
A nyugati civilizációban is szimbólummá lett.
Személyes kisugárzása, varázsa, együttérzéstől,emberi jóságtól, szeretettől átitatott gondolatai, még a legelvetemültebb embereket is térdre kényszerítik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése