Válságban

Hallottam, ahogy feleségem megjön, kocsiajtó csapódott.

-most kell kimennem hozzá,gondoltam.

Szótlanul tett-vett,felém sem fordult.

VÁLSÁGBAN

egyre szűkülő világegyetem az űr,

amelyet kitöltök

gyengülő igenek és haragos nemek között.

Ez a négy sor hűen adja vissza akkori hangulatomat, ahogyan hozzá fordultam.

-Beszélni szeretnék veled,ha alkalmas az idő.

-mondtam alig hallhatóan, remegő hangon.

-Mióta várom már, hogy megszólalj!

-válaszolta kipirult arccal, rejtett indulatokkal a hangjában.

-Tudod, én olyan vagyok, mint egy szaros gyerek, naponta többször is éreznem kell, hogy szeretnek,hogy szükség van rám.

-A világ teljesen összezavarodott előttem. Értelmetlennek érzem az életem.

-Kérlek mondd meg nekem:

-Szeretsz még?

-Kellek még neked?

-soroltam a napok óta kínzó kérdéseimet.

-Tőlem kérdezed?

-vágott vissza és láttam,hogy a gát átszakadt,a napok óta felgyülemlett indulatokat már nem próbálja visszatartani.

-Miért nekem kell bizonygatnom?

hiszen itt vagyok.

Már régóta magadra kellett volna hagynom,ha nem így lenne.

-hangjában éreztem azt a mélységes fájdalmat,amit tudtam,hogy én okoztam és nagyon utáltam magam.

-Tudod te, mit éltem át mostanában?

-Tudod te,hogy megyek dolgozni, jó pofát vágva,remegő gyomorral,hogy mi vár rám,ha hazaérek?

-Van neked lelked,Józsi?

-Már zokogott, úgy potyogtak a könnyei, mint a novemberi eső,amitől rettegek

-Tudom,hogy megbántottalak,kérlek,bocsáss meg nekem!

Akarattal soha nem tudnék fájdalmat okozni,

de fizikailag,lelkileg teljesen össze vagyok zuhanva,ennél lejjebb már nem lehet süllyedni.

Attól tartok, egyedül már nem vagyok képes talpra állni.

-Kérlek, segíts, ha fontos vagyok még neked!

-Különben visszafordíthatatlanul mennem kell a megkezdett úton.

-mondtam önmagamról lemondóan ,öngyűlölettől vezérelve.

Angéla már levegőt is alig kapott a sírástól,elgyötört arccal mondta:

Szeretném visszakapni azt az embert,akivel összekötöttem az életemet és a fiunkét.

-Valamit nagyon elrontottunk.

Nem tudom,helyre lehet-e még hozni?

-Az egy dolog,hogy engem tönkreteszel,de milyen példát adsz a fiunknak,Lórinak?

Ő édesapjaként tisztel és szeret téged,de ez vajon továbbra is így lesz?

-Beszéltem a főorvos asszonnyal,kész fogadni téged.

-Amikor tudtom nélkül abbahagytad a terápiát, már akkor tudtam,hogy nem lesz ennek jó vége.

-Szeded a sok gyógyszert és mi a vége?

-Az, ami most is.

Megállíthatatlanul zúdultak rám szemrehányásai és én még rosszabbul éreztem magam.

Kezét kezembe fogva próbáltam nyugtatni, ami körülbelül olyan volt, mint amikor vak vezet világtalant. Nagyon szégyelltem magam , legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

Erőt vettem magamon, néhány perc után törtem meg a csendet:

-Nagyon szeretlek téged és Lórit, nekem csak ti vagytok.

-Nélkületek én nem tudok és nem is akarok élni.

-Segíts nekem, úgy talán fel tudok kapaszkodni