A nap végén Angéla elmesélte,hogyan telt a hét.
Reggeltől késő estig előadásokat hallgattak,a kemény tanulást vizsga zárta.
Eredményesen szerepelt,elhárult hát minden akadály ,ami meggátolta volna őt a pályamódosításban.
Már tíz éve dolgozott pedagógusként a gyermekvárosban,belefáradt,egyre többet lehetett hallani létszámleépítésről,átalakításról.
Kapva-kapott a lehetőségen,hogy kipróbálja magát az üzleti életben,egy teljesen más világban.
A következő néhány hónap kegyetlen megpróbáltatással járt,hiszen a tanév végéig fő-és mellékállásban pedagógusként dolgozott,de már egyéni vállalkozóként a jövőjét kezdte megalapozni.
Látva,átérezve erőfeszítéseit gyakran tettem fel magamnak a lelkiismeret diktálta kérdéseket:
-Van pofád saját lelki bajaiddal nyavalyogni?
-Nem szégyenled magad?
És én szégyelltem.
Amiben tudtam,segítettem.
Ha kellett, úton voltam vele,a házi munkából többet vállaltam magamra.
Vele együtt örültem sikereinek,de ott motoszkált bennem:
Van jogod,saját magaddal foglalkozni,amikor kedvesednek lóg a bele?
-Utálatos alak vagy!
A tél szokatlanul elhúzódott,szorítása számomra egyre elviselhetetlenebb lett.
Észrevétlenül léptem át azt a pontot,ahonnan még egyedül vissza tudtam volna fordulni.
Az öngyűlölet a pusztulás felé taszított.
Egy március végi napon, miután feleségem újra úton volt,én átmentem a szomszédos üzletbe,vettem egy üveg italt és fél óra alatt az összes gyógyszerrel együtt bevettem.
Fájdalmas volt kikötözve rá ébredni,hogy a megvilágosodás még nem a végső.
Fehér ruhás alakok kiabálása,szitkozódása jelezte számomra:
-Nem ez az ágytál,amire vágytál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése