zord időkben ,eltorzult arccal a sárba ájultam.
egyenes derékkal járni,
újra és újra talpra állni
talán megtanultam.
hogy másokban bízni tudjak,
kételkedő lettem,nem vak,
ugyan kételkedem még önmagamban,
de értékeimet helyükre raktam
csak magamban bízni tudjak!
számtalanszor magadra hagytalak,
hogy megértsem,miért maradjak.
én balga elengedtelek,
már gyengéden magamhoz ölellek,
életem tiéd,elfogadd!
Ha kell, haragszom rád,
nem fojtom magamba a sírást,
hogy őszintén tudjalak szeretni, felszáradt könnyek közt nevetni.
boldognak láss!
ha a világtól félrevonulok olykor,
ne hidd,hogy hátat fordítok!
magammal küzdök kitartóan,
elkeseredetten,csikorgó foggal.
hogy győzhetek-e még,titok.
megtanultam mindenről lemondani,
hogy őszintén szeressen valaki,
úgy élhessem tűnő életem ,értékeit úgy szemléljem,mintha ma kellene meghalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése