Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2008. január 14., hétfő

Lélekvándorlásaim

Világéletemben nyughatatlan lelkű ember voltam.

Gyermekkoromban, ifjúkoromban nehéz körülmények között éltünk.

Középiskolában a vegyész pályára készültem,

Innen a katonai pályára vezetett utam.

Apám ifjúkorában hivatásos katona volt, ez motiválta pályaválasztásomat .A vegyész, majd a katonai főiskolán elsajátított gépész szakma hatására gondolkodásom, világnézetem materialista alapokra helyeződött.

Felnőtt életem kezdetén hatalmas lendülettel láttam neki egy önálló,sikeres élet megteremtéséhez.

Egészségem rendben volt, azt hittem, bármire képes vagyok.

Lelkem időről-időre háborgott, jelezve/ Én nem ezt a lovat akartam/

Gyomorfekélyemnek műtét lett a vége.

Az átszabott belső azután jó időre zavartalan munkálkodást tett lehetővé. Egész életemet végigkísérte az állandó bizonyítási kényszer.

Hajtottam magam, hogy megmutassam a világnak, én mindenre képes vagyok.

A hadseregben szinte minden katonai kitüntetést sikerült megszereznem.

Gyanakodhattam volna, mert soha nem éreztem magam boldognak.

Azután a rendszerváltást követően az egész addigi életem megkérdőjeleződött.

Pályát módosítottam, pedagógus diplomát szereztem és a gyermekvárosban kezdtem egy újabb szép hivatást.

De lelkemben az űr ott maradt.

Valamit még mindig nem találtam meg, ami nélkül nem lehetett harmonikus lélekkel munkálkodni.

Lelki zavaraim egyre gyakrabban vertek le a lábamról.

Megismertem a depresszió fogalmát, lényegét.

Szép lassan átvette a hatalmat felettem,

Leszázalékoltak, én pedig nyugdíjas lettem. Kerestem a kivezető utat,

Egyre reménytelenebb harcot folytattam önmagammal.

Ennek az időszaknak meghatározó olvasmányélménye volt számomra Howard C.Cutler: A boldogság művészete c. könyve.

Bárcsak létezne lélekvándorlás!

-játszottam el a gondolattal többször is a könyv olvasása idején

A Dalai Láma beszámol egy hozzá közel álló testvéréről, aki önmaga vetett véget életének, mert nem volt tökéletes.

Ő abban bízott, hogy a következő életében bölcsebb lesz.

Életemnek ebben a kritikus időszakában én is hasonlóan éreztem magam.

Nincsenek megjegyzések: