Életveszélyben

Március első napjai voltak ekkor, a tél még mindig nem engedett szorításából.

„A sosem lesz már ennek vége”-érzés elkezdte felemészteni lelki tartalékaim utolsó morzsáit.

Angéla egyhetes továbbképzésen volt,egyedül maradtam ebben az állapotomban, nem túlzás azt mondani- életveszélyben.

Csak egyfajta „ lelki elsősegélyben „bízhattam,amelynek ládikáját eddigi harcaim tapasztalataival töltöttem meg.

Hogy tudok-e még magamnak segíteni,bizonytalan voltam.

Szkepszisemet több dolog is táplálta.

Egyrészt a születésnapom óta nem múló ,megmagyarázhatatlan hiányérzet,űr,másfelől február elsejétől megszűnt a munkaviszonyom a gyermekvárosban.

Úgy éreztem, kutya világ köszöntött rám-

Így illetjük a világunkat,ha mostoha viszonyok vesznek körül bennünket.

A szólás esetemben kicsit sántított,mert az én kutyáim emberi körülmények között élnek.

kaukázusi juhász kan kutyám- Maci és közép-ázsiai juhász szuka kutyám-Micike igazi személyiség volt.

Maci oroszlán termetével, királyi méltóságával,Micike kislányos ragaszkodásával,éneklő hangjával-szeretetre méltó volt.

Tőlem megkaptak mindent,még akkor is,ha „padlón voltam.

Reggel összeszedtem minden energiámat,hogy enni adjak nekik.