Valóban Ő volt és most is Ő az én védőangyalom.
Már első találkozásunk során ez volt az érzésem és az idő múltával az érzés megerősödött bennem.
Házasságunk alatt bizonyára szomorúan igyekezett mindent megtenni,hogy boldognak lásson.
Amikor igyekezete ellenére azt látta,hogy valamiért boldogtalan vagyok,magában kereste a hibát.
Kapcsolatunkban,házasságunkban a sorozatosan visszatérő depresszió szinte mindent tönkretett.
Én nem találtam a kivezető utat,próbálkozásaim rossz irányba terelődtek.
Ma már látom,hogy pogány hitemet kellett volna időben átértékelnem,hiszen semmiben nem hittem,még önmagamban sem.
Szükségszerűen be kellett következzen tragédiám,amit én most már belátok.
Nem így a környezetem. Úgy látom,hogy az emberek számára érthetőbb lenne az a magyarázat,
miszerint Ő vagy én félreléptem,vagy ,hogy elzüllöttem.
A valóságot csak mi tudjuk.
Fontosak vagyunk egymás számára.
Ő továbbra is mindent megtesz,hogy felépüljek,én is azon vagyok,hogy megerősödjek,visszatérhessek hozzájuk.
Távollétem alatt sohasem próbáltam helyzetemért őt hibáztatni.
Elfogadtam ösztönzését,hogy Istenben segítségre,lelki békére,megnyugvásra lelhetek.
Amióta elfogadtam Isten hívó szavát,nem érzem a helyzetem kilátástalannak,annak ellenére,hogy valójában annyi mindent elvesztettem,egészségem romokban hever,korábbi képességeim javarészt elhagytak,de rátaláltam egy olyan erőre,amely ebben az állapotban is reményt táplál belém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése