Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Összes oldalmegjelenítés

Saját bloglista

Népszerű bejegyzések

2011. január 12., szerda

A szeretetről


Palánki Ferenc: A szeretetet sosem kell megindokolni
2011. 01. 11. 14:00
Az Egri Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Palánki Ferencet, a budapesti Központi Szeminárium spirituálisát december 27-én a Szentatya, és a fidolomai címzetes püspöki címet adományozta neki. A Magyar Kurír ezen alkalomból faggatta „Feri atyát”.
Most már püspök úrnak kell szólítani?

Hát, a kinevezés óta mindenhol így szerepelek, de jobban szeretem a megszokott Feri atyát.

Mennyire érte meglepetésként a kinevezés?

Teljesen meglepetésként ért, ha tapogatóztak is rólam, azt nem nálam tették, de ez, azt hiszem, általános. A meglepetés és öröm mellett megilletődöttség, elfogódottság van bennem – még keresem a kifejezést erre az érzésre. Mondjuk úgy, nem felhőtlen az örömöm, hiszen hatalmas felelősséggel jár a püspöki szolgálat, de nagy megtiszteltetés, hogy engem választott a Szentatya. Nem úgy mondtam igent egykor a papi szolgálatra, hogy majd én valamikor püspök leszek, hanem Jézus Krisztus megszólítására mondtam igent, aki úgy szólított meg, hogy ismert, tudta, hogy milyen vagyok, ismerte a bűneimet, rossz és jó tulajdonságaimat. Ugyanakkor nem azt akarja, hogy maradjak ilyen, hanem hogy egyre jobb legyek. Amikor válaszoltam a hívására, akkor is az fogalmazódott meg bennem, hogy valami többet, jobbat szeretnék. Az evangéliumban nincs meghatározva a bölcsek száma: bölcsek jöttek napkeletről. Ülhettek volna otthon, de mégis láttak egy jelet, és el akartak indulni utána. Végül rátaláltak a gyermekre, és felismerték benne Istent. Mi is a hitünkből tudjuk, hogy kicsoda Jézus. Én is élhettem volna kényelmesen az életemet, volt egy viszonylag jó szakmám, hiszen 1986-ban végeztem a Távközlési Főiskolán, üzemmérnöki diplomám van, és épp akkortól futott fel a telefonos piac. Most gazdag ember lehetnék, de azt éreztem, hogy mindez kevés, Isten többet akar tőlem. Nem hatódik meg azon, ha sokat adunk neki, csak ha mindent, aztán pedig megtapasztalhatjuk, hogy nem tudunk nagylelkűbbek lenni nála. Így aztán én is elindultam – a bölcsekhez csatlakozva – , hogy lássam a csodát. A kinevezés miértje Isten titka, ahogy a létünk miértje és a meghívásunk is. Nem szoktam kérdezni, hogy miért történik velem valami, mert hiszem, hogy szeretetből. A szeretetet pedig sosem kell megindokolni.

– A környezetében hogy fogadták a kinevezést?

– A családban nagy örömmel. Azok, akikhez minden vasárnap misézni jártam a váci egyházmegyébe, most szembesültek azzal, hogy ez többet nem lesz így, úgyhogy ők nyilván szomorkodnak egy kicsit. De sok visszajelzést kaptam, rengetegen gratuláltak. Ahogy Beer Miklós püspök atya mondta egykoron: „nem annak örülök, hogy püspök lettem, hanem annak, hogy olyan sokan örülnek ennek”.

– Nehéz szívvel hagyja itt a szemináriumot, és megy Egerbe?

– Hát, még csak éppen hogy megszoktam, mivel ez volt az első félévem itt. Azelőtt Vácon voltam spirituális, és Esztergomban is tanítottam. Kispapokkal foglalkozni csodálatos, mert látom a fejlődésüket, hogy az életükben hogyan adja meg nekik Isten a növekedést. Az első tanítványaim közül már van, akit diakónussá szenteltek. Rácsodálkozhattam egy-egy ember hivatásának a csodájára. Ezért nehéz lesz itt hagyni a szemináriumot, de a költözéshez már hozzászoktam az előző években. Szeminárium pedig Egerben is van, nyilván velük is találkozni fogok – ráadásul egykori tanítványaim is vannak ott. De nem szeretnék visszatekinteni, hanem inkább előre. Persze nem felejtem el azt, ami mögöttem van, hanem megköszönöm. Szeretnék jó segítője lenni az egri érseknek. Amilyen feladatot ő nekem szán, azt kell ellátnom a lehető legjobban. Szeretnék a paptestvéreimnek is a segítségére lenni, hogy szolgálatunk az Isten szavára kimondott igenből forrásozzék. Nagyon kedvelem azt a szentírási fordítást, amelyikben Mária szavát így olvashatjuk: „történjék velem a te igéd szerint”. Nyilván nem tőlünk függetlenül történik velünk valami, mert azért Máriának is igent kellett mondania. Én is szeretnék igent mondani, és ehhez hozzásegíteni másokat. Ilyen értelemben is példakép számunkra Mária. Isten szavát befogadva, arra igent mondva, rajtunk keresztül is a világra jön Isten szeretete.

– Beszélt már Ternyák Csabával, az egri érsekkel? Mit tud a leendő feladatairól?

– Természetesen beszéltem vele. Elsőként azt kérte tőlem, hogy legyek egri, ismerjem meg alaposan a várost és az egyházmegyét. Több minden is szóba került, de a további elképzelésekről még korai lenne nyilatkoznom.

– Hogyan készül?

– Szentelés előtt van egy kötelező egy hetes lelkigyakorlat, amit nagyon várok, és aminek a megtartására Katona István segédpüspököt kértem fel, aki a püspöktársam is lesz. Ezen kívül is még nagyon sok a tennivaló. A szentelés február 26-án, szombaton, fél 11-kor lesz az egri bazilikában. Erdő Péter bíboros lesz a főszentelő, társszentelőnek pedig a nunciust, Juliusz Januszt és Ternyák Csabát szeretném felkérni, de természetesen nagy szeretettel hívom majd a többi püspököt is. Emellett persze szeretettel kérem a volt és a leendő egyházmegyém papjait és a híveket, jöjjenek el, és imádkozzanak velem, értem.

– Sokszor hangzik el egyházon kívülről az a kritika, hogy a püspökök távol vannak a hívektől.

– Azok gondolják ezt így, akik maguk is kicsit távol vannak az egyháztól, és nem gondolnak abba bele, hogy ők maguk az egyház. Aki Egerben vagy Vácott jár, lépten-nyomon összefuthat a püspökével, például az uszodában is. Kiss-Rigó Lászlóval, a szeged-csanádi püspökkel minden szerdán együtt focizunk a Fradi-pályán egy baráti társaságban. Bábel Balázs minden héten tart bibliaórát Kalocsán, és bárki beülhet meghallgatni. Balás Béla a taszári plébánián lakik, és még sorolhatnám. A püspökök egyházmegyéiket járva igenis emberközelben élnek, és csak azok látják úgy, hogy távol vannak az emberektől, akik maguk is kissé távol érzik magukat az egyháztól. Tudatosítani kell, hogy az egyház a megkeresztelt emberek közössége. A püspök pedig összeköti a részegyházat a világegyházzal és Péter utódával, aki az egység megjelenítője.

– Miből szokott töltekezni?

Az Apostolok Cselekedeteiben azt írja a szerző, Lukács, hogy Pál apostol, mielőtt hajóra szálltak, Kenkreában levágatta a haját, mert fogadalmat tett. A korintusiakhoz írt második levelében felsorolja, mennyit kellett szenvednie: háromszori hajótörés, ötször megvesszőzték, egyszer megkövezték, veszélyben volt úton-útfélen, és mégis, amellett, hogy ennyit szenvedett Krisztusért, ő még fontosnak tartotta, hogy külön fogadalmat tegyen. Vajon miért? Azért, hogy amíg olyan sokan kapaszkodnak bele, ő maga ne essen szét. Akkor nem esünk szét, ha fölfelé kapaszkodunk. Emelkedett lélekkel lehet másokat is emelni. A legfontosabb a személyes Istenkapcsolat, ez adja a belső békét és derűt. Új évet kezdünk. Nem az a kérdés, hogy mit hoz az új esztendő, hanem hogy mi hogyan állunk ehhez hozzá. Lesz-e belső békénk, segítségül hívjuk-e Jézus nevét, ami azt jelenti: „Isten a szabadító”, és tudunk-e mások számára áldás lenni. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha fölfelé kapaszkodunk.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések: