Nem kukultam meg, az ihlettel sem volt baj.
Olyan sorsfordító események történtek velem az elmúlt napokban,amelyek egész további életemet megváltoztatják.
Mindenekelőtt elkezdtem az Angélával 1985 májusában kötött házasságunk felbontásának jogi procedúráját.
Nem érhette váratlanul, hiszen én már külön költözésünk után jeleztem szándékomat.
Ő ekkor kijelentette, hogy ő nem indítja el a válás folyamatát.
Mi volt a szándéka ezzel?
Nem tudom, legfeljebb sejtéseim vannak.
Ami elromlott, azt ki kell javítani, vagy meg kell változtatni.
Én megjavítani nem tudtam, Ő nem akarta, így hát ez az egyetlen lehetőség maradt a számomra.
Én balga, azt gondoltam, tudunk majd értelmesen, mindkettőnk számára elfogadható módon egyezségre jutni, javaink megosztásában.
Először szóban megegyeztünk, majd amikor a részletekről tárgyaltunk, számomra elfogadhatatlan ötletekkel állt elő, illetve elzárkózott az elől a megoldás elől, hogy egy méltányos összeg megfizetésével én mindent hátrahagyok nekik, úgy sáfárkodjanak, ahogy tudnak.
- Még az utolsó bőrt is le akarod húzni rólam!- mondta és elkezdte sorolni a hiteleit, fizetni valóit.
- Majd számolgatni kezdte, hogy mennyi pénztől esett el, amikor én a kórházban voltam.
- Szomorúan eljöttem tőlük.
- Én, amikor megemlítettem neki, mennyi elmaradásom halmozódott fel a bérlakás költségeiből, felcsattant:
- - Másoknak ennél sokkal több van.
- - A te húgod az intézmény vezetője!
- -Miért nyugtalanít?
- Azt elfelejtette, hogy felettük tisztességes fedél van, az életvitelük gond nélkül megoldható, én pedig, egy „ lepukkant szolgálati lakásban lakom a kutyámmal.
- A válasza mindenre:
- -Te döntöttél így!
- Ahol élnek, az én otthonom is, de előnyét nem élvezhetem.
- És még” én akarom a hátáról nyalni a sót!
- Mint ahogy apósom mondaná.
- Éppen nőnapon zajlott közöttünk ez a szégyenletes színjáték.
- Virággal érkeztem a házhoz, felköszöntöttem, de nagyon szomorúan, csalódottan, feldúltan távoztam a háztól.
- Jöjjön, aminek jönnie kell, nem fogok egy szál gatyában, mindent hátrahagyva távozni az otthonomból!
- Nőnap lévén, minden körülöttem élő nőt felköszöntöttem, a rossz példát nem általánosítottam, nem lettem nőgyűlölő.
- Sőt.
- Még inkább ragaszkodom azokhoz, akik kitartanak mellettem, még inkább tisztelem Őket.
- Napokig nem aludtam éjszakánként.
- Nappalaim azzal teltek, hogy csinosítottam ideiglenes hajlékomat, ne érezzem magam olyan elesettnek.
- Nemrégiben Angéla e- mailben egy média üzenetet küldött: Adj Békét, Uram! címmel.
- Azt gondolom, a további napokra mindenképpen lelki békére , erőre van szükségem, a többi majd kialakul.
- Magamban fohászkodom Istenhez, hogy adja meg számomra és ha egy kis fizikai erőt, egészséget is kapok hozzá, rendbe tudom tenni az életemet.
- Emlékszem, a kórházi ágyon, amikor még beszélni nem tudtam, Angélának papírra róttam a következőket:
- Kár volt olyan sokáig szenteskedned, templomba járnod!
- Nem tudtam megmagyarázni az okát, hiába kérlelt akkor és azóta is többször.
- Már tudom, hogy Istenem vezette a kezem, mert Ő már látta a folytatást.
- Most, hogy a keresztény vallással, a Bibliával ismerkedem, olvastam a farizeusokról, már meg tudnám magyarázni neki.
- Talán, majd Jézus, amikor a keresztútja véget ér, föltámad, az ő elméjében is világosságot gyújt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése