A kényszer anorexia
Állami intézkedés.
Hogy sokkal jobb legyen,
Most sokkal rosszabb nekünk.
Ezt mondja munka ünnepünk,
Én meg azt mondom:
Na ne etessetek!
Szabad majálisra hívnak
Azok a jóllakottak,
Kik régóta adómon híznak.
Munkát, kenyeret adjatok,
De ne etessetek!
még emlékszem arra a napra:
apámat követtem kíváncsian totyogva,
erős férfikezét úgy szorítottam
azon a november végi napon,
mint ki érzi-
ma megkapom
életreszóló,
széttéphetetlen ajándékom.
kistestvért kaptam.
fiúnak babát
ajándékozni-
még nem láttam át,
mire való dolog? tévedés? csacskaság?
de örömmel elfogadtalak.
azóta számomra ünnep maradt az a november végi esős nap.
az ajándékon már másokkal osztozom,
mások örömét nem veszem zokon,
de ragaszkodásom ma is olyan, mint egykoron
az ajándékhoz, mit azoktól kaptam,
kiknek emlékéhez máig hű maradtam,
mi jó volt bennük, megőriztem, továbbadtam.
Tegnap kontroll vizsgálaton voltam Nyíregyházán.
Kezelőorvosomnak, Márta néninek egy cserép rózsát vittem ajándékba..
Megköszöntem eddigi törődését, tájékoztattam állapotomról, a jelenlegi életemről és elmondtam, hogy hamarosan elköltözöm Tiszadobról.
Nem említettem, hogy kigyógyultam Angélából és a depresszióból.
Ő a szakember, én pedig érzem, hogy ez a valóság.
Már minden energiámmal, idegszálammal a költözésre összpontosítok.
Aranka vitt el kocsival a kórházba.
Már majdnem mindenkitől elbúcsúztam, most Tőle szeretnék elköszönni .
Hálás vagyok, amiért gondomat viselte.
Így volt ez, amióta először édesanyánkat veszítettük el, majd apánktól is búcsút vettünk.
Mindig egymás mellett voltunk, figyeltünk a másikra, elfogadtuk olyannak amilyen, feltétel nélkül, bizalmunk sosem ingott meg a másik iránt.
Hálát sem vártunk, ha valamiben segítettünk, mert segíthettünk.
Így marad ez, amíg a halál el nem választ bennünket.
Nem kell hozzá eskü, mert tudjuk, hová tartozunk.
Erre figyelmeztet a lelkünkben megszólaló vér szava.
Keserves időnek nézek elébe.
Húsvéti készülődésemkor én már cseresznyevirágzásról ábrándoztam, nem számoltam az évszázad legkorábban ünnepelt húsvétjára.
A természetet nem lehet becsapni, neki megvan a saját programja.
Most virágzik a cseresznye, amit Japánban az új élet jelképeként ünnepelnek.
Annak idején nagy szeretettel ültettem kertem legvédettebb szegletébe azt a szomolyai cseresznye csemetét, amelyről a versem szól.
Szögedi Tibor, egykori kollégám, főnököm, barátom volt szomolyai származású.
Amikor tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról értesültem, akkor telepítettem a fát.
Nem láthatom a virágzását, termését sem kóstolhatom talán soha.
Új gazdái biztosan szívesen emlegetnek, ha megízlelik, nekik örömet szereztem.
Jelenlegi gazdáik bizonyára érezni fogják azt a keserédes ízt, amiről a versemben írtam.
Igaz, ők talán nem is tudják, melyik fáról van szó.
A verset év elején levélben küldtem el Zsuzsának, Tibor feleségének és leányainak, akik örömmel fogadták.
Azt írták, Tibor biztosan bőséges termést kíván nekünk odafönn a mennyben.
Szorgalmasan készülök a költözésemre.
Fotókat készítettem a kastélyról, a park legkedvesebb helyeiről, a Tisza partról, lakásom előtti virágoskertemről.
Múlt hétvégén Tomi kutyámat látogattam meg új otthonában.
Mindketten boldogok voltunk.
Őt is megörökítettem magamnak.
Vasárnap Papi kutyámtól is elbúcsúztam.
Két napig vigasztalanul zokogtam.
Talán majd megnyugszunk, ha új otthonra találunk, száműzetésünk végére érve.
Már egyedül, szomorúan csomagolok, készülődöm.
Pünkösdkor búcsúzom Tiszadobtól.
Akkor zárom írásomat.
Onnantól új blogot, új történetet kezdek élni, esetleg írni.
Remélem, nem egy pünkösdi királyságról szól majd.
Olyan jó lenne megnyugodni már!
Most álljon itt egy vers, amelyet Papi kutyámra gondolva írtam.
KUTYAHŰSÉG
Itt ez a csont, ha eldobom,
Repül utána bulldogom,
Hogyha kitárja állkapcsát,
Le tudna nyelni egy macskát.
Gyönyörűségem, kis Papi!-
Hallgat a nevére a dagi.
Kutyák közt pont olyan legyél,
Ronda és ugatós, sose félj!
Lelkem a lelkeddel egy vagyunk,
Amikor megütnek, ugatunk,
Jaj annak, aki belénk harap,
Haragunk nyoma rajta marad!
Én meg a Papi, rondák vagyunk,
Ha megsimogatsz, rád hallgatunk,
Melletted maradunk, amíg élsz,
Roppanó szomolyai cseresznye.
Keserédes elkeseredés
Idéz elém egy gazdag, ám
Kegyetlen férfisorsot.
Mosoly és fájdalom tükröződik arcomon,
Amikor emléke lelkemen átoson.
Könnyek szöknek a szemembe.
Nem férfias. Fiaskó?
Kemény férfi volt,
De szeretetreméltó, érző jóbarát,
Igaz ember példája, ittuk minden szavát.
Érett gyümölcsöt ad a csemete,
Az a szomolyai cseresznye,
Mit emlékére ültettem
Kertem legvédettebb, meghitt szegletébe.
