Advent utolsó napjaiban, bennem nem a várakozás hangulatauralkodik, hanem sokkal inkább a félelem.
félelem attól a pillanattól, amikor a világ elcsendesedik,csengettyűk szólnak, gyertyák gyúlnak,
a családok ünnepi vacsorához készülődnek.
Valamikor engem is jóleső izgalom töltött el ezekben a percekben.
Ma, amikor szinte nindenemet elveszítettem,családot, otthont,egészséget,valójában már nem várok semmit.Túlélni a mai napot.sokszor már ez sem motivál.
Saját nyomorúságomat megélve,ma sokat gondolok azokra, akik hozzám hasonlóan ezekben a napokban magukra hagyottanvárakoznak.
Valakire vagy valamire- talán csodára.
Hátha Jézus újra eljön közénk,
megszabadít nyomorúságunktól, felemel a porból,ahová valamikor, valamiért arcra zuhantunk,
de egyedül képtelenek vagyunk kikászálódni onnan.
kézzelfogható segítség pedig olyan kevés van.