Wellness hétvége az Aranykalitkában

Benedek István, Benedek Elek fia, a nagyszerű irodalmár, pszichiáter, regényében, az Aranyketrecben, egy elmegyógyintézet viszonyait írja le.
Nem kívántam utánajárni a tébolyda embertelenségeinek, az ápolók kegyetlenkedéseinek.
Életem azonban olyan irányt vett, hogy egy hátvégét el kellett töltenem a DEOEC Klinika pszichiátriai osztályán.
Magam kértem segítséget, hogy megelőzzek egy nagyobb bajt.
Már úgy gondoltam, megszabadultam a depresszió szorításából, amikor újra legyűrt.
Karácsony közeledtével, nem hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam.
Annak rendje, módja szerint bezártak.
Elvették a telefonom, még fel sem ocsúdtam.
Hiába rimánkodtam, hadd értesítsem hozzátartozóimat, akik mit sem tudtak rólam.
Rend a lelke mindennek!
Autóstáskám volt az összes kellékem.
Leltár szerint, attól is megfosztottak.
Orvos, csak annyit kérdezett, tud- e gyógyszer érzékenységről.
A gyógyszereket tolerálom, csak a jogfosztottságot, érzéketlenséget viselem nehezen.
Gondoltam, magamban, csak nyeltem.
Tisztálkodni sem tudtam, mert nem volt semmim.
Étkezéshez is meg kellett elégednem, egy többször használt műanyag kanállal.
Sok sok rimánkodás után, engedélyezték, hogy felhívjam telefonomról a családomat.
Éjszaka hoztak utánam fehérneműt, néhány szükséges holmit.
Kórtermünk kifogástalan volt.
Kényeztetés azonban szóba sem került.
Kaptam gyógyszert, legalább aludni tudtam.
Nem zavart az a betegtársam, akit a szomszéd dühöngőbe csuktak.
Szerencsétlen, folyton ütötte a falat kínjában.
Szobatársam, aki megkapta telefonját, éjt nappallá téve telefonált.
A drogos fiatalember úgy kerengett a szobában, mint egy ketrecbe zárt ragadozó.
Orvost egyet sem láttam, senki nem beszélt velem.
Csak hétfőn, a viziten kérdezte meg a főorvos, volt- e már a kezelőorvosom.
Nem, mondtam.
Majd keresnifog.
Vigasztalt.
Ólomlábakon, de letelt a hétvége.
Azután hazaküldtek.
Fellélegeztem.
Nem kívánom megismételni.
Legalább ennyit elértek.
Azóta úgy óvom lelkem, mint egy kék madarat az aranykalitkában.
Elképzelem, hogyan élhetett a Fájdalomherceg, Karinthy Gábor, az általam csodált költő, éveket, az Aranyketrecben.