Hírlevél - Magyar Zarándokút Egyesület

Hírlevél - Magyar Zarándokút Egyesület

Romhányi József: A majom búcsúbeszéde társaihoz, emberré válásaalkalmából

Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem...
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát...
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!

Áprilisi előzetes

Comments - Graphics - eCards - Photobucket

A boldogság öt meglepő titka

Mindannyian kerülünk olyan helyzetbe előbb vagy utóbb, amikor észrevesszük, hogy valami már nem működik. Ez független az életkortól és a kellemetlen szituációktól: független attól, ha munkahelyet akarunk váltani, ha szakítunk a partnerünkkel, ha hirtelen anyagi nehézségbe kerülünk, vagy ha magányosan érezzük magunkat.
Ezek a körülmények csak arra a problémánkra világítanak rá, aminek sajnos mély gyökerei vannak. Mépedig bennünk.
“Ez nem is én vagyok.”
Gyakran nem ismerünk rá magunkra. Nem ilyennek képzeltük el magunkat és az életet. Ez az az életszakasz, amikor ráébredünk a valós problémákra, és nemcsak önsajnálkozunk, hanem teszünk egy lépést előre, hogy a lelkibajainkra megoldást leljünk. Saját magunknak küldünk ezzel egy üzenetet, amit nem szabad semmibevennünk! Nézzünk végre szembe a félelmünkkel!
A nagy felfedezés
Nézzünk mélyen magunkba, és vegyük észre, hogy a belső világunk a legnagyobb kincsünk, amire vigyáznunk kell!
1.Tiszta fejjel gondoljunk a célra!
Ha valamit nagyon akarunk, azt el is érhetjük. Ez a mottó talán ismerősen hangzik, de igaz, hogy a céljaink elérését bizonyos fokig befolyásolni tudjuk. Tényleg lehetünk azonban világbajnokok akár 100 méteres sprintelésben is? Szabaduljunk meg attól a hiedelemtől, hogy mi önmagában nem vagyunk elég erősek, és szükségünk van segítségre, bármi legyen is az. Nem igaz, hogy a sikert csak tisztességtelen eszközökkel lehet elérni. Az ilyen gondolkodásmód gyakran vezet depresszióhoz, és úgy érezzük, hogy valami nincs rendben velünk. Ez a forrása az önbizalomhiánynak.
Mi valójában a “szakterületünk”? Mindannyian mások vagyunk, és különböző dolgokhoz értünk, csak meg kell találnunk ezeket. Ha így teszünk, akkor az életünk valódi kalanddá válik, ez pedig a boldogság igazi forrása.
2.Légy az aki vagy
Ha másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, akkor soha nem leszünk boldogok. Ha túl gyakran más ember benyomását keltjük, akkor egy idő után már nem bírunk a tükörbe nézni. Különben is nagyon sokan észreveszik a színlelést, és látják, hogy az illető egy gyenge személyiség.
3.Ne keverjük össze az elégedettséget a boldogsággal!
Az elégedettség érzete csak addig tart, amíg például nem éhezünk meg. Ez a szervezetünkre vonatkozik, a boldogság azonban valahol a bennsőnkben lakozik, és – az elégedettséggel ellentétben – ez egy tartós érzés. Életünk minden pillanatában választhatunk boldogság és boldogtalanság között.
4.Nem lehet minden embernek megfelelni
Szeretünk másoktól függetlenek lenni, de ugyanakkor fontos nekünk, hogy szeressenek. Ez egy kötéltánc. Ha mindig mindenkinek meg akarunk felelni, az azzal járhat, hogy nem vesszük figyelembe saját magunkat. Soha nem szabad ezt a végletekig fokozni: a felnőttéválás egyik része, hogy megtanuljuk ezt a helyzetet egészséges módon kezelni. Mindannyian folyton hánykolódunk mások elvárásai és a saját elképzeléseink között.

5.Hallgassunk magunkra!
Ha a szeretet keressük, nem fogjuk megtalálni, az ugyanis magától jön, egy amolyan “melléktermékként”.
Tegyük azt, amit mélyen belül érzünk, és tanuljunk meg a pillanatnak élni! Ha kellő bölcsességgel, bátorsággal és tudással kezelünk minden egyes pillanatot, akkor a jövő sokkal értékesebb lesz.
Szerző: Fit-on-net.hu

A magam módján

A hosszú hétvégeszobámba szegezett.
Elővettem egy 2008- ban készült képet.
Ennek segítségével elmélkedem a saját húsvétomról.
Reggel, amint az üzletbe siettem, hívogatott a tavasz.
Mintha azt súgná a fülembe:
Gyere, szagolj belém!
Zsigereimben már pattanásig feszült a tavasz, mint a Nagyerdő évszázados tölgyeinek ágain, a rügyekben.
A Békás tó víztükrén hajómakettek borzoltak hullámokat.
A tündérrózsa levelei úgy lebegtek a felszín alatt, mintha piciny vízitündérek sárkányt eregetnének a mélyben.
Régi emlékképek tűnnek elém.
A napokban II. János Pál nyomait kerestem a debreceni emberek emlékeiben.
Felszínre hozta saját lengyelországi emlékeimet.
A nyolcvanas évek közepén, katona ifjúsági delegációval utaztam keresztül- kasul Lengyelországon.
Jártam Krakkóban, Gdanskban.
A lengyel emberek, mindenütt csodálattal, nemzeti büszkeséggel beszéltek, a lengyel származású pápáról.
Bárakkor még istentelen ember voltam, személye akkor, és azt követően is nagy hatással volt rám.
Most honfitársaimmal örömmel készülök húsvéti boldoggá avatására.
A napokban ünnepeltük Petőfi Napját, szabadságharcunkat.
Eszembe jut, a lengyelországi Torunban tett látogatásom.
Bem Józsefszülővárosában, a helyi tüzértiszti főiskola vendégei voltunk.
A városban virágot helyeztünk el szobránál, ahol korhű egyenruhában álltak díszőrséget a főiskola hallgatói.
Ma, névnapján szeretettel gondolok Rá, az édesapákra.
Holnap úgy ünnepelek, hogy meglátogatom Szilágyi Józsikát, fogadott keresztfiamat, a gálospetri gyermekeket.
A kép, amit választottam, tiszadobi remeteségem idejében készült, szobámban.
Nem estem önsajnálatba, Isten segítségével barátokra, gyermekekre, életem új értelmére leltem.
Tévedéseim voltak, de volt erőm megvallani, kijavítani.
A magam módján így készülök a Húsvétra.
Keresztemet elfogadom, türelemmel, kitartással viselem.

A változások jelentése életünkben

Kedves Barátunk!

Márciusban különleges csemegét tartogatunk spirituális beállítottságú vendégeink számára, hiszen Müller Péter és Balogh Béla elsõ alkalommal szerepel együtt a Nyitott Akadémia Pódiumon, egy olyan téma kapcsán, amely mindkettejüket erõsen foglalkoztatja.

A KÜLSÕ ÉS BELSÕ VÁLTOZÁSOK JELENTÉSE ÉLETÜNKBEN


Azt mondják, a nagy, globális változások korát éljük. Minden átalakulóban van, és új formát keres - és ennek leképezõdéseként egyéni életünkben is mintha egyre gyorsabban váltanák egymást az események.

Ez érthetõ módon megrémít bennünket, hiszen az új, az ismeretlen általában bizonytalannak és ijesztõnek is tûnik - kiváltképp, ha nem értjük, mi miért történik velünk és bennünk.

Pedig - ahogyan Osho egyik mûvének címe is üzeni - az egész a változásról szól! A változások éppenséggel elkerülhetetlenek életünkben, ráadásul sokszor bizonyos idõ elteltével az is kiderül, hogy ami korábban rossznak, rémületesnek, pusztítónak tûnt, álruhába öltözött áldás volt, ami által többek lettünk, mint elõtte voltunk.


Ez azonban csak abban az esetben történhet így, ha a bölcs zen mondás szerint képesek vagyunk fogadni azt, ami jön, s elengedni azt, ami megy. Ha görcsösen kapaszkodunk abba, ami/aki menni akar, akkor elkerülhetetlen, hogy fájdalmas, mély sebeket szerezzünk.

Ez persze általánosságban igen egyszerûnek és egyértelmûnek tûnik, annál nehezebb és bonyolultabb, amikor saját életünkben találkozunk vele. Ahol félelmet, szenvedést, kiszolgáltatottságot érzünk, ott emberpróbáló feladat "okosnak" lenni. Ha egyáltalán nem értjük a velünk történtek okát és jelentését, akkor szinte lehetetlen is.

De hogyan értelmezzük azt, ami az esetek egy részében homályosnak, zavarosnak, megfejthetetlennek, sõt, akár értelmetlennek és kifejezetten kegyetlennek tûnik? Erre a kérdésre keresi a választ a március 23-i Nyitott Akadémia Pódium két kiváló elõadója.

Márciusi öregek

Márciust írunk.
Felcsillant a nap.
Máskor nagyot dobban a szívem.
Márciusi ifjakra, ifjúságomragondolok.
Ma, az öregekre, akik velem együtt fóbiáktól szenvednek.
Fóbiánk van minden csomagtól:
Korábban Bokros csomagtól szenvedtünk, ma, az Orbán csomag okoz fejfájást.
A mikulás csomagnak sem tudunk örülni.
Legutóbb, talán Nyilas Misi örült, amikor pakkot kapott.
Testem, lelkem elhasználódott, mint honfitársaim javának.
Eddig rokkant nyugdíjam tartott életben.
Először csak feleségemnek és fiamnak nem kellettem, most a kormány nyilvánít államilag üldözendő állapotú nemkívánatos személynek.
Talán majd úgy telnek öreg napjaim, mint a képen látható férfiaknak.
Nem leszek egyedül, de ez sem nyújt vigaszt!